Oldalak

2017. május 5., péntek

Expressz croissant (tojás nélkül)

Tojásmentesen kellett készítenem croissant-t a lányomnak, hogy ugyanazt ehesse, amit a többiek. Ráadásul délután szembesültem ezzel a ténnyel, úgyhogy elővettem Limara jól bevált receptjét és későn este elkészítettem, másnap, korán reggel megsütöttem a kifliket. Fél adagot készítettem, abból is lett egy nagy gáztepsivel, de ide most az eredeti, teljes adag hozzávalóit írom.




Hozzávalók (én csak fele adagból sütöttem, azzal is lett egy gáztepsivel):
- 70 dkg liszt,
- 140 g natúr joghurt,
- kb. 2 dl tej (ha kihagyjuk a tojást, akkor kicsit több),
- 1 kiskanál só,
- 4-5 evőkanál cukor,
- 2 tojás (én nem tettem bele, helyette több tej került a tésztába),
- 5 dkg élesztő (nálam arányosítva csak 4 dkg),
- 25 dkg hideg vaj,
- 1 tojás a lekenéshez (én tejsavóval kentem le),
- reszelt sajt a tetejére (elmaradhat).

Elkészítés:

1. A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztunk. A tésztát 1-1,5 órára hűtőbe tesszük (konyharuhával takarjuk le).

2. Ezután 8 egyforma darabba vágjuk és mindegyiket gömbölyítjük.

3. Mindegyik gombócot kinyújtjuk, vékonyra és kör alakúra. Én nem egyszerre nyújtottam ki, mert nem volt annyi helyem.

4. A hideg vajat gyorsan lereszeljük és 7 egyenlő kupacra osztjuk. Nem baj, ha nincs túl meleg a konyhában, különben hamar elolvad a vaj és összetapadnak a lereszelt darabkák. Dolgozzunk gyorsan.

5. Az első kinyújtott lapon szétosztjuk az első kupac vajat, erre jön a második kinyújtott tésztalap, majd vaj és így tovább, míg minden el nem fogy. A legutolsó lap tetejére már nem megy vaj.

6. A rétegzett tésztát kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, majd 16-20 cikkre vágjuk (ha kisebb kiflit szeretnénk, akkor 20 cikkre).

7. Az így kapott háromszögek széles oldalát középen kissé bevágjuk (1-2 cm), enyhén széttoljuk jobbra és balra a bevágott részeket, majd feltekerjük a kifliket.

8. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a kifliket, jó távol egymástól, mert nőni fognak. Letakarjuk konyharuhával és így megy éjszakára a hűtőbe. Fontos, hogy arra a tepsire kerüljenek a kiflik, amin sütni fogjuk, mert reggel, kelesztés után már tilos mozgatni a kifliket.

9. Másnap reggel lekenjük a kifliket tojással vagy tejjel/tejsavóval és megszórhatjuk a tetejüket reszelt sajttal.

10. Hideg sütőbe toljuk és 180-200 fokra beállítjuk a sütőt. Kb. 25-30 percig vagy addig sütjük, míg szép aranyszínű nem lesz.

11. Nem muszáj éjszakára a hűtőbe tenni, süthetjük aznap is. Ilyenkor duplájára kelesztjük, lekenjük, majd 180-200 fokra előmelegített sütőbe helyezzük és készre sütjük (kb. 15 perc).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése