Oldalak

2017. június 23., péntek

Paraszt torta (mákos-szilvalekváros kelt tészta)

Az Ízőrzők könyvsorozat Édes kelt tészták, kalácsok című könyvében találtam ezt a receptet. Azt írják, hogy ez egy gyulafirátóti kelt tészta, melyet vasárnapi süteményként fogyasztottak régen. Olcsó édességnek számított, hiszen a hozzávalók nagy része a ház körül megvolt. Ez a sütemény még abból az időből származik, mikor minden családnak volt kemencéje. Miután kisült a kenyér, a kemence melegét kihasználva elkészült benne ez a kelt tészta is.

Én az eredetileg megadott recepten annyit módosítottam, hogy nem tettem a tésztájába tojást és élesztőt. Élesztő helyett vadkovászt használtam, azt is kovászolt kovász formájában. Erről korábban ITT írtam. Nagyon jól sikerült a tészta: könnyű, laza, lyukacsos lett, akár az élesztős társa. Kovász ízét egy csöppet sem érezni rajta. Nagyon elégedett vagyok vele.





Hozzávalók a tésztához, egy közepes tepsihez:
- 30 dkg liszt,
- 2-3 dl tej,
- 1 evőkanál cukor,
- 2,5 dkg élesztő (nálam helyette kovászolt kovász, melyből 15 dkg-ot kell tenni a tésztába, igaz, én most 20 dkg-ot tettem, mert sajnáltam kidobni a maradékot, a kovászolt kovászról ITT írtam korábban),
- 2 evőkanál olvasztott, de nem forró zsír (sajnos elfogyott, így most vajat tettem helyette),
- 1 tojás (én nem tettem bele).

Hozzávalók a tetejéhez:
- 20 dkg darált mák (nekem kicsit kevesebb is elég volt, így is rengeteg mák került a tetejére),
- fél citrom leve,
- 1 citrom héja (nem tettem bele, mert nem volt kezeletlen héjú citromom),
- 8-9 púpos evőkanál szilvalekvár (sűrű, házi, cukormentes szilvalekvár!),
- porcukor a mákhoz, ízlés szerint (én keveset tettem, mert a lekvár önmagában édes és mi nem szeretjük a túl édes süteményeket).

Elkészítés: 

1. Ha az élesztős változatot készítjük, akkor az élesztőt futtassuk fel 1 dl langyos tejben, melybe tegyünk egy evőkanál cukrot is. Ha felfutott, akkor dagasszuk be vele és a többi hozzávalóval a tésztát. Legyen lágy, de nem ragacsos és jó hólyagos. A tej mennyisége a liszttől függ.

2. Ha kovászolt kovásszal készítjük, akkor a kovászt összekeverjük a langyos tejjel, majd a többi hozzávalóval és az 1-es pont szerint egy könnyű, lágyabb tésztát dagasztunk. A tej mennyisége a liszttől és a kovászunktól függ.

3. Ha szép hólyagos már a tészta, akkor élesztős tészta esetében letakarjuk a tálat konyharuhával és duplájára kelesztjük a tésztát.

4. Amennyiben kovászt használtunk, úgy 40 percenként meghajtogatjuk a tésztát (3-szor 40 percenként). Nálam most a védőnő látogatása miatt ez nem így történt, nem tudtam tartani az időközöket.

5. Mikor szépen megkelt a tészta, akkor egy közepes tepsit kizsírozunk, belenyomkodjuk a tésztát, gazdagon megkenjük a lekvárral és megszórjuk a citromlével, citromhéjjal, cukorral kikevert mákkal.

6. 180 fokra előmelegített sütőben kb. fél órát sütjük.

7. Mikor elkészült, akkor kicsit hagyjuk hűlni, majd langyosan hosszában félbe vágjuk. így lesz két csíkunk. Ezeket a csíkokat tortaszelet alakban, háromszögekre vágjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése