Oldalak

2017. július 5., szerda

Kovászolt egres

Egy internetes fórumon kérdezte valaki, ki ismeri a kovászolt egres receptjét. Senki nem ismerte, én sem. Még csak nem is hallottam róla. Mivel nagyon kísérletező hajlamú vagyok, gondoltam elkészítem a kovászos uborka és kovászos káposzta mintájára. Ma már a reggelihez ettem pár szemet, igaz, nem sült húshoz, csak házi kecskesajthoz. Készítek még, mert különleges, finom csemege.





Hozzávalók: 
- egres,
- ahány liter víz, annyi csapott evőkanál só,
- friss kapor,
- 2 gerezd fokhagyma, pucolva, egészben hagyva,
- a képen, amit a fórumtag kitett, babérlevél is látszódott, de én azt nem tettem bele,
- 1 szelet igazi kovászos kenyér.

Elkészítés: 

1. A vizet felforraljuk, majd elkeverjük benne a sót.

2. Egy üveg aljára tesszük a kaprot és a fokhagymát. Erre jön a megmosott egres. A két végét óvatosan ollóval le is vághatjuk. Én elkezdtem, de, mikor a felénél jártam, felébredt a kisfiam és sietnem kellett a konyhai műveletekkel.

3. Forrón öntöttem az egresre a sós vizet. Féltem, nem rontom-e el, hogy nem kihűtve öntöttem rá (úgy, ahogy az uborkára szoktam), de jó lett.

4. Tetejére megy a kenyér, majd egy kistányér az üvegre és kivisszük az udvarra, félárnyékos helyre. Pár nap alatt elkészül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése