Oldalak

2017. július 23., vasárnap

Ónabóna (mirabolán) lekvár

Ónabóna (más néven mirabolán, potyóka, fosóka szilva) lekvárt főztem be. Idén nem termett olyan sok gyümölcs a kertben, amennyi a korábbi években, ezért minden lehetőséget kihasználok, hogy befőzzem, ami csak az utamba kerül. Ónabónát eddig még soha nem tettem el télire, ez az első próbálkozásom. Van egy ónabóna fa a kertünkben, amit már évek óta ki akarunk vágni (nem is tudom, miért). Odáig el is jutottunk, hogy az ágait levágjuk, de aztán a fatörzs kiszedése mindig elmaradt. A fa (szerencsére) élni akart, így az ágait folyton újranövesztette. A fa él, virul, igaz, a csonkítás miatt csúnyácska, de én most már nem engedem kivágni. 

Láttam már sárga, sötétlila és világoslila ónabónát. Nekünk az utóbbi terem a kertben, de a lekvárt most nem ebből (mert még nem érett), hanem a munkahelyünkön található fa terméséből főztem. Az a szilva sötétlila. 

A lekvár finom lett, sűrű lett, azonban aki a nagyon édes ízeket szereti, annak valószínűleg nem ízlene, mert eléggé savas, savanykás. Kevéske cukrot mi is tettünk bele, pedig mi egyébként nem szeretjük a túl édes ízeket, de ebbe nekünk is kívánkozott egy kis édesítés. Azt olvastam, ha a gyümölcs héja nem kerül a lekvárba, akkor édesebb lesz a lekvár. Én beletettem, mert gondoltam, az is sűrít majd. Legközelebb azért kipróbálom majd héj nélkül is, de így is finom és különleges ízű lett. 


Hozzávalók: 
- ónabóna,
- cukor, ízlés szerint.

Elkészítés: 

1. A szilvát megmossuk. Egy edénybe tesszük és lassú tűzön főzni kezdjük. Kb. 30 perc múlva szétfő, a magja így majd könnyen eltávolítható.

2. A szilvát szűrőbe tesszük és átpasszírozzuk egy kanál segítségével. Így a magját el tudjuk távolítani. Én a héját is beletettem a lekvárba. Ez úgy sikerült gyorsan, hogy egy sajtkészítéshez való szűrőben passzíroztam, aminek a lyukain átment a gyümölcshéj is.

3. Az átpasszírozott szilvát feltesszük főni. Lassú tűzön főzzük, míg a kívánt állagot elérjük. Kevés cukorral ízesítjük a végén.

4. Tiszta üvegekbe töltjük a kész lekvárt és száraz dunsztba tesszük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése