Oldalak

2017. augusztus 27., vasárnap

Borkrémes (vagy mustkrém) torta

Gergő születésnapjára nem csak az előző bejegyzésben bemutatott dobostortát készítettem, hanem ezt a borkrém, vagyis helyesebben mustkrém tortát. A gyerekek miatt a bor kétharmad részét lecseréltem tavaly ősszel eltett mustra. Ezt a tortát már nem itthon, hanem a mamánál vágták fel, hiszen ott is megünnepelték a gyerekekkel Gergő születésnapját.




Hozzávalók a tésztához, 26 cm átmérőjű tortaformához: választhatunk, hogy vagy sütünk egy sima piskótát (5-6 tojásosat) és azt vágjuk ketté, vagy valamilyen általunk kedvelt kevert tésztából is készülhet a torta. Én a tojásmentes diéta miatt most a kókuszkocka receptjét használtam, abból is a tojásmentes változatot.

- 10 dkg tönkölyliszt,
- 5 dkg hajdinaliszt (ha nincs, darált mandulával vagy dióval helyettesítem),
- 2 dkg étkezési keményítő,
- 3 dkg cirokliszt,
- 5 dkg darált mandula,
- 1 púpos mokkáskanál szódabikarbóna,
- negyed citrom leve,
- kb. 1,5-2 dl (mag)tej vagy víz, hogy sűrűn folyós, kenhető állagú legyen a tészta,
- kb. 1-2 evőkanál méz (aki édesebben szereti, tegyen többet), vagy kimarad, ha valaki nem eszik mézet sem,
- cukor, ha valaki édesebben akarja enni, én nem tettem bele a mézen kívül semmit,
- 5 dkg zsír vagy kókuszzsír, ki mit használ.

Elkészítés:

1. A száraz hozzávalókat az egyik edényben, a nedveseket a másikban összekeverjük, majd a kettőt vegyítjük. Dolgozzunk gyorsan, ne keverjük túl a tésztát.

2. A tortaformát (26 cm átmérőjű) kivajazzuk/zsírozzuk, kilisztezzük (vagy sütőpapírral béleljük) és beleöntjük a tésztát. 180-200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Ne süssük túl, nem kell, hogy nagyon színe legyen. Ha túlsütjük, száraz lesz. Kihűtjük.

Hozzávalók a linzertésztához: 
- 15 dkg liszt,
- 8 dkg vaj,
- 2 dkg cukor (ízlés szerint lehet több is),
- annyi tejföl, amennyitől a tészta rugalmas, jól nyújtható, de nem ragacsos lesz.

Elkészítés: 

1. A lisztet összekeverjük a cukorral, majd beledaraboljuk a hideg vajat. Szétmorzsoljuk (dolgozzunk gyorsan).

2. Annyi tejfölt adunk hozzá, amennyitől a tészta rugalmas, nem ragacsos, jól nyújtható lesz. Fél órát hűtőben pihentetjük egy zacskóba csomagolva. Nekem most nem volt időm pihentetni, azonnal nyújtottam és sütöttem. Igyekeztem nagyon gyorsan dolgozni, hogy a vaj ne olvadjon meg.

3. Egy 26 cm átmérőjű kört rajzolunk a sütőpapírra és ekkorára nyújtjuk ki a tésztát.

4. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük (mint a kekszet, nem kell, hogy színe legyen, csak éppen kezdjen színesedni). Ha kész, kihűtjük.

Hozzávalók a borkrémhez: 
- 3,5 dl fehérbor (mivel gyerekeknek készült, én most a bor nagy részét mustra cseréltem, kb. 1 dl bort főztem csak bele),
- 2 csomag prémium vaníliás pudingpor (2X36 g),
- cukor ízlés szerint,
- 2,5 dl tej,
- 15 dkg (nálam) házi krémsajt,
- 2,5 dl tejszín,
- fél csomag habfixáló,
- egy-két fürt szőlő, akár vegyes színben is,
- 4 evőkanál sárgabaracklekvár.

Hozzávalók a tetejéhez: 
- 2,5 dl tejszín,
- 1 zacskó habfixáló,
- szőlő.

Elkészítés: 

1. A pudingport kikeverjük egy kevés tejjel és a cukorral.

2. A bort feltesszük főni és forrás után pár percig gyöngyözve, lassú tűzön főzzük, hogy az alkohol nagy része elpárologjon.

3. Ezután beleöntjük a mustot, ha azt használunk és a maradék tejet.

4. Mikor a fenti folyadék felforrt, akkor a kikevert pudingporhoz teszünk belőle egy kicsit, jól kikeverjük és az egészet visszaöntjük a borhoz/musthoz. Keverjük folyamatosan és lassú tűzön sűrítsük be a krémet. Levesszük a tűzről és langyosra hűtjük úgy, hogy hűlés közben többször átkeverjük (különben csomós és nagyon kemény lesz a puding). Nem kell hűtőben hűteni, elég a pulton vagy a spájzban.

5. A tejszínt habbá verjük, félidőben adunk hozzá fél csomag habfixálót.

6. A pudinghoz keverjük a krémsajtot. Jól kihabosítjuk, végül hozzákeverjük a kemény habbá vert tejszínt.

A torta összeállítása: 

1. A kihűlt piskótát vagy kevert tésztát körbevágjuk. Én minden torta szélével így járok el, hogy szép egyenletes legyen a torta oldala. Így kb. 24-25 cm átmérőjű tortát kapunk. A linzerkarikával is hasonlóan járunk el, csak óvatosan, nehogy eltörjük.

2. A piskótát/kevert tésztát félbe vágjuk (vízszintesen).

3. Alulra kerül egy piskótalap, rá 2 evőkanál lekvár, majd a linzertészta. Ezután jön a krém (hagyjunk a tetejére és egy keveset az oldalára is), amibe szőlőszemeket nyomkodunk. Végül ráhelyezzük a piskóta másik felét. Rásimítjuk a maradék krémet és hűtőben pihentetjük a tortát másnapig.

4. Fogyasztás előtt kemény habbá verjük a 2,5 dl tejszínt a habfixálóval és ízlés szerinti cukorral (amit félidőben szórunk bele). Ezzel díszítjük a torta tetejét és oldalát, majd tetszés szerint szőlőszemeket helyezünk a torta tetejére. Én most, mivel fiam 5 éves lett, 5 kosárkaformát is sütöttem a linzerlappal együtt, azt töltöttem meg krémmel és díszítettem szőlővel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése