Oldalak

2017. augusztus 3., csütörtök

Gyümölcslé télire

Sokan készítenek gyümölcslevet télire (legalábbis az internetet olvasva nekem úgy tűnik), de nekem még újdonság. Soha nem tettem el korábban és most is csak a gyerekeim miatt próbáltam ki. Idén rengeteg nyári alma lett, nagy részét megettük illetve rengeteget aszaltam, de mivel még mindig maradt, ezért most tettem egy próbát és gyümölcslevet is főztem be.

Az almához tettem sárgarépát, de, ha lett volna érett, akkor őszibarack is ment volna hozzá. Végül 7,5 liter lé lett. Tervezek még őszibarackosat és körtéset is készíteni. Mustot már évek óta teszek el, de az már tényleg olyan édes (nekem), hogy én csak szörpként tudom meginni.



Hozzávalók: 
- alma, én nem hámoztam,
- sárgarépa,
- esetleg őszibarack (ezt hámoznám), körte de bármilyen más gyümölccsel próbálkozhatunk pl. sárgabarack, szilva, körte, eper stb.

A hozzávalók arányát úgy alakítjuk, ahogy nekünk tetszik, illetve, amennyi hozzávalóból gazdálkodhatunk. Bármilyen gyümölcsből elkészíthetjük.

Elkészítés: 

1. A sárgarépát megtisztítjuk, majd durvára reszeljük vagy kisebb darabokra vágjuk. Kevés vízzel feltesszük főni (fedő alatt, lassú lángon). Mikor már majdnem puha, mehet hozzá a többi gyümölcs is. Teszünk még hozzá vizet. Itt már nem tettem fedőt.

2. Addig főzzük, míg minden megpuhul. Ezután botmixerrel nagyon pépesre aprítjuk és felöntjük annyi vízzel, amennyi az ízlésünknek megfelelő. Én most sűrűbbre hagytam inkább, majd télen hígítjuk, ha kell. Cukrot nem tettem bele, mert nekünk elég édes a gyümölcs. Főzzük még 10 percig, kiforraljuk és alaposan fertőtlenített üvegekbe töltjük, majd száraz dunsztban hagyjuk 1-2 napot, míg kihűl. Tartósítószert nem teszek semmibe, az interneten található receptek sem írták elő ehhez a gyümölcsléhez, de, ha valaki nem bízik magában, inkább tegyen bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése