Oldalak

2018. február 9., péntek

Foszlós briós (élesztő nélkül, kovásszal, tojásmentes)

Nagyon jó receptet találtam. A Vadkovász suli tulajdonosának, Editnek a receptje, amit szinte egy az egyben be is tartottam, csak annyiban tértem el, hogy a tojást lányom tojásallergiája miatt elhagytam. Finom, foszlós briós lesz a végeredmény. (Elárulom, mindig is utáltam a brióst, gyerekkorom óta nem is ettem, ugyanis a boltban kapható mindig száraz, cukros és íztelen volt).


Ilyen szép foszlós lett: 


Hozzávalók az előtésztához: 
- 10 dkg vadkovász,
- 50 ml langyos víz,
- 10 dkg liszt. 

További hozzávalók: 
- 200 ml langyos habtejszín (nálam 2,5 dl),
- 50 ml langyos tej,
- 50 dkg liszt,
- 10 dkg puha, olvasztott, de nem forró vaj,
- 7 dkg cukor,
- 1 teáskanál só,
- 3 tojás (én nem tettem bele tojást),
- 1 tojás a tetejének a lekenéséhez (én csak felét kentem tojással, másik felét cukros vízzel),
- egy maréknyi darálatlan mák. 

Elkészítés: 

1. Először elkészítjük az előtésztát, azaz a kovászt összekeverjük a vízzel és a liszttel. Egy kemény tésztát kapunk. Jól záródó edényben érleljük 6-8 órát. 

2. Ezután az érlelt előtésztát, a vaj kivételével, összegyúrjuk az összes többi hozzávalóval. Nekem nincs robotgépem, így én kézzel dagasztottam. A vajat csak akkor adom hozzá, mikor összeállt valamennyire a tészta. Több részletben dolgozzuk bele a vajat. Jól dagasszuk ki a tésztát. Legyen fényes, selymes, hólyagos, nem lágy tészta. Nekem, mivel tojást nem tettem a tésztába és azért is, mert tönkölylisztet használok, több folyadékra volt szükségem. 

3. Enyhén lisztezett tálba tesszük, letakarjuk és kétszer, 30 perces időközönként meghajtogatjuk a tésztát. A tésztát mindig meg is fordítjuk a hajtogatás után és így tesszük vissza a tálba. 

4. Mikor ezzel megvagyunk, egy nagy zacskóval betakarjuk a kelesztőtálat és betesszük a hűtőbe érlelni a tésztát. 12 órát hagyjuk bent. Kelni nem nagyon fog a tészta, csak érni. 

5. 12 óra elteltével kivesszük a tésztát a hűtőből, várunk 30 percet, majd elosztjuk 8-12 részre, attól függően, mekkora briósokat szeretnénk. Gombócokat formázunk belőlük.

6. Tiszta munkalapon, lisztezés nélkül gyorsan kisodorjuk a tésztadarabokat. Kb. 50 cm hosszúak legyenek. 

7. A megformázott briósokat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Becsomagoljuk nagy nejlonzsákba és így hagyjuk duplájára kelni. Nekem két tepsire fértek el a briósok. Tettem a tepsikre magasítónak néhány tárgyat, hogy a nejlon ne érjen hozzá a kelő briósokhoz. 

8. Editnek 21 fokon 4 és fél órát keltek a briósok, nálam olyan 5-6 órát, de így sem keltek duplájára. 

9. A megkelt briósok tetejét felvert tojással vagy cukros tejjel/vízzel lekenjük, megszórjuk mákkal, ha szeretnénk (szerintem nagyon illik hozzá a mák) és 180-200 fokos sütőben készre sütjük. Ez kb. 20 perc. Sülés után rácson hagyjuk kihűlni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése