Oldalak

2018. április 19., csütörtök

Tojásmentes krémsajttorta

Kislányom negyedik születésnapjára készítettem ezt az egyszerű krémsajttortát. A torta megalkotása nálam ott kezdődött, hogy először is néhány nappal az esemény előtt elkészítettem a krémsajtot (kecskéink tejéből). Igazából most nem is a krém a lényeg, hanem az, hogy végre sikerült egy omlós, puha, igazi, tojásos piskótára emlékeztető tésztát sütnöm tojás nélkül. Sok próbálkozás után ez volt az első, hogy szinte teljesen elégedett voltam a tésztával.



Hozzávalók a tésztához (26 cm formához):
- 170 g joghurt,
- kb. háromnegyed evőkanál ecet (nálam 20 %-os),
- 2 dkg étkezési keményítő,
- 50 ml olaj,
- 12,5 dkg liszt,
- 1 kiskanál szódabikarbóna,
- csipet só,
- vanília őrlemény vagy vanília esszencia vagy vaníliás cukor,
- 3 dkg cukor.

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

2. A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban. A nedves hozzávalókat egy másikban, majd gyorsan keverjük össze a kettőt (ne keverjük túl, ha szépen összeállt, akkor kész is van). Egy sűrűn folyó masszát kell kapnunk, ami nem túl híg és nem is túl sűrű.

3. Sütőpapírral bélelt formába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Ha megsült, akkor rácsra borítva, formából kivéve kihűtjük.

4. Én ehhez a tortához sütöttem még egy adaggal a fenti tésztából. Azért sütöttem külön, mert féltem, ha egyben sütöm ki, akkor szalonnás lesz, nem sül át rendesen.

5. Mikor kihűltek, akkor mindegyik lapot félbevágtam és körbevágtam az oldalát is (kb. fél cm vastagságban). Lett tehát 4 lapom.

A krém elkészítése nagyon egyszerű, de azért leírom. 1 kg házi krémsajtot kikevertem másfél zacskó igazi tejszínnel (kb 3,5 dl), porcukorral és vaníliával. Annyi tejszínt adtam hozzá, hogy a nekem megfelelő állagot elérjem, azaz kenhető, de mégis lágy legyen, ne folyjon ki a tortából, legyen tartása, mert nem akartam sem zselatint, sem habfixálót használni. Kandírozott és szárított ibolyával díszítettem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése