Oldalak

2018. szeptember 20., csütörtök

Paradicsomos tatin/fordított paradicsomos pite

Már sokszor készítettem paradicsomos tatint, azaz fordított paradicsomos pitét. Nagy kedvencünk, de ugyanilyen kedvenc a céklás változat is. Aztán persze lehet készíteni hagymából, pasztinákból stb. is. Régen mindig félbevágtam a paradicsomot, most azonban egyben hagytam, úgy pároltam, majd sütöttem meg. Így is- úgy is finom, ezért, ha sietek, akkor valószínűleg nem fogom máskor sem félbevágni a paradicsomokat.





Hozzávalók:
- 1 csomag friss leveles tészta vagy pitetészta, utóbbit mi magunk is könnyedén elkészíthetünk (recept lejjebb). Mindkettővel finom, a leveles tészta talán jobban ropog, de én leginkább pitetésztával készítem,
- 40-50 dkg (vagy annyi, amennyi beteríti a formát, amiben sütjük a pitét) bármilyen színű koktélparadicsom (érdemes saját termést használni, mert a boltinak nem sok íze van, márpedig itt nagyon fontos a paradicsom jó íze), ha félbevágjuk párolás előtt a paradicsomot, akkor elég a fele mennyiség is,
- 2 evőkanál olívaolaj,
- 2-3 evőkanál balzsamecet,
- 2 evőkanál méz,
- só, bors.

Elkészítés: 

1. A paradicsomokat, sózzuk, borsozzuk és egy nagy serpenyőben (ahol egy rétegben elférnek) az olajon puhára pároljuk (alacsony hőmérsékleten). Ha párolás előtt félbevágjuk a paradicsomot, akkor kevesebb paradicsom is elég lesz, ill. hamarabb végzünk a párolással.

2. Ezután mehet rá a méz, a balzsamecet és néhány percig sütjük még. A leve sűrű, ragacsos lesz, kicsit karamellizálódik.

3. A tésztát vékonyra nyújtjuk és a forma méreténél egy kicsit nagyobb körre vágjuk (sülés közben kicsit összemegy a tészta). Megszurkáljuk villával a tetejét. Ne kapcsos formában süssük, mert a pite leve kifolyik belőle. Én piteformában szoktam sütni.

4. A paradicsomos ragut eligazítjuk a forma alján, ráhelyezzük a tésztát és jó forró sütőben (nálam 220 fok) készre sütjük (akkor van kész, ha a tészta megpirul). Sütés után várjunk 5 percig, majd helyezzünk egy nagy tányért a megsült pitére. Fogjuk össze a tányért és a sütőtálat. Egy határozott mozdulattal fordítsuk meg, így a nagy tányérban, alul lesz a pitetészta, felül a paradicsom. Frissen, langyosan az igazi.

Hozzávalók a tésztához (nálam ez egy 25 cm-es formába került bele): 
- 12 dkg liszt,
- 6 dkg vaj,
- 1 nagy kanál tejföl,
- csipet só,
- annyi hideg víz, hogy nyújtható tésztát kapjunk.

Elkészítés: 

1. A lisztet elkeverjük a sóval, majd a vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tejfölt is és szükség szerint vizet.

2. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk a tésztát, nem kell kidolgozni. Becsomagoljuk zacskóba és betesszük néhány órára pihenni a hűtőbe. Felhasználás előtt 5-10 perccel vegyük ki, hogy könnyebben nyújtható legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése