Oldalak

2018. december 7., péntek

Narancsos-étcsokis ordacsiga

Még egy ideig nem lesz kecsketejünk, hisz a kecskéink majd februárban ellenek, de addig is készítek időnként sajtokat (most minden héten egy félkeményet, időnként krémsajtot, joghurtot pedig minden héten, van, hogy többször is). Ha félkemény sajt készül, akkor mindig lesz orda/ricotta is. Ezúttal péksüteménybe sütöttem az ordát. Nagyon sietősen készültek ezek a csigák, ugyanis mire indulni kellett délben a lányomért az oviba, addigra éppen elkészültek.

Az alapötletet a Mindmegettén találtam, de ott nem került a csigába étcsoki és az ordakrémbe tettek narancslevet is.

A tésztába tettem teljes kiőrlésű lisztet is, hogy picit egészségesebb és magasabb legyen a péksütemény rosttartalma. Általában egyébként szoktam gyúrni az ilyen jellegű süteményekbe teljes kiőrlésű tönkölylisztet is (kelt kuglófba, csigába, de például fánkba, lángosba nem teszek).

Másnap is finom puha volt.



Hozzávalók a tésztához: 
- 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (lehet helyette fehérliszt is),
- 35 dkg fehér tönkölyliszt (természetesen finomliszttel is készülhet, de én kizárólag tönkölyliszttel sütök-főzök, nincs is itthon más liszt),
- kb. 3-3,5 dl tej, vagy, amennyit a tészta igényel,
- 3,5 dkg cukor,
- 2,5 dkg élesztő,
- 8 dkg vaj, olvasztva (ne legyen forró).

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 50 dkg orda/ricotta (nálam egész pontosan 58 dkg volt),
- egy kezeletlen narancs héja,
- cukrozott narancshéj (kandírozott narancshéj), aprítva (mozsárban vagy zacskóba téve, klopfolóval összetörve), a recept itt található,
- cukor ízlés szerint,
- vaníliaőrlemény/vanília kikapart belseje/vaníliás cukor, vaníliaesszencia, kinek mi van,
- kevés tejszín vagy joghurt vagy tejföl (néhány evőkanálnyi),
- pár kocka étcsoki (nem kell sok bele, nálam 78 %-os étcsoki),
- tetejére egy kis tej.

Elkészítés: 

1. Az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos cukros tejben. Mikor felfutott, összegyúrjuk a tészta hozzávalóival. Annyi tejet adjunk hozzá, amennyit a tészta igényel (azaz rögtön ne borítsuk bele az összeset). Az olvasztott vajat, ha nem sietek, akkor adom csak a tésztához, mikor az már jól összeállt, de most ezt nem vártam meg, mert sietnem kellett. Jól kidagasztjuk a tésztát. Legyen rugalmas, ne kemény, hanem lágyabb, de ne ragadjon. Legyen hólyagos, fényes. Letakarjuk és duplájára kelesztjük.

2. A töltelékhez a ricottát kikeverjük a cukorral, vaníliával. Annyi tejszínt/joghurtot adjunk a ricottához, hogy egy kenhető krémet kapjunk. Mikor krémesre kevertük, mehet bele a narancshéj és a cukrozott narancshéj (apróra törve).

3. Kinyújtjuk a tésztát. Kb. 3-5 mm vastagságúra nyújtottam.

4. Megkenjük a krémmel a kinyújtott tésztát, apróra tört csokival megszórjuk (szerintem úgy finom, ha nincs túl sok csokival megszórva), majd megpróbáljuk viszonylag szorosabban feltekerni. Hogy egyetlen nagy gáztepsibe beleférjen, jó vastagra vágtam (éles késsel!) a csigákat. Körülbelül két ujjnyira. Általában 1,5-2 cm-esre szoktam egyébként vágni a csigákat.

5. Sütőpapírral bélelt (vagy kivajazott) tepsire sorakoztatjuk őket, távolságot hagyva közöttük, mert nőni fognak. Van, aki szorosabban rakja a csigákat, így majd felfele nőnek (és összenőnek), van, aki távolabb, így majd inkább oldalra terülnek a csigák. Én az első megoldást kedvelem, mert bár a formájuk nem lesz olyan szép kerek, de magasabb és puhább lesz a csiga. A csigák oldalát esetleg be lehet kenni olvasztott vajjal, így könnyebb lesz őket szétválasztani, ha összenőnek.

6. A csigák keltek még kb. 15 percet. Addig előmelegítettem a sütőt 190-200 fokra. Sütés előtt megkentem tejjel a csigákat.

7. Mikor már szép színük lesz a csigáknak és majdnem elkészültek, jó alaposan megkentem, meglocsoltam mindegyiket tejjel és pár percre visszatoltam a sütőbe. Sülés után kicsit hagytam a tepsin, majd leszedtem a csigákat egy rácsra, hogy ne nedvesedjen be az aljuk. Langyosan is finom, de másnap is ugyanolyan puha volt, mint frissen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése