Oldalak

2019. október 24., csütörtök

Mogyorókrém/nutella házilag (diétásabb, tejmentes, vegán)

Nem vagyunk Nutella fogyasztók. A gyerekeim itthon még soha nem ettek, de tudok róla, hogy házon kívül már kaptak (igaz, csak utólag mesélték). Készíteni sem nagyon szoktam mogyorókrémet, mert én nem annyira rajongok érte. A gyerekek kérésére azonban évente egyszer-kétszer mégis nekiállok. Mogyoró terem itthon (többféle is) és szerencsére abból még tudunk szüretelni is, nem úgy, mint dióból és mandulából. Azokat már 2 vagy 3 éve nem szedhetem, mert leszárad, ill. fekete a termés.

A mogyorókrém receptje nagyon egyszerű. Nem teszek bele semmi mást, csak mogyorót, kevés étcsokit, kis mézet, kakaóport, esetleg kis vaníliát, de anélkül is finom, illetve egy kevés olajat. Nem kerül bele tehát vaj, tejpor és túl sok csoki sem (szándékosan hagytam ki ezeket a hozzávalókat). Aki szeretné, tegyen bele nyugodtan sokkal több csokoládét, sőt, az étcsokit és a tejcsokit lehet vegyesen is. Sok receptet átnéztem, legtöbbjük annyi csokit tesz a krémbe, amennyi mogyorót. Én ennyi csokit semmiképp nem szerettem volna elhasználni.

Azt még elmondom, hogy csoki nélkül is nagyon finom a krém. Simán csak a mogyoró, némi mézzel. Magamnak készítve ott már meg is álltam volna és úgy fogyasztottam volna.

A legjobb eredményt (azaz nagyon sima, krémes állagot) akkor érhetjük el, ha van egy nagyon jó, erős aprítógépünk. Nekem ilyen nincs, de kitartó munkával azért sikerült egész jó krémet kikevernem. Nagyon fontos, hogy a gépet időnként hagyjuk pihenni, nehogy leégjen.





Hozzávalók: 
- 20 dkg tisztított mogyoró (nem földimogyoró),
- vanília (elmaradhat, nem mindig teszek bele),
- cukor vagy méz, vagy valamilyen szirup, ízlés szerint, (nálam most repceméz, de vegánok természetesen azzal helyettesítik, amit az étkezési elveik megengednek),
- (ét)csoki (nálam 2,5 dkg, 70 %-os étcsoki, de ahogy fentebb is írtam, lehet többet is tenni bele, ki hogy szeretné, kinek mit enged meg a pénztárcája vagy a diétája, esetleg ízlése),
- 2 dkg kakaópor (helyette mehet csoki is),
- 1 evőkanál olaj (ha van mogyoróolajunk, az is mehet bele).

Elkészítés: 

1. A mogyorót megpirítjuk, majd még forrón egy tiszta konyharuhába öntjük, összefogjuk mint egy batyut. Megpróbáljuk ledörzsölni a mogyoró vékony héját. Tökéletesen nem fog lejönni, de azért igyekezzünk minél jobban leszedni.

2. Ezután, ha nincs egy jó erős aprítónk, akkor először kávédarálóban megdaráljuk a mogyorót és utána próbáljuk esetleg botmixerrel jó krémesre, pépesre darálni. Ezzel a módszerrel rusztikus lesz ugyan a krémünk, darabosabb marad, de még mindig jobb, mint a boltban kapható változat (finomabb és egészségesebb). A recept végén olvasható, miből áll a boltban kapható mogyorókrém.

Nekem sem olyan az aprítóm, ami tökéletesen krémesre, selymesre kikeverné a mogyorót, de azért most elég jó munkát végeztem vele. Addig kevertem, járattam a gépet, többször meg-megállítva, és pihentetve, nehogy leégjen a motor, míg szinte teljesen krémes lett a mogyoró és a mogyoróolaj kicsapódott.

3. Mikor krémes állagú lett a mogyoró, hozzákeverjük az olvasztott csokit és a többi hozzávalót. Ahogy fentebb is írtam, nálam fontos volt, hogy ne használjak el sok csokit, így én csak ennyit tettem bele. Olajat sem szerettem volna túl sokat tenni bele, így én 1 evőkanálnyival tettem hozzá.

4. Mikor szépen összeállt a krém, üvegbe töltjük. Én betettem a hűtőbe, hogy hamarabb dermedjen. Hűvös helyen tároljuk (vagy hűtőben, de fogyasztás előtt vegyük ki, mert kemény).

Végül idemásolom, miből áll a boltban kapható Nutella: Cukor, Pálmaolaj, Mogyoró (13%), Sovány tejpor (8,7%), Zsírszegény kakaópor (7,4%), Emulgeálószer: lecitinek (szója), Aroma (vanillin)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése