Oldalak

2020. február 3., hétfő

Krumplinudli

Csak, hogy megmutassam, főzök hagyományos ételeket is. :) Én nosztalgiázom, mert gyerekkoromban nagyon szerettem, a gyerekek meg megismerik ezeket a régi, egyszerű ételeket is. Néha belefér ez is. :)





Krumplileves, krumpligombóccal (a nudli tésztájából készült a gombóc), valamint nudli, amiből volt mákos és pirított zsemlemorzsás változat is. A levesbe mindenki, aki kért, tett magának tejfölt is.

Receptet ehhez nem is írok, hiszen mindenki ismeri, csak annyit, hogy a krumplilevesbe a nudlihoz megfőzött krumpli főzővize került, a leveshez külön is pucoltam krumplit, amit a beízesített leves levében főztem, majd a végén még az összegyúrt nudli tésztájából is tettem bele kis gombócokat, a nudli tésztájába pedig nem tettem tojást, lisztből pedig annyit (a forrón áttört, majd szobahőmérsékletűre hűtött krumplihoz, ez fontos, hogy ne a forró krumpliba tegyük a lisztet!), amennyitől egy lágy, de már jól formázható tésztát kapjak (inkább több részletben adom hozzá a lisztet, de igyekszem nem sokáig gyúrogatni a tésztát, amint jónak találom, már kezdem is formázást). Az összegyúrt tésztát ne pihentessük, azonnal formázzuk, majd főzzük ki. Ne főzzük sokáig, hamar feljön a víz tetejére, aztán már szedhetjük is ki. Alaposan csepegtessük le, majd tegyük is bele a pirított morzsába. Én óvatosan, kézzel forgattam át (ill. rázogattam), nem fakanállal, mert lágy a frissen kifőtt nudli.

Régen, mikor jobban kellett figyelnem a bevitt szénhidrátra, krumpli helyett túróból készítettem a nudlit (tojással, de kipróbáltam tojásmentesen is). Kicsit drágább étel, nem is annyira kiadós, de finom. Annak a receptje megtalálható a blogon is, itt.

A hagyományos, krumplis nudlit vagy a túrósat is, forgathatjuk pirított morzsába, pirított, darált dióba/mogyoróba/mandulába, megszórhatjuk cukros mákkal, de egyébként meg is piríthatjuk egy kis vajon, tehetünk rá sajtot, szalonnát, pirított hagymát, majd tejfölt stb. :)

1 megjegyzés: