Oldalak

2017. április 18., kedd

Csokoládétorta (rengeteg csokival, vajas-tejszínes krémmel)

Ildi blogján találtam ezt a csokitorta receptet, amit lányom harmadik születésnapjára sütöttem meg. Nagyon egyszerű elkészíteni, elrontani nem lehet. Jó tömény, csupa csokis torta. Aki nem bírja a tömény étcsokit, az tegyen bele 40-50 %-os csokit. Mi a keserű csokikhoz vagyunk szokva (a gyerekek is), így én maradtam a 72 %-osnál.




Hozzávalók a torta tésztájához (24 cm-es forma):
- 6 tojás,
- 6 evőkanál cukor,
- 3 evőkanál liszt,
- 3 evőkanál kakaópor,
- 1 késhegynyi sütőpor/szódabikarbóna,
- 1 teáskanál vaníliakivonat vagy egy kevés őrölt vanília.

Hozzávalók a krémhez:
- 300 g jó minőségű étcsoki (gyerekeknek és azoknak, akik nem szeretik a tömény, erős csokiízt, 40 % körüli, felnőtteknek és, aki a töményebb ízeket kedveli, 72 %-os),
- 300 g állati tejszín (30-35 %-os),
- 15 dkg vaj (70 %-os csoki esetén lehet 18 dkg is), szobahőmérsékletű,
- porcukor ízlés szerint (eredeti recept 15 dkg-ot ír, én nem tettem bele semennyit),
- 1 teáskanál vaníliakivonat (nálam egy kevés őröt mandula),
- 2-3 evőkanál rum (elhagyható, nálam 2 evőkanál),
- lehet tenni kimagozott, lecsepegtetett meggyet is a csokikrémbe,
- 2-3 kocka étcsoki a díszítéshez.


Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóiból sütünk egy 6 tojásos piskótát. Mivel lányom tojásallergiás, én a magam feje után mentem és sütöttem egy tojásmentes tésztát, de tojásos piskótával az igazi.

2. A krémhez a tejszínt felmelegítjük egy edényben. Ne legyen tűzforró. Ráöntjük az előzőleg felkockázott étcsokira. Néhány percig állni hagyjuk, majd simára keverjük. Ha szükséges, kicsit rámelegíthetünk. Nekem nem kellett, szépen elolvadt a csoki. Egy-két órára félretesszük, hogy besűrűsödjön és kihűljön. Fél órával a vajjal való összekeverés előtt már tegyük a csokikrémet a konyhapultra, hogy szobahőmérsékletű legyen.

3. Ha letelt az idő, akkor a SZOBAHŐMÉRSÉKLETŰ vajat habosra keverjük. Legalább 5-8 percig keverjük, habosítsuk. Nagyon fontos, mert így lesz csak finom, krémes a töltelék. Ezután mehet bele a porcukor, a vanília és a rum és ezekkel is jól kikeverjük, míg a cukor elolvad. Mivel mi elszoktunk a túl édes ízektől és nekünk bőven elég a csokiban lévő cukor édessége, ezért én nem tettem bele porcukrot.

4. A szobahőmérsékletű tejszínes csokit több részletben összekeverjük a kihabosított vajjal. Így is keverjük, habosítjuk pár percig. Ezután tehetünk a krémbe lecsepegtetett, kimagozott meggyet is.

5. A piskótát 3 részre vágjuk és megkenjük a lapokat a krémmel. Hagyjunk a tetejére és az oldalára is.

6. A torta oldalát reszelt csokival panírozzuk be és díszítsük kedvünk szerint. Egy-két órát pihentessük a tortát. Felszolgálás előtt szobahőmérsékleten álljon a torta legalább 30 percet, hogy a vajas krém ne legyen kemény, krémesebb legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése