Oldalak

2017. április 18., kedd

Tojásfestés természetesen, hagymahéjjal

Évek óta így festem a tojásokat húsvétra. Egészséges, természetes festék, mellyel gyönyörűek lesznek a tojások. Húsvét előtt 1 hónappal elkezdem gyűjteni a vöröshagyma héját egy nagy tálba.

Festés előtt lemosom a tojásokat folyó vízzel. Egy nagy edényt telerakok hagymahéjjal, arra teszem a megmosott tojásokat. Felöntöm hideg vízzel, kicsit elrendezem a héjat, hogy felül is takarja a tojásokat. Egy evőkanál ecetet is teszek a vízbe.

Felteszem főni és forrás után még főzöm kb. 10-12 percig. Ezután elzárom a tüzet és hagyom még a vízben a tojásokat. Nem egyszerre szoktam kiszedni, van, amelyiket tovább hagyok a vízben állni. Ezeknek sötétebb, intenzívebb lesz a színük, amit korábban kiveszek, azoknak világosabb, de ez függ a tojás alapszínétől is.

A mintás tojást úgy készítem, hogy a kiválasztott leveleket egy harisnyával erősen a tojásokhoz szorítom. A harisnya végét cérnával bekötöm. Így teszem a vízbe főni.

A kiszedett tojásokat alufóliával bélelt tálcára szedem ki és mikor mindenhol megszáradt, felemelem a tojást, egy konyhai papírtörlővel leitatom az aljára összegyűlt folyadékot és most az alja kerül felülre, száradni.

Mikor jól megszáradtak a tojások, szalonnabőr zsíros oldalával bedörgölöm mindegyiket. Ettől szép fényesek lesznek a tojások.







2 megjegyzés:

  1. Szerintem a hagymahéjjal festettnél nincs is szebb és természetesebb! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezt én is így gondolom. Most már sok éve csak így színezem a tojásokat. El nem maradhat a tojásfestés, mert nagyon szeretem ezt a hagyományt, a húsvét amúgy meg a kedvenc ünnepem. Idén már a 3 éves kislányommal együtt készítettük. :) Mikor hazaért a kisfiam és meglátta a tálat, neki is nagyon tetszettek a tojások.

    VálaszTörlés