Oldalak

2018. szeptember 30., vasárnap

Rozmaringos-zelleres édesburgonya főzelék

Felszedtük az édesburgonyát (batátát), így már alig vártam, hogy mára elkészítsem ezt a főzeléket, melyet Szatmári Feri oldalán találtam. Módosítottam az eredeti recepten, kicsit leegyszerűsítettem, illetve céklát nem tettem bele. Nagyon finom, izgalmas főzelék!






Hozzávalók: 
- 3+3 evőkanál olaj,
- 1 fej vöröshagyma, finomra aprítva,
- 1 gerezd fokhagyma, aprítva,
- 1-2 teáskanál friss rozmaring aprítva,
- 1 kg édesburgonya hámozva, kis kockákra vágva,
- nálam csak egy kisebb zellergumó, az eredeti recept szerint több, azaz 70 dkg zeller, hámozva, kis kockákra vágva,
- 40 dkg cékla, hámozva, apró kockákra vágva (nem tettem bele céklát),
- kb. 7 dl alaplé (nálam a gyors alaplé így készül: vizet forralok és teszek bele vegyes szárított zöldségeket és így főzöm pár percig, majd leszűröm),
- só,
- bors,
- fél teáskanál balzsamecet,
- chilipor (én nem tettem bele),
- a tálaláshoz (tökmag)olaj és pirított magvak (pl. tökmag, napraforgó, szezámmag).

Elkészítés: 

1. A megtisztított zöldségeket egy nagy tepsibe tesszük. Meglocsoljuk 3 evőkanál olajjal, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a rozmaringgal. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg megpuhulnak. A recept nem írja, de én azért öntöttem alá egy kevés vizet.

Az eredeti recept szerint a sütőbe csak a zeller és a batáta harmadát tesszük (és az összes céklát, de én azt nem is használtam a leveshez).

2. Amíg puhulnak a zöldségek, egy lábasban a vöröshagymát olajon megpároljuk. Ha kész, mehet rá a fokhagyma.

3. Én itt adtam hozzá a sütőben megsült zöldségeket. Valamennyit félretehetünk, ha szeretnénk, hogy darabosabb legyen a főzelék. Én a lila batátát például turmixolás előtt kiszedtem, hogy azzal díszítsem majd a főzeléket. Ha használunk céklát, azt mindenképp kiszedném és nem turmixolnám bele a főzelékbe. Felöntjük alaplével. Mikor felforrt, botmixerrel krémesítjük. Ha szükséges, sózzuk, borsozzuk.

Az eredeti recept úgy írja, hogy a megpárolt hagymára tesszük a maradék zöldséget, azaz a zeller és a batáta kétharmadát, ezt pároljuk meg az alaplében, sózzuk, borsozzuk és ehhez is teszünk egy kiskanál rozmaringot, majd, ha kész, azaz puha midnen, krémesítjük.

4. A főzelékhez keverünk egy kevés balzsamecetet.

5. Tálalás nálam: sütőben sült, kockára vágott, zöldfűszerekkel, sóval, borssal ízesített, kevés olajjal meglocsolt karalábé (három nagy fejet szedtem fel hozzá a kertben), a lila batáta, amit együtt sütöttem a többi zöldséggel és pirított magvak.

Tálalás az eredeti recept szerint: a krémesre turmixolt főzelékre helyezi a sütőben megsütött zöldségeket (a batátát, a zellert és a céklát), pirított tökmaggal megszórja és tökmagolajjal meglocsolja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése