Oldalak

2019. augusztus 29., csütörtök

Egyszerű vaníliakrémes-tejszínhabos torta, dobostorta tetővel

Kisfiam 7. születésnapjára sütöttem ezt a tortát is. Az előző bejegyzésben mutatott sós karamelles torta az első ünneplésre készült, születésének napjára, ez a torta pedig pár nappal később, mikor egy kis barátja látogatta meg a fiam, hogy felköszöntse őt. Előtte nap anyuéknál is kapott egy tortát a fiam, így mindenképp szerettem volna valami könnyedebb tortát sütni, hisz ez már a 3. torta volt néhány napon belül. A dobostorta teteje pedig azért került rá, mert fiam így kérte, hisz nagy kedvence a karamell.

Igazi krémes tortát szerettem volna készíteni, de a nagy melegre való tekintettel és arra, hogy nem csak a családtagok fogyasztanak a tortából, nem mertem bevállalni a tojásos változatot, így maradtam a tojásmentes megoldásnál (lányom amúgy sem nagyon ehet tojást).

Tészta alig van a tortában. Ez volt a cél, mert a gyerekeim úgy szeretik a tortákat, ha kevés tészta találkozik sok-sok krémmel.








Hozzávalók a tésztához (kb. 22-23 cm átmérőjű volt a végleges torta):
- 3 tojás,
- 2 evőkanál cukor,
- 3 púpos evőkanál liszt.

Elkészítés: 

A szokásos módon piskótatésztát kevertem ki a fenti hozzávalókból. Sütőpapírra felrajzoltam a kört, amekkorára terveztem a tortát.  Ahogy a dobostortánál szokás, a sütőpapírra öntöttem a tészta egyharmadát, elkentem. Lehet egyszerre többet is sütni, ha van légkeveréses sütőnk. Ha nincs, akkor marad az egymás után való sütögetés, csak akkor kicsit összeeshet a tészta, mire az utolsóra is sor kerül. 180 fokos sütőben készre sütjük. Mivel ez egy vékony tészta, hamar elkészül, figyeljük nagyon! Ha kész, kihűtjük.

Hozzávalók a krémhez: 

A krémet a korábban már mutatott, tojásmentes "krémes" receptje szerint készítettem. A recept ITT található a blogon.

További hozzávaló:
- 2,5 dl habtejszín, ami természetesen állati és magas zsírtartalmú (33 %), jó minőségű, így habfixáló sem kell hozzá.

Hozzávaló a karamelltetőhöz: 

A dobostorta receptnél leírtam már korábban. ITT található a recept.

A torta összeállítása: 

1. A tortaforma aljára helyezünk egy lapot. Erre jön a krémnek a fele. Majd tészta, megint krém.

2. Erre jön a felvert tejszínhab és betesszük a tortát tortaformástól a hűtőbe. Egy kis pihentetés után óvatosan leszedjük a kapcsos tortaforma oldalát. Ha kell, ha esetleg odatapadt a krém a forma oldalához, késsel óvatosan vágjuk körbe.

3. Az elkészült karamelltetőt én tálalás előtt tettem a torta tetejére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése