Oldalak

2019. augusztus 30., péntek

Rántani való patisszon télire, üvegben

Régen úgy tettem el a rántani való patisszont, hogy a szokásos módon bepaníroztam, megsütöttem, majd tálcára helyezve betettem a mélyhűtőbe. Mikor megfagytak, akkor zacskóztam őket. Télen csak kivettem a zacskóból és kiolvasztás nélkül forró zsiradékba dobtam, kicsit újra átsütöttem. Már évek óta nem teszek el így patisszont, mert egyre kevésbé szeretem a mélyhűtőben tartósított zöldségeket, gyümölcsöket. Nem ízlenek.

Mivel rengeteg patisszon terem nálunk, 2 éve kerestem és találtam egy receptet, ami szerint üvegben kell tartósítani a patisszont. A receptet ITT találtam.

Erre a célra érdemes nagyra nőtt, kemény héjú patisszont használni.

A zöldséget megpucoljuk, magját kiszedjük, ízlés szerinti méretűre vágjuk.

Egy 7 dl-es üveg aljára tegyünk egy kiskanálnyi (teáskanálnyi) 10 %-os ecetet (2 évvel ezelőtt, mikor először kipróbáltuk anyuval, mindketten kicsit ecetesnek találtuk a végeredményt, igaz, mindketten 20 %-os ecetet használtunk akkor. Most próbáltunk mindketten odafigyelni, hogy tényleg keveset használjunk, de elegendő ecet kerüljön bele, hiszen muszáj savasítani a fertőzés elkerülése érdekében). Beletesszük a felszeletelt patisszont. Felöntjük felforralt, majd visszahűtött vízzel. Van, aki sózza, én nem sóztam, mert a receptíró sem szokta.

Kidunsztoljuk. Automatában 100 fokon 45 percig. Hagyományos módon, fazékban: felforraljuk a vizet, majd teljes forrástól számított 45 percig főzzük. Ha letelik az idő, kivesszük a vízből, mert megpuhul. (Én nem mindegyik adagnál vettem ki, volt, amit benne hagytam a dunsztban másnapig.)



8 megjegyzés:

  1. szia, ez cukkinivel is működhet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kinga! Sajnos ebben nem tudok segíteni saját tapasztalattal, mert még soha nem próbáltam, de most gyorsan utánanéztem befőzős csoportban és láttam, hogy valaki hasonló módon teszi el a cukkinit is. Ott is azt javasolják, hogy nagyobb cukkinivel érdemes dolgozni, mert a zsenge megpuhul. Az ecet pedig fontos itt is, különben nem lesz jó (a tartósításhoz savra van szükségük a tökféléknek).

      Törlés
  2. Köszönöm ezt a klassz ötletet 🙂 Valami csoda folytán sikerült a patisszon termés...amit imádok,de ennyit egysuerre nem lehet megenni 🙂 Így fogom eltenni 🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Beus! Remélem, azóta sikerült eltenni pár üveggel és tetszeni is fog a végeredmény. :)

      Törlés
  3. Szia. Savanyúnak nem próbaltad? Engem az érdekelne.. van befözöautomatám, nagyon szeretem, csak,bőviteni kellenne a repectgyűjteményem. Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem, sajnos savanyúságnak még nem készítettem patisszont.

      Törlés