Oldalak

2024. július 11., csütörtök

Rukkolás céklasaláta dióval, kecskesajttal

 Nagyon finom saláta ez is. Friss céklából javaslom, nyáron elkészíteni. A receptet itt találtam. 







Hozzávalók: 

- kb. 2 közepes cékla,

- rukkola ízlás szerint,

- egy marék dió, durvára vágva,

- kecskesajt (nálam házi feta kecsketejből). 


Az öntethez: 

- fél citrom leve,

- 1 teáskanál mustár,

- 1 teáskanál méz,

- 1 evőkanál olívaolaj,

- só ízlés szerint. 


Elkészítés: 


1. A céklát megsütöttem a szokásos módon. Soha nem főzöm a céklát akkor sem, ha a recept úgy írja. Sütve finomabb, édesebb íze lesz a céklának. Meghámoztam a céklát, 4 részre vágtam és a fedővel rendelkező kerámiatálba tettem. Pici vizet öntöttem alá, rátettem a fedőt és 180 fokon puhára sütttem a céklát. 

Érdemes nem csak ehhez a recepthez sütni a céklát, mert pazarlás egy-két darabot sütögetni. Egy nagyobb adagot készítettem én is. Egy részéből lett ez a saláta, egy másik részéből a paradicsomos céklasaláta és egy harmadik részből a csokis céklafagyi. 

2. Egy tál aljára szórjuk a rukkolát. Elrendezzük rajta a megsütött, kihűtött, majd kis kockákra vágott céklát. 

3. Rászórjuk a kecskesajtot, a darabolt diót. 

4. Végül az egészre rácsurgatjuk az öntetet. 


Paradicsomos céklasaláta (nyári recept)

 Nyáron, mikor friss, édes, zsenge minden zöldség, nagyon finom lesz ez a saláta. Nagyon jól illik egymáshoz a cékla és a paradicsom egymáshoz. A receptet itt találtam. 





Hozzávalók: 

- 2-3 közepes cékla,

- 2-4 evőkanál olívaolaj,

- só,

- bors,

- fél csésze gersli (nem tettem bele),

- 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé,

- 3 közepes piros paradicsom (heirloom tomato, ezt írja a recept, nekem pont valami ilyesmi volt kéznél a kertből), legyen érett, édes, vékony héjú, sárga színű is lehet, ha van,

- néhány koktélparadicsom, jó, ha van sárga is, mert akkor még jobban mutat az étel (nekem most nem volt),

- 3 evőkanál friss zöldfűszer, apróra vágva: petrezselyem és bazsalikom.


Elkészítés: 

1. Nem a recept szerint készítettem elő a céklát. Megmostam a céklát, majd hámoztam és négybe vágtam. Egy fedővel rendelkező kerámiatálba tettem, kis vizet öntöttem rá és lefedtem. 180 fokos sütőben addig sütöttem, míg puha és finom édes nem lett. Hagytam kihűlni. 

2. Az olívaolajat kikevertem a citromlével, sóval, borssal.  

3. Tálra rendeztem a paradicsomot és a céklát. Meglocsoltam az öntettel és megszórtam a zöldfűszerekkel. (Az eredeti recept szerint meg kell szórni még a főtt gerslivel is, de én ezt kihagytam.)

Lasagne padlizsánból

 Érik a padlizsán, ezért az idei első 4 darabot máris leszedhettem. Kettő a húsmentes töltött paprikába, kettő pedig ebbe az ételbe került. 

A recept ötletét a Mindmegette oldalon találtam. Kicsit módosítottam rajta, de majd jelzem, hogy hol és mit. A család és az én tetszésemet is elnyerte, nagyon finom! 





Hozzávalók: 

- 2 padlizsán,

- só,

- zsiradék a sütéshez (néhány evőkanálnyi),

- 1 fej vöröshagyma,

- 2-3 gerezd fokhagyma,

- 35 dkg hámozott, darabolt paradicsom (nem hámoztam, jó érett paradicsomot használtam, aminek vékony a héja),

- oregánó (friss vagy szárított),

- rozmaring (friss vagy szárított),

- 10 dkg mozzarella (nálam sokkal több sajt, házi kecskesajt). 


Elkészítés: 

1. A padlizsánt megmossuk, felkarikázzik (tehát nem hámoztam), szűrőbe téve besózzuk. Így csöpög 15 percig. A recept szerint le kell öblíteni és itatni aztán majd a nedvességet a padlizsánszeletekről, de én most ettől eltekintettem. 

2. Egy serpenyőben zsiradékot melegítünk és megsütjük a szeletek mindkét oldalát. 

3. Egy edényben apróra vágott vöröshagymát fonnyasztunk zsiradékon. Ezután megy rá az aprított fokhagyma is, végül a paradicsom, a fűszerek és a só. 

4. Egy kisebb kerámiatálban sütöttem az ételt. Az alját picit be lehet kenni zsiradékkal. Jön egy sor sült padlizsánkarika. Arra a paradicsomragu egyik fele. Én ezt jó alaposan megszóratm házi reszelt kecskesajttal. (A recept ezt nem írta.). Újabb sor padlizsán, majd a paradicsom másik fele, sajt. Erre megint padlizsán és reszelt sajt (vagy ahogy az eredeti recept is írja, mozzarella). 

5. Előmelegített sütőben sült kb. 25 percet 180 fokon.