2014. november 25., kedd

Vegán kőrözött (dió kőrözött)

Nem gondoltam, hogy ennyire finom lesz. Kenyérre kenve, paprikával és csírákkal ettem. Szinte olyan volt az íze, mint az "igazinak".

A receptet Gittánál találtam.



Hozzávalók: 
- beáztatott dió,
- citrom a savanyításhoz,
- vöröshagyma nagyon apróra vágva,
- só,
- kömény,
- fűszerpaprika (én ezt most nem tettem bele).

Elkészítés: 

1. Felhasználás előtt fél nappal a diót felöntjük vízzel és így áztatjuk.

2. A diót leszűrjük és egy magas falú edénybe tesszük. Fűszerezzük, kevés friss, tiszta vizet öntünk hozzá és botmixerrel pürésítjük.

3. Végül ízesítjük citromlével és apróra vágott vöröshagymával.


Csicsóka és csalán (spenót) gratin

Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage minden napra című könyvéből van ez a remek recept. Csalán helyett spenóttal is készíthetjük. Én már próbáltam mindkettővel. Finom csalánnal és spenóttal is. Nagyon jól illik hozzá a tetején lévő ropogós réteg. (Még másnap, felmelegítés után is ropog.)

Csalános változat:



Spenótos változat:


Hozzávalók:
-1 evőkanál olaj,
- egy darabka vaj,
- 2 fej hagyma vékony szeletekre vágva,
- 2 gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve,
- 50 dkg csicsóka, hámozva, 3 mm vastagra vágva,
- 1 teáskanál aprított kakukkfű,
- 200 ml tejszín (volt már, hogy zsíros kecskejoghurtot használtam helyette),
- 100 ml zöldségalaplé vagy víz,
- 10 dkg csalán vagy spenót, durvára vágva,
- só,
- bors.

A tetejére: 
- maréknyi zabpehely,
- 3 vastag szelet szikkadt kenyér kisebb darabokra tépkedve vagy robotgépben durva morzsává dolgozva (ha nincs, akkor több zabpelyhet teszek helyette),
- egy maréknyi mogyoró megpirítva, lehéjazva és durván megtörve,
- 2,5 dkg vaj, olvasztva,
- 3 dkg kemény cheddar sajt vagy kemény kecskesajt reszelve (de ha éppen egyik sincs, bármilyen reszelhető sajt jó lesz)..

Elkészítés: 

1. Az olajat és a vajat felmelegítjük egy serpenyőben. Beletesszük a hagymát.  Óvatosan, kis lángon sütjük, míg puhulni nem kezd és kis színt nem kap. Ekkor megy bele a fokhagyma. Kicsit kevergetjük még, majd jöhet a többi hozzávaló.

2. Hozzáadjuk  a csicsókát, kakukkfüvet. Alaposan sózzuk, borsozzuk. Süssük 5 percig. Időnként kevergessük.

3. Ráöntjük a vizet vagy alaplevet, a tejszínt és gyöngyözve főzzük, míg a folyadék térfogata felére nem csökken. ekkor belekeverjük az aprított csalánt vagy spenótot, majd az egészet beleöntjük egy gratinformába (én kis tepsiben sütöttem).

4. A tetejére kerülő hozzávalókat elkeverjük és a csicsókára szórjuk. 190 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük (míg aranyszínű lesz és bugyborékol).

Sütőtökös-vöröslencsés lasagne teljes kiőrlésű házi tésztából

A tészta receptje a Vidék Íze 2014 októberi számából, a tölteléké Rita konyhájából való. Nagyon finom! Egyik kedvenc őszi/téli ebédem.





Hozzávalók a tésztához: 
- 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
- 10-15 dkg finomliszt (nálam fehér tönkölyliszt),
- 2  nagyobb tojás (elhagyható, helyette víz, én nem teszek bele tojást, tojásallergia miatt),
- 1 kávéskanál só,
- kevés víz, ha szükséges.

VAGY

kész, száraz lasagne tészta (Rita ehhez a mennyiséghez 9 lap bolti, száraz lasagne tésztát javasol, amit egy 22X22-es tálban süt meg). Én boltit még soha nem használtam.

Elkészítés: 

1. A lisztet egy gyúrótáblára vagy a konyhapultra halmozzuk. Közepébe mélyedést készítünk. Ide szórjuk a sót és ráöntjük a két egész tojást (vagy helyette a vizet).

2. Kézzel addig gyúrjuk, míg sima tésztát kapunk. Ha szükséges, kevés vizet adhatunk hozzá. Én eleve csak vízzel gyúrom a tésztát. tojást nem teszek bele.

3. Cipót formázunk a tésztából, letakarjuk konyharuhával és 5 percig pihentetjük.

4. Ezután enyhén lisztezett felületen nagyon vékonyra kinyújtjuk Én sodrófával szoktam, nincs tésztanyújtó gépem. Tetszőleges darabokra vágjuk (téglalap alakúra szoktam, mint a bolti lasagne tészta, de igazából mindegy, hogy sikerül a vágás, mert úgysem fog látszani, hisz rétegezzük a szósszal).

Általában 4 részre osztom a lencsés krémet, azaz ebben az esetben 5 szintre való tésztára lesz szükség, de tepsi méretétől függően lehet eggyel több vagy kevesebb is.

Hozzávalók a raguhoz: 
- 1 fej közepes vöröshagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 300 ml paradicsomlé (házi, ha lehet, ami jó sűrű),
- 2 evőkanál olaj,
- 60 ml száraz vörösbor,
- só,
- tört színes bors,
- 10 dkg vöröslencse,
- chili por (elmaradhat, én a gyerekek miatt nem teszek bele),
- 1 teáskanál fűszerpaprika,
- kb. 40 dkg sütőtök, sütve (az eredeti recept szerint vízgőz felett kell megpárolni, és csak 20 dkg-ot ír, én sütőben megsütöm a tököt és ez a 40 dkg a megsült, héjától megszabadított tököt jelenti).

Hozzávalók a besamelhez: 
- 1 evőkanál olaj,
- 1 evőkanál liszt,
- 350 ml tej,
- só,
- őrölt szerecsendió,
- 5 dkg trappista (én ennél többet tettem bele, kb. 10 dkg-ot).

Tetejére: reszelt sajt.

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd az olajon megdinszteljük. Ezután hozzáadjuk a fűszerpaprikát, a chili port, felöntjük borral és paradicsomlével. Sózzuk, borsozzuk és ha felforrt, mehet bele a megmosott vöröslencse, valamint az apróra vágott/reszelt fokhagyma. Lefedjük és közepes-lassú tűzön készre főzzük. Ha szükséges, időnként öntsünk rá vizet. Amikor elkészült, hozzákeverjük a (párolt vagy sült) tököt.

2. A lisztet kikeverjük egy kevés tejjel és az olajjal. Ha csomómentesre kevertük, öntsük bele a maradék tejet is. Sózzuk, ízesítjük szerecsendióval és állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg besűrűsödik. Még forrón belekeverjük a reszelt sajtot.

3. Egy kisebb méretű tepsi (nálam kb. 15X22 cm) alját kibéleljük tésztalapokkal (fentebb írtam, hogy Rita bolti tésztát használ, nála 22X22-es a tepsi és 9 lap tésztát használ, minden sorban 3 lap tészta van). A tepsi alját megkenhetjük kis vajjal, olajjal vagy zsírral, hogy ne tapadjon le a tészta.

Megkenjük a ragu negyedével (én általában 4 részre osztom a lencsés-tökös krémet, de lehet kevesebbel is, lásd feljebb), arra pötyögtetünk egy kevés besamelt. Én erre szórtam még reszelt sajtot is, de ez nem muszáj, enélkül is finom lesz (ha nincs sok sajt itthon, én sem szórok még plusz sajtot rá). Megint tészta következik, rá a ragu, besamel és sajt. Addig folytatjuk, míg minden elfogy. Tetejére besamel jön. A besamellel úgy kell gazdálkodni, hogy a tetejére hagyjunk bőven, mert mindenhol be kell fednie a tésztát (különben nem főne meg, kiszáradna a tészta). A tetejére is szórtam reszelt sajtot. 180 fokos sütőben készre sütjük.

Ha bolti, száraz tésztával készítjük, akkor levesesebb legyen a töltelék, hogy meg tudjon főni benne a száraz tészta.

Fokhagymás sült nyúl

A Vidék Íze 2014 októberi számában található ez a recept. Nagyon jól sikerült, pedig kevés hozzávalóból áll. Más húsokkal is finom lehet. A megmaradt zsírt öntsük ki edénybe, nagyon finom kenyérre kenve.

Hozzávalók: 
- 1 egész nyúl,
- 30 dkg zsír,
- 2 közepes fej fokhagyma,
- 1,5 csapott evőkanál só,
- fél kávéskanál bors,
- fél kávéskanál őrölt kömény,
- 10-15 dkg füstölt húsos szalonna apró kockákra vágva,
- 2 dl fehérbor,
- 1 dl víz.

Elkészítés: 

1. Felolvasztjuk a zsírt és beleszórjuk a sót, borsot, köményt, apróra vágott szalonnát. Majd hozzáadjuk az egyik fej zúzott fokhagymát. Ne hevítsük túl, mert megég. Csak olvasszuk meg, kicsit melegítsük át. Kihűtjük, majd hűtőszekrényben kidermesztjük.

2. A nyulat feldaraboljuk. Vékony pengéjű késsel mindenhol csontig beszurkáljuk. A hűtőből kivett fűszeres zsírral betömködjük a lyukakat és vastagon bekenjük a nyúlhúst is.

3. Egy tepsibe lerakjuk a húst, szorosan egymás mellé. A másik fokhagymát gerezdekre szedjük (nem kell megpucolni), kicsit megroppantjuk a gerezdeket a kés nyelével. A hús köré szórjuk. Néhány órára megint betesszük a hűtőbe.  (Mi egy éjszakára.)

4. Pihenés után ráöntjük a bort, a vizet, lefedjük. Közepes lángon megpároljuk, majd fólia nélkül készre, pirosra sütjük.

Céklás tarte tatin

Hugh Fearnley-Whittingstall Veg Every Day! című könyvéből származik a recept. Sajnos lefotózni nem tudtam, mert este készült. Majd legközelebb. Annyit viszont mindenképp elmondanék, nagyon finom sós tortáról van szó és még Rocker is örömmel ette, pedig nem szereti a céklát.

A tésztáját én készítettem, de vehetünk hozzá bolti vajas leveles tésztát. Az eredeti recept is azt ajánl. Ugyanazt a tésztát használtam, amit a paradicsomos tarte tatinnál.

Néhány helyen módosítottam a recepten, ide most azt írom le, én hogyan készítettem.





Hozzávalók a tésztához, ha nincs otthon leveles tészta (nem lesz olyan, mint a leveles tésztával, de azért ez is ropogós valamennyire):
- 12 dkg liszt,
- 6 dkg vaj,
- 1 nagy kanál tejföl,
- csipet só,
- annyi hideg víz, hogy nyújtható tésztát kapjunk.

VAGY vajas leveles tészta (ezzel ropogósabb lesz a végeredmény, de nekem nincs mindig kéznél, mert nem mindig van időm gyúrni újabb adag leveles tésztát. Boltit nem veszek, mert az összetevőivel nem vagyok kibékülve.) Az eredeti recept is leveles tésztát ír egyébként. A képen a leveles tésztás változat látható.

Elkészítés: 

1. A lisztet elkeverjük a sóval, majd a vajjal elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tejfölt is és szükség szerint vizet.

2. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk a tésztát, nem kell kidolgozni. Becsomagoljuk folpackba és betesszük néhány órára pihenni a hűtőbe. Felhasználás előtt 10 perccel vegyük ki, hogy könnyebben nyújtható legyen.

A leveles tészta receptje itt, a blogon megtalálható vagy használhatunk boltit is. 5 mm vastagságúra kell nyújtani a tésztát.

Hozzávalók a céklás feltéthez: 
- 1 evőkanál vaj,
- 1 evőkanál olívaolaj,
- 3-4 teáskanál balzsamecet (eredetileg 2 teáskanál almaecet),
- 4-5 teáskanál cukor (eredetileg 2 teáskanál barnacukor),
- 3 kicsi cékla hámozva, vékonyra szeletelve (eredetileg 30-40 dkg bébicékla és csak félbevágva),
- só,
- bors.

Elkészítés: 

1. Ha van sütőben is használható kb. 20-24 cm átmérőjű serpenyőnk, akkor azt használjuk, ha nincs, ahogy nekem sincs, akkor az alábbi módon. A vajat és az olajat egy nagyobb serpenyőben megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot, ecetet, sót, borsot. Ebbe keverjük bele a céklaszeleteket, kis vizet öntünk alá és készre pároljuk (én le szoktam fedni). Ha sütőbe is tehető a serpenyő, akkor a sütőben pároljuk meg a céklát (lefedve). Én többször pótoltam a folyadékot, mire szépen megpuhult a zöldség. Néha átkevertem. Arra figyeltem még, hogy a céklaszeletek egymás mellett helyezkedjenek el, ne egymáson.

2. Amikor megpuhult a cékla, átöntjük egy piteformába. Szépen elrendezzük a forma alján, hogy ne egymáson legyenek, hanem egymás mellett. Nekem nem sok szaft maradt, de azt is ráöntöttem. Ha sütőben is használható serpenyővel indítottunk, akkor egyszerűen ebbe helyezzük majd a kinyújtott tésztát.

3. A tésztát vékonyra és formára nyújtjuk, majd beborítjuk vele a céklát.

4. Forró sütőben készre sütjük. Én az elején 220 fokon, majd 190 fokon sütöttem. Ha kész, kivesszük a sütőből, várunk 5-10 percet, majd tálra borítjuk (egy tállal beborítjuk felülről és átfordítjuk a pitét, így ami eddig az alja volt, az lesz a teteje). A lenti mártással vagy feta sajttal tálaljuk.

Hozzávalók a mustáros mártáshoz: 

- 1 kis fej lilahagyma apróra vágva,
- 1 teáskanál mustár,
- 1 teáskanál balzsamecet (eredetileg almaecet),
- 4 teáskanál olaj,
- egy csipet cukor és só,
- apróra vágott petrezselyemzöld (nekem ez most nem volt).

2014. november 21., péntek

Minipalacsinta (vastag)/amerikai palacsinta

Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage minden napra című könyvéből való ez a recept. Hamar megsül, gyors desszert, amit kínálhatunk csokimázzal, lekvárral, fahéjjal, de ha picit édesebbre készítjük a tésztát, akár magában is finom. Amikor sütöttem a palacsintát, Gergő ott állt a kis sámliján mellettem, és ahogy egy elkészült, már fújta is, hogy gyorsabban hűljön és minél előbb ehesse. A sós változatról itt található a bejegyzés.

Ez az első kettő tojással készült és nagyrészt fehér tönkölylisztet tartalmaz. Reszeltem a tésztába citromhéjat is, amitől sokkal finomabb lett! 




 Ezek itt a régi, tojásmentes változatok és több teljes kiőrlésű tönkölyliszt került bele: 






Hozzávalók (20-30 palacsinta):
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt (én 15 dkg teljes kiőrlésűt és 10 dkg fehér lisztet használtam, mikor először sütöttem, de volt, hogy csak fehér tönkölyliszttel kevertem be a tésztát),
- 2 teáskanál sütőpor (nálam egy kevés szódabikarbóna helyette),
- 1,5 dkg barnacukor (aki édesszájúbb, tegyen többet),
- 2 közepes tojás (frissítés: tojásérzékeny lányom miatt egyszerűen kihagyom a tojást és kicsit több tejet teszek bele),
- kb. 275 ml tej, vagy amennyit igényel a tészta, előfordulhat, hogy nem kell mind,
- 5 dkg olvasztott vaj,
- vaj vagy olaj a palacsintasütő kenéséhez.

Elkészítés: 

1. Egy tálba szitáljuk a lisztet és a sütőport. Hozzákeverjük a cukrot.

2. Mélyedést készítünk a közepén, beleütjük a tojásokat (aki tesz bele tojást, én 2020-tól már használok tojást), valamint beleöntjük a tej felét. Elkezdjük keverni a tésztát. Ahogy sűrűsödik, úgy adjuk hozzá apránként a maradék tejet és az olvasztott vajat. A tejszínnél kissé sűrűbb, krémes állagú tésztát kell kapnunk. Lehet, hogy nem is kell az összes tej. 

3. Felmelegítjük a palacsintasütőt, kevés vajat vagy olajat olvasztunk benne (pár csepp). Egy evőkanálnyi tésztát ejtünk a palacsintasütőbe, hogy kisebb korongot kapjunk. Egyszerre 3-4 palacsintát tudunk kisütni, attól függően, mekkora a sütőnk. Közepes-nagy lángon sütjük.

4. Kb. 1 perc múlva apró buborékok jelennek meg a palacsinta felszínén. Ha ezek ellepik a palacsinta felszínét, akkor megfordíthatjuk. A másik oldal hamar elkészül (kb. fél perc). Ha túl gyorsan sül, állítsuk kisebbre a lángot. A könyv szerint az első adag odaéghet, de nekem nem égett oda egy sem.

Frissítés 2021-ben: vásároltam kétféle juharszirupot. A és C kategóriából is egy-egy üveggel és azzal locsoltuk meg a palacsintákat. A palacsintába kevert citromhéj íze és a juharszirup együtt...nagyon finom, nem csodálom, hogy kedvelt étel Amerikában. 

Változatok, melyeket Hugh ajánl:

1. Adjunk a tésztához reszelt citromhéjat és sütés közben szórjunk egy kevés mazsolát a palacsintatésztára. Mazsola nélkül, citromhájjal készítve nekem nagyon tetszett a tészta. 

2. A tésztából hagyjuk ki a cukrot, helyette reszeljünk bele 5 dkg chedar sajtot, szórjunk bele kevés borsot, esetleg apró kockára vágott, főtt/sült szalonnát.

Szilvalekváros sütemény

Több helyen megtalálható ez a recept az interneten. Finom, szaftos és gyors sütemény. Először Limaránál láttam még pár évvel ezelőtt.



Hozzávalók: 
- 4 tojás,
- 9 dkg zsír (vagy vaj, én zsírt tettem bele),
- 7 dkg xukor (vagy több, ha valaki édesebben szereti),
- kb. 6-8 evőkanál házi szilvalekvár,
- 5-7 evőkanál víz (ha nagyon sűrű a lekvár, akkor több víz),
- 10 dkg darált dió vagy mandula vagy mogyoró,
- 10 dkg liszt (én 6 dkg-ot tettem bele),
- 1 teáskanál szódabikarbóna,
- 2 teáskanál sütőpor,
- 1 teáskanál őrölt fahéj,
- tetejére egész diószemek vagy szilvalekvár vagy csokimáz.

Elkészítés: 

1. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lekvárt és a vizet, végül az olvasztott zsírt.

2. A száraz hozzávalókat egy külön edényben összekeverjük, majd a tojásos-lekváros részhez öntjük. Elkeverjük.

3. Egy közepes tepsit zsírozunk, lisztezünk és beleöntjük a masszát. Tetejét kirakhatjuk dióval. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 20-25 perc). Ha kész, még melegen megkenhetjük szilvalekvárral vagy, ha kihűlt bevonhatjuk csokimázzal is.

2014. november 15., szombat

Aranygaluska

Nagyon szeretjük. Horváth Ilona receptje szerint készült a tészta, de az ötletet, hogy egyesével hempergessük meg a korongokat vajban és dióban, Limarától vettem. 



Hozzávalók: 
- 50 dkg liszt,
- 2 dkg élesztő,
- 2 tojássárgája,
- 3 dl tej,
- 6 dkg zsír vagy vaj,
- 3 evőkanál cukor,
- tehetünk bele reszelt citromhéjat is.

A hintéshez: 
- 20 dkg darált dió (nálam jóval több),
- 15 dkg cukor (vagy inkább kevesebb, ha nem szeretjük túl édesen, én ennél sokkal kevesebbet használok),
- 8 dkg vaj.

Elkészítés: 

1. Az élesztőt kevés tejben és egy evőkanál cukorral felfuttatjuk, majd ezzel és a többi hozzávalóval, a zsiradék kivételével elkezdjük dagasztani a tésztát. Mikor jól kidolgoztuk, beleöntjük az olvasztott vajat/zsírt és megint jól kidagasztjuk. Letakarjuk és langyos helyen duplájára kelesztjük.

2. Lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát. Kiszaggatjuk pogácsaszaggatóval (a méret ízlés kérdése, én apróbb szaggatóval jobban szeretem).

3. A sütőforma alját kivajazzuk (én most tortaformában sütöttem, de kisebb tepsiben is jó lesz).

4. A kiszaggatott korongokat megkenjük olvasztott vajjal és megforgatjuk a cukros dióban. Így rakjuk le rétegezve a formába. Ne tegyük túl szorosan egymás mellé a korongokat. Ha sok dióval szeretjük, a rétegekre és a tetejére is szórhatunk diót. Konyharuhával letakarjuk és újrakelesztjük (van, aki csak addig keleszti, míg a sütő bemelegszik, van, aki újra duplájára keleszti). 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 40 perc). Ha nagyon pirul a teteje, takarjuk le alufóliával.


Húsos táska

A Vidék Íze 2014 szeptemberi számában találtam ezt a receptet. Nagyon finom lett!




Hozzávalók a tésztához (a lenti töltelékhez ennek a fele szükséges csak):
- 20 dkg teljes kiőrlésű liszt,
- 10 dkg finomliszt,
- 10 dkg puha vaj,
- 2 darab főtt, áttört krumpli,
- 1 tojássárgája,
- fél csomag sütőpor,
- 1-2 evőkanál tejszín,
- 1 kávéskanál só.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 20 dkg darált hús,
- 1 vöröshagyma,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 1 piros paprika,
- 3 dkg vaj,
- 10 dkg reszelt sajt,
- só,
- bors,
- tojásfehérje,
- magok (szezámmag, napraforgómag stb.)

Elkészítés: 

1. A tésztához valókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Annyi tejszínt adjunk hozzá, amennyitől egy rugalmas, jól nyújtható tésztát kapunk. Amíg készül a töltelék, hűvös helyen, becsomagolva pihentetjük.

2. A vajon megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd rádobjuk a reszelt fokhagymát.

3. Fél perc után hozzáadjuk a húst, fehéredésig pirítjuk.. Ekkor mehet bele az apró darabokra vágott paprika, só, bors. Ha megfőtt, kihűtjük.

4. A tésztát vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk nagy méretű pogácsaszaggatóval (vagy pohárral). Megtöltjük a húsos raguval és mindig teszünk egy-egy csipet reszelt sajtot is a húsra. Félbehajtjuk a tésztát, villával lenyomkodjuk a széleit. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és legalább egy órát hűtőben tartjuk.

5. Hűtés után lekenjük tojásfehérjével, megszórjuk magokkal. Forró, kb. 200 fokos sütőben kezdjük sütni, majd 5 perc után csökkentjük a hőt 170-180 fokra.

Pándi meggytorta

Tortaimádónál található leírás szerint készítettem a tortát. Sajnos nem jegyeztem fel, hogy én milyen arányokkal dolgoztam, ezért az eredeti receptet írom le ide és, ha valamikor újra megsütöm a tortát, akkor zárójelben jegyzem a módosításaimat). Finom torta, de a krém miatt nekem elsőre kicsit sokáig tartott elkészíteni. 



Hozzávalók (23 cm átmérőjű tortához):
- 3 egész tojás,
- 17,5 dkg cukor,
- 3 cl zsíros tej,
- 1 dl olaj,
- 7 dkg olvasztott vaj,
- 19 dkg liszt,
- 1 csomag sütőpor,
- 1/2 citrom leve és héja,
- 2 csipet fahéj.

Alapkrém:
- 2 dl tej,
- 8 dkg cukor,
- 5 tojássárgája,
- 7 dkg jó minőségű fehér csokoládé,
- 15 dkg mascarpone.

Meggytöltelék:
- 36 dkg meggy (nálam befőtt),
- 1,8 dl meggylé,
- 3,5 dkg vanília ízű pudingpor,
- 7 dkg cukor,
- fél citrom leve,
- 2 csipet fahéj,
- 6 ml cherry brandy (nem tettem bele).

A betöltéshez tejszínes krém:
- 40 dkg alapkrém,
- 20 dkg tejszínhab,
- 4 dkg főzött zselatin (1 rész zselatinpor 6 rész vízzel felfőzve és ebből kell kivenni a 4 dkg mennyiséget).

Elkészítés (idézet következik Tortaimádó blogjáról, mert most nincs időm magam megfogalmazni a receptet):

"Az egész tojást a cukorral felmelegítjük, majd kemény habot készítünk belőle. Egy edénybe belemérjük a meggyet, enyhén darabos péppé törjük, majd hozzátesszük az olajat, a vajat, a tejet, a citromot, és jól elkeverjük. Ezután a felvert tojáshabot is hozzáadjuk, és lazán elkeverjük. 

Kimérjük a szárazanyagokat, és folyamatos keverés közben óvatosan hozzáadjuk a tojásos alaphoz. A bekevert massza enyhén folyós állagú lesz. A bekevert piskótát három tortaformába töltjük, és 210 C°- on 10-12 percig sütjük. A piskóta nagyon puha, laza szerkezetű, ezért sütésnél vigyázzunk, nehogy kiszáradjon. Sütés után a felületét meghintjük cukorral, majd rárakunk egy sütőpapírt és azonnal megfordítjuk. 

A tejet a cukorral és a mascarponéval felforraljuk, hozzáadjuk a fehér csokoládét, majd folyamatos keverés közben újraforraljuk. Ekkor hozzácsurgatjuk a tojássárgáját, amivel besűrítjük (kb. 20 perc). Végül, még forrón összeturmixoljuk. (Megjegyzésem tőlem: jó sűrűre főzzük, különben folyós marad a krém, de ne forraljuk, mert a tojás kicsapódik.)

A meggyet ledaráljuk, majd a citromhéjjal és citromlével elkeverjük. 

A pudingport feloldjuk a meggylé egy részével, a többit pedig felforraljuk a cukorral, majd a pudinggal besűrítjük. Ekkor hozzáadjuk a meggyet, és tovább kevergetjük, míg egyet rottyan. 

A tortát tortaformában töltjük meg. A piskótákat megkenjük meggykrémmel. 

A zselatint kis lángon folyamatos keveréssel áttetszőre feloldjuk a vízben. A kimért 4 dkg-nyi mennyiséghez pár kanálnyit keverünk az alapkrémből, majd így adjuk hozzá a nagyobb mennyiséghez, ezután lazán beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját is. A tejszínes krémet három részre osztjuk, majd a piskótával megegyező vastagságban betöltjük a tortát. Végül a tetejét simára kenjük. 

A tortát finomra darált pörkölt dióval vonjuk be, minden szeletre tejszínrózsát nyomunk, majd csokoládé-pasztillával, meggyel és zöld marcipánlevelekkel díszítjük."




Vegán csokoládékrém

Zizi kalandjai nevű blogon találtam ezt a csokikrémet, amihez mi nem vegán, hanem "normál" amerikai palacsintát ettünk.


Hozzávalók: 
- 1 puha, érett avokádó,
- 2 érett banán (én egyet tettem bele),
- 2-3 evőkanál karobpor vagy kakaópor,
- 2 evőkanál mandulavaj (elmaradhat, nekem nem volt),
- egy kevés növényi tej (ha nem vegán, akkor mehet bele tehéntej is)

Elkészítés: 

Mindent egy magas falú edénybe teszünk és botmixerrel pürésítjük. Felhasználásig hűtőben tároljuk.

Meggyes csokitorta

Már többször megsütöttem ezt a tortát. Egyszerű, nem igényel sok időt és nagyon finom. A receptet Dolce Vita oldalán olvastam évekkel ezelőtt. Én most annyit változtattam az eredeti recepten, hogy egyrészt megnöveltem a tészta mennyiségét, hogy három részre tudjam vágni a piskótát (magasabb tortát szerettem volna készíteni), másrészt a tetejét étcsokival vontam be és nem meggyel díszítettem. Ide most az eredeti receptet írom le.



Hozzávalók a piskótához: 
- 4 tojás,
- 12 dkg cukor,
- 10 dkg liszt,
- 2-3 dkg kakaópor,
- 4 evőkanál víz,
- késhegynyi szódabikarbóna.

Hozzávalók a krémhez: 
- 3 tojás sárgája,
- kevés cukor, ha igényeljük (én kihagytam),
- 15 dkg, legalább 70 %-os étcsoki,
- 5 dl tejszín.

Hozzávalók a töltelékhez, díszítéshez: 
- 40 dkg magozott meggy,
- meggylé,
- zselatin,
- 10 dkg étcsokoládé.

Elkészítés: 

1. A piskótához a tojásokat különválasztjuk. A sárgáját habosra, fehéredésig verjük a cukorral és a vízzel. A fehérjét keményre verjük, majd a sárgáját hozzáöntjük a fehérjehabhoz és óvatosan összeforgatjuk. A száraz hozzávalókat összekeverjük és a tojáshabhoz szitáljuk, óvatosan beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tortaformában (26-28 cm átmérőjű), 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, 2 részre vágjuk. Én most emeltem az adagot és 3 részre vágtam a kész tortalapot.

2. A krémhez a tojások sárgáját fehéredésig keverjük a cukorral. Közben 3 dl tejszínt felteszünk lassú tűzön melegedni. Ebben felolvasztjuk az étcsokit is. Ha felolvadt, akkor lassan, állandó keverés mellett beleöntjük a tojássárgát és folyamatos keverés mellett besűrítjük a krémet.

3. A maradék tejszínt jól behűtjük, majd habbá verjük. A kihűlt csokis krémhez keverjük a felvert tejszínhabot és a kimagozott meggy felét.

4. A piskóta egyik felét belehelyezzük a tortaforma aljába. Megkenjük a krém 2/3-ad részével, majd rátesszük a másik lapot.

5. A torta tetejét és oldalát vékonyan bekenjük a maradék krémmel. A tetejét kirakjuk meggyel, amire ráöntjük a meggyléből főzött zselatint. A tortát egy éjszakára betesszük a hűtőbe.

6. Másnap reszelt csokival betapasztjuk a torta oldalát.


Mángolddal vagy spenóttal töltött palacsinta

Eredetileg cannelloni tésztát kellett volna használni ehhez az ételhez, de nekem ilyenem nem volt itthon, ezért palacsintát sütöttem és azt töltöttem meg a zöldséges krémmel. Nagyon finom lett. A recept a Vidék Íze 2010 májusi számában található. Szerintem spenóttal is el lehetne készíteni.


Hozzávalók: 
- kb. 16 darab kész palacsinta vagy cannelloni tészta,
- 60 dkg mángold vagy spenót,
- 1 fej vöröshagyma,
- 15 dkg feta sajt,
- 1 tojás (mostanában nem teszek bele),
- 20 dkg trappista sajt,
- 4 dl tejszín (sokszor csak 2,5 dl tejszínt teszek bele, a többit kipótlom tejjel),
- só,
- bors,
- szerecsendió.

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát felaprítjuk és kevés olajon megpirítjuk.

2. Hozzáadjuk a megmosott, majd nagyobb darabokra vágott mángoldot/spenótot. Sózzuk, borsozzuk és készre pároljuk. Hagyjuk kihűlni.

3. Belekeverjük az egész tojást és a durvára morzsolt feta sajtot. Ezt töltjük bele a palacsintába/cannelloniba.

4. A tejszínt (és a tejet, ha vegyesen készítjük) lábasba öntjük, felmelegítjük és beleszórjuk a reszelt sajt felét. Ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval. Állandó keverés mellett besűrítjük.

5. Tepsibe tesszük a megtöltött tésztát, ráöntjük a mártást, megszórjuk a maradék reszelt sajttal. Ha cannellonival készítjük, akkor 180 fokra előmelegített sütőben először lefedve sütjük (majd a végén levesszük a fedőt), ha palacsintát töltöttünk meg, akkor fedő nélkül kezdjük a sütést. Addig sütjük, míg a teteje színt kap.

Csokimousse-gesztenyemousse torta

A receptet Macinál találtam. Eddig kétszer sütöttem meg ezt a tortát, de minden alkalommal nagyon finom lett. Érdemes kipróbálni, mert leírva bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Fotózni most sem volt idő, de azért mentettem el pár képet. 




Hozzávalók a torta alapjához:
- 15 dkg liszt,
- 6 dkg cukor,
- 6 dkg vaj,
- 1 egész tojás,
- 1 teáskanál sütőpor.

Hozzávalók a piskótához:
- 5 tojás,
- 6 púpos evőkanál liszt,
- 6 púpos evőkanál cukor,
- 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor.

Hozzávalók a 3 féle töltelékhez:
- 6 dl tejszín,
- 3 zacskó habfixáló,
- 40 dkg mascarpone,
- 20 dkg étcsoki,
- 20 dkg tejcsoki,
- 25 dkg gesztenyemassza,
- 1 evőkanál rum,
- 2 evőkanál porcukor,
- 1 üveg magozott meggybefőtt.

Elkészítés:

1. A torta alapjához valókból sima tésztát gyúrunk, majd két sütőpapír között egy 28 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, tetejét villával megszurkáljuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert akkor nagyon kemény lesz a tészta. Nem kell megbarnulnia.

2. Sütőpapírra egy 28-30 cm átmérőjű kört, majd ebbe csigavonalat rajzolok. Ezt ráteszem egy tepsire. Előkészítek egy másik sütőpapírt, amit egy másik gáztepsire helyezek. Mindig alulra kerüljön az az oldal, amire rajzoltunk (különben meglátszik majd a ceruza/tinta a süteményen is). Előkészítek két nyomózsákot is, amibe a piskótatésztát tesszük. Én két zacskóban osztottam el a tésztát, és mindegyiken az egyik csücsköt óvatosan kivágtam ollóval.

3. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a cukorral kihabosítjuk, majd a fehérjét kemény habbá verjük. Ezután óvatosan belekeverjük a tojássárgát a fehérjehabba, végül beleszitáljuk a lisztet is. Lazán összekeverjük.

4. A piskótatésztát ketté vesszük és az egyik adagba belekeverjük a kakaóport.

5. Az egyik nyomózsákba/zacskóba tesszük a kakaós tésztát. Kis lyukat vágunk a zacskó csücskébe. Az előre megrajzolt körbe csigavonalat rajzolunk, a másik sütőpapírra pedig átlókat (hézagokat hagyva két-két átló között).

6. Ha végeztünk, jöhet a sárga tészta. Ugyanúgy megtöltjük a nyomózsákot/zacskót és a hézagokat kitöltjük vele.

7. Előmelegített, légkeveréses sütőben egyszerre megsütjük a két lapot. Hamar, 5-8 perc alatt elkészülnek. (170 fokon sütöttem.)

8. Amikor minden tészta megsült és kihűlt, akkor a torta alapját beleigazítjuk egy tortaforma aljába. A nagy piskótalapból hosszú csíkokat vágunk, de előtte lemérjük a tortaforma magasságát és eszerint állítjuk be a csíkok szélességét. 2-3 csíkból szoros, passzentos peremet (azaz a torta oldalát) készítünk a tortaformán belül.

9. A hideg tejszínt felverjük a habfixálóval.

10. Az étcsokis krémhez a csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd levesszük a gőzről és azonnal belekeverjük a mascarpone 1/3 részét. Kihabosítjuk, majd beleforgatjuk a felvert tejszín 1/3-ad részét. A kész krémet a tortaformába simítjuk.

11. A gesztenyekrémhez az áttört gesztenyét kihabosítjuk a mascarpone 1/3-ad részével, ízesítjük rummal és porcukorral. Ezután beleforgatjuk a felvert tejszín 1/3-ad részét. A kész krémet a tortaformába simítjuk. Tetejére meggyet dobálok.

12. A tejcsokis krémhez a csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd levesszük a gőzről és azonnal belekeverjük a mascarpone 1/3 részét. Kihabosítjuk, majd beleforgatjuk a felvert tejszín 1/3-ad részét. A kész krémet a tortaformába, a gesztenyés krémre simítjuk.

13. A csigamintás tortalapot méretre vágom és a torta tetejére helyezem. Ez lesz tehát a torta teteje, amit meg lehet szórni porcukorral, de én ezt elhagytam.




2014. november 14., péntek

Zellerkrémleves

Mindig azt hittem, a zellert nem szeretem (igaz, nem is nagyon kóstoltam). Aztán egyik hétvégén vettem egy nagy zellergumót és idő hiányában "csak" egy krémlevest készítettem belőle. Nagyon finom lett. 

Hozzávalók: 
- 1 nagy fej zeller, 
- 1 közepes krumpli (szerintem ez akár el is hagyható, de én tettem bele), 
- 1 vöröshagyma, 
- 2 dkg vaj
- só,
- (citrom)bors, 
- fél liter alaplé vagy víz
- 2,5 dl tejszín. 

Elkészítés: 

1. A hagymát apróra vágjuk és a vajon megpároljuk. ekkor hozzáadjuk a feldarabolt krumplit és zellert. Kicsit együtt pirítjuk a zöldségeket a hagymával, majd felöntjük vízzel vagy alaplével. Sózzuk, borsozzuk. 

2. Ha megpuhultak a zöldségek, akkor botmixerrel pürésítjük és hozzáöntjük a tejszínt is. Ha túl sűrű a leves, teszünk hozzá még vizet vagy alaplevet és az egészet felforraljuk. 

3. Tálaláskor vajon pirított kenyérkockát szórunk a tetejére. 


Lencsefasírt mazsolás répasalátával

A  répasaláta receptje Lajos Maritól származik, a lencsefasírté pedig a Szellem a fazékban nevű blogról. A fasírtnál az arányok ízlés kérdése, én most az eredeti receptet írom le ide.



Hozzávalók a fasírthoz 4 személyre:
- 40 dkg lencse,
- só,
- bors,
- 1 teáskanál pirospaprika,
- 1 mokkáskanál őrölt kömény
- 1 mokkáskanál őrölt koriander,
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- 1 fej vöröshagyma,
- 2 babérlevél,
- 1 evőkanál búzadara,
- zsemlemorzsa,
- 2 tojás.
- 1 teáskanál olaj,
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A lencsét megmossuk (előzőleg be is áztathatjuk), feltesszük főni a babérlevéllel és a sóval. Én úgy főztem, hogy ne maradjon leve a végén (ha mégis marad, leöntjük a levét).

2. Mikor megfőtt, tálba öntjük, hozzákeverjük az apróra vágott hagymákat, fűszereket. Itt vagy villával rusztikusra törjük a lencsét, vagy (ahogy én) botmixerrel kicsit pürésítjük (úgy, hogy maradjanak benne azért darabok).

3. Beleütjük a tojásokat. belekeverjük az olajat, a búzadarát és jól összedolgozzuk. Ha folyós, akkor zsemlemorzsát adunk hozzá.

4. Fasírtokat formázunk, zsemlemorzsába hempergetjük és bő, forró zsírban kisütjük a fasírtokat. Jó forró zsírban süssük, mert előzőleg úgyis megfőtt a lencse, most csak rá kell pirítani.

Hozzávalók a salátához: 
- 2 evőkanál mazsola,
- 1 piros húsú paprika,
- só,
- bors,
- 1 evőkanál méz (én nem tettem),
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- 4 evőkanál olívaolaj,
- 3 nagyobb répa.

Elkészítés: 

1. A citromlevet  oldódásig keverjük a sóval, majd fűszerezzük borssal, elkeverjük benne a reszelt fokhagymát, mézet és az olajat.

2. A paprikát apróra vágjuk, a répát finom lyukú reszelőn lereszeljük.

3. A mazsolát, a répát és a paprikát összekeverjük, ráöntjük az öntetet és kicsit állni hagyjuk, majd fogyasztjuk.

Tejfölös, zöldbabos hús (Temesvári sertésragu)

A Mindmegettén találtam ezt a remek receptet.



Hozzávalók: 
- 50 dkg zöldbab,
- 3 babérlevél,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 1 evőkanál pirospaprika,
- 10 dkg szalonna,
- 3 dl tejföl,
- 3 nagy fej vöröshagyma,
- 1 evőkanál liszt,
- só,
- bors,
- 80 dkg sertéscomb vagy tarja,
- 6 evőkanál (házi) lecsó.

Elkészítés: 

1. Az apróra vágott szalonnát zsírjára sütjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát is. Megpirítjuk (de ne barnuljon meg).

2. Beleszórjuk a pirospaprikát, jól elkeverjük és mehet bele a lecsó, majd a kisujjnyi csíkokra vágott hús is. Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérlevelet és hagyjuk főni, puhulni.

3. Mikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a darabolt zöldbabot és az aprított fokhagymát.

4. Mikor már megfőtt a hús és a bab is, liszttel kevert tejföllel behabarjuk. (Én nem tettem bele lisztet, mert elég sűrű volt így is a szaft.)

5. Mi főtt kölessel ettük, de el tudom képzelni nokedlivel is.