2019. június 22., szombat

Ordás(ricottás)- ribizlis kerék

Ökörszem vagy édes fészek néven sok hasonló recept létezik, de azok túróval vannak töltve. Én azonban, mivel gyakran van itthon a sajtkészítés miatt orda (ricotta), túró helyett azzal készítettem el ezt a süteményt. Szerintem jobban illik a ricotta könnyed, krémes állagához és édeskés ízéhez a ribizli savanykás íze.



Hozzávalók a tésztához: 
- 50 dkg liszt,
- 2-3 evőkanál cukor,
- 1 csipet só,
- 2,5 dkg élesztő,
- 2,5-2,8 dl tej,
- 8 dkg vaj,
- tojást nem teszek bele, de aki szeretne, egy tojást gyúrjon bele.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 50 dkg ricotta (orda), de aki nem jut hozzá, készítse túróval, ebben az esetben egy tojás sárgáját is keverjen a túróhoz,
- cukor ízlés szerint,
- vanília,
- ribizli, megmosva, leszemezve,
- 1 kis tojás a lekenéshez.

Elkészítés:

1. Az élesztőt felfuttatjuk egy kevés langyos cukros tejben, majd a liszthez adjuk. Beleszórjuk a maradék cukrot, a sót és beletesszük a tojást is, ha használunk. Ezután folyamatosan adagoljuk a langyos tejet és a szokásos módon dagasztjuk a tésztát úgy, hogy az olvasztott langyos vajat több részletben adagoljuk és dolgozzuk a tésztába. Ne legyen ragacsos és túl kemény sem. Legyen sima, hólyagos a tészta felülete és váljon el az edény falától. Ezután konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

2. Addig elkészítjük a tölteléket, azaz a hozzávalókat kikeverjük.

3. Mikor megkelt a tészta, akkor lisztezett felületen kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagra (én ennél kicsit vékonyabbra nyújtottam). Kiszaggatjuk egy kerek szaggatóval.

4. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a süteményt (nálam egyszerre nem fért a tepsire, így több részletben sütöttem ki), benyomjuk ujjunkkal (vagy bármilyen tárggyal) a tészta közepét. Tetejüket megkenjük felvert tojással. Habzsákból vagy egyszerűen csak egy kiskanállal a krémet elosztjuk a körökön. Rászórjuk és kicsit bele is nyomkodjuk a ribizlit.

5. Vagy hideg sütőbe toljuk és 200 fokra állítjuk a sütőt vagy kis kelesztés után tesszük be a süteményt a már felfűtött sütőbe. Készre sütjük.

Ribizlis muffin

A receptet a nosalty-n találtam.




Hozzávalók: 
- 1 tojás,
- cukor (eredeti recept szerint 11 evőkanál, nálam 6 dkg, de nekem még így is édes volt),
- 11 evőkanál olaj,
- 15 csapott evőkanál liszt,
- 1 teáskanál szódabikarbóna,
- 2,5 dl tej (nálam most házi kecskejoghurt került bele, mert nem volt kedvem kimenni tejért :) ),
- ribizli (eredetileg 15 dkg, nálam 20 dkg).


Elkészítés:

1. A ribizlit megmossuk, leszemezzük.

2. A tojást, olajat, cukrot kikeverjük.

3. Egy másik tálban a lisztet és a szódabikarbónát összekeverjük, majd a tojásos olajhoz adjuk. Folyamatos keverés mellett lassan mehet hozzá a tej is.

4. Én a ribizlit a végén nagyon óvatosan belefogattam a tésztába. Az eredeti recept a tészta muffinformába történő átmerése során szórta meg a tésztát a ribizlivel.

5. Nálam nem fért bele a tészta a 24 db-os muffinsütőbe, így két részletben sütöttem a süteményt, 180 fokra előmelegített sütőben.

2019. június 20., csütörtök

Lóbabsaláta

Tegnap leszedtem a lóbabot. Három év próbálkozás után végre sikerült értékelhető mennyiséget szüretelnem. Még jó, hogy nem adtuk fel a lóbab termesztését. Tegnap a Torkos Porta Facebook oldalamon mutattam is egy képet a hatalmas babokról.






Hozzávalók: 
- lóbab (kifejtve és a babszemeket héjukból is kibújtatva ez 50 dkg volt),
- só,
- bors,
- olívaolaj,
- citromlé vagy, mivel nekem általában nincs itthon citrom, így balzsamecetet tettem bele,
- lilahagyma,
- kuszkusz (kicsit kevesebb mint fél zacskót főztem meg), de lehet köles vagy bulgur is, én most kuszkuszt kívántam hozzá az édeskés íze miatt,
- egy-két kiskanál mustár,
- szalonna és/vagy feta sajt (nálam házi feta jellegű sajt kecsketejből készítve).

Elkészítés: 

1. A friss lóbabot kifejtettem, majd megmostam és vízben megfőztem. Ezután kiszedegettem egyesével az összes babot a héjukból.

2. A kuszkuszt megfőzzük sós vízben.

3. Az olajat, a mustárt, a citromlevet/ecetet, sót, borsot összekeverjük.

4. Az előkészített lóbabot, kuszkuszt és az öntetet, valamint felkarikázott (lila)hagymát óvatosan összekeverjük.

5. A szalonnát vékony kis csíkokra vágjuk és zsírján kisütjük. A saláta tetejét ezzel szórjuk meg, de össze is keverhetjük vele. Én tettem még ki feta sajtot is, hátha valaki azzal szeretné enni, valamint volt egy kis olajban pácolt sajt, azt is lehetett választani.

6. Nem kell kihűteni a salátát, csak álljon fél órát, hogy összeérjen egy kicsit, igazából langyosan vagy szobahőmérsékleten finom szerintem. Köretnek is el tudnám képzelni valamilyen zöldségfasírt vagy túrófasírt mellé.

Megjegyzés: nem mértem, mennyi olajat, ecetet használtam, ezért nem is írtam oda mennyiséget...ízlés szerint lehet adagolni, nem kell túl sok, pár evőkanálnyi olaj és ezzel arányosan a többi. :)

2019. június 19., szerda

Ricottagolyók fűszeres paradicsomszószban

A sok egyéb elfoglaltság mellett kevés időm jutott, hogy ebédet főzzek. Volt itthon egy kevés kecskeorda (ricotta), házi paradicsomlé, aztán megláttam egy fotót, ahol ricotta (orda) golyókat tettek paradicsomszószba. Arra nem volt időm, hogy utánaolvassak, pontosan milyen étel ez, hogyan készítik Olaszországban, így nagyjából a saját elgondolásom szerint készítettem. Gyors, egyszerű, könnyű, kánikulában is "lecsúszik", finom étel. A fasírtgolyókat nem csak paradicsomszósszal lehet fogyasztani, szerintem salátához, párolt kölessel és más szószokkal kombinálva is finom lesz. Annyit tudok, hogy egy dél-olasz étel készül hasonlóan, aminek polpette di ricotta a neve. Majd egyszer utánaolvasok, hogyan készül az eredeti. :)






Hozzávalók az orda/ricotta fasírthoz (ez egy kisebb adag lesz): 
- 25 dkg ricotta (nálam házi kecskeorda),
- 5 dkg reszelt sajt (nálam házi kecskesajt)
- só,
- bors,
- 1 tojás,
- zsemlemorzsa, amennyit igényel (függ a ricotta/orda nedvességtartalmától),
- fokhagyma, apróra vágva,
. egy kis fej vöröshagyma, apróra vágva,
- friss vagy szárított bazsalikom,
- zsiradék a sütéshez..

Hozzávalók a szószhoz: 
- házi paradicsomlé (nálam kb. 9 dl jó sűrű, házi paradicsomlé),
- 1 fej vöröshagyma, apróra vágva,
- néhány gerezd fokhagyma, apróra vágva,
- só,
- bors,
- pici cukor,
- friss vagy szárított fűszerek, úgy mint bazsalikom, rozmaring, oregánó,
- zsiradék a hagyma párolásához.

Elkészítés: 

1. A paradicsomszószhoz a vöröshagymát egy kis zsiradékon megpároljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is. Felöntjük a jó sűrű paradicsomlével, sózzuk, borsozzuk, pici cukor is mehet bele, majd a fűszerek is. Sokat nem kellett főznöm, mert eleve sűrű volt a paradicsomlé, így alacsony lángon negyed órát-20 percet főztem.

2. A golyókhoz minden hozzávalót összekeverünk, kis golyókat formázunk belőle és forró zsiradékban kisütjük. Annyi zsemlemorzsát kell tenni bele, hogy ne legyen túl kemény és túl lágy sem a massza, és legyen jól formázható.

Mivel kecskéink vannak és sajtokat készítek a tejükből, ezért írtam, hogy kecskeordát és házi kecskesajtot tettem a fasírtba. A bolti ricottát nem ismerem, nem tudom, milyen az állaga, ezért nem is írtam mennyiséget a zsemlemorzsához.

2019. június 11., kedd

Karalábé fasírt

Mindig elmondom, most is leírom, hogy a zöldségből készült "fasírtokat" sokkal jobban kedvelem, mint a húsosat. Készült már nálam a pasztináktól a borsón át a cékláig mindenből fasírt. Most éppen karalábéból sütöttem egy kisebb adagot. Az az igazság, hogy nálunk mind a három gyerek válogatós. Vannak fokozatok, mert pl. a majdnem 7 éves szinte semmilyen zöldséget nem hajlandó megenni, csak trükkökkel (általában krémleves vagy zöldségszósz formájában, netán valamilyen desszertbe, sütibe rejtve), a középső és a legkisebb pedig, szerencsére, kísérletezőbb kedvűek, de azért rájuk sem lehet azt mondani, hogy nagy adag zöldséggel laknának jól, ha rájuk lenne bízva.

A lényeg, hogy nagyon nehezen találtam ki, mit főzzek ebédre és volt szűk egy órám, hogy elkészüljek, így hirtelen ötlettől vezérelve kora reggel kimentem a kertbe, kihúztam pár karalábét. Gyorsan lereszeltem kettőt, főztem kölest, mert az is hamar megvan, mikor kicsit hűlt, már ütöttem is bele a tojást és kevertem össze a fűszerekkel, aztán már sütöttem is. Gyors, egyszerű ebéd volt, de legalább volt.



Hozzávalók: 
- 2 kisebb-közepes karalábé,
- 1 fej vöröshagyma,
- lehet bele tenni pár gerezd fokhagymát is, nekem most nem volt idebenn, így kihagytam,
- 5 dkg reszelt sajt (elmaradhat, most nem tettem),
- só,
- bors,
- tettem bele egy kevés olaszos fűszerkeveréket, de természetesen ez sem kötelező bele,
- 2 tojás,
- zsemlemorzsa,
- főtt, párolt köles (ez szintén kimaradhat, helyette mehet több zsemlemorzsa),
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A karalábét meghámozzuk, majd lereszeljük (nem kell finomra, én azzal reszeltem, amivel a tököt szoktam). A receptek általában azt írják, hogy be kell sózni, majd kinyomkodni a karalábé levét. Én reszelés után azonnal enyhén kinyomkodtam, magától kiadta a levét, nem kellett só. A levet nem dobtam ki, hanem a köles főzőlevéhez adtam (ha nem főztem volna kölest, akkor megittam volna, mert nagyon finom édes íze van a karalábélének is).

2. A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, majd a levétől megfosztott karalábéhoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint teszünk bele más fűszereket is, ha szeretnénk, aztán mehet bele a reszelt sajt, ha használunk, majd a tojás. Én kevertem bele párolt kölest is, hogy ne csak a karalábét érezzék a gyerekek a fasírtban. Annyi zsemlemorzsát tegyünk bele, amennyivel formázható masszát kapunk. Nem kell, hogy túl száraz legyen, de ne is folyjon szét a kezünkben.

3. Tetszés szerinti méretű fasírtokat formázunk, majd zsemlemorzsába fogatjuk a golyókat.

4. Közepesen forró zsiradékban (nálam ez kizárólag zsír) megsütjük. A szokásos módon papírtörlővel bélelt tányérra szedjük.

5. Mi most az egyszerűség és a gyorsaság jegyében kölessel fogyasztottuk és egy nagy tálra való salátát is szedtem hozzá a kertben.

2019. június 5., szerda

Krémsajtos epertorta

A tömény csokitorta mellé ezt a könnyű epertortát is megsütöttem legkisebb gyermekem születésnapjára. A krémhez a krémsajtot is én készítettem, kecskéink tejéből.

A tortához az ötletet a nosalty-ról vettem, de a tésztát másképp készítettem és a krém sem pontosan úgy alakult végül, ahogy ott le van írva. Lejjebb jelzem, min módosítottam.






Hozzávalók a piskótához (16-17 cm forma):
- 3 tojás,
- 3 evőkanál cukor,
- 3 evőkanál liszt,
- egy mokkáskanál szódabikarbóna (ez el is maradhat).


A szokásos módon piskótát sütünk a fenti hozzávalókból.

Hozzávalók a krémhez: 
- 40 dkg eper a krémhez + néhány szem eper a krémre darabolni és díszíteni,
- 25 dkg mascarpone (nálam 35 dkg házi krémsajt, kecsketejből),
- porcukor ízlés szerint,
- 4 dl magas zsírtartalmú (legalább 33 %-os) tejszín, de nálam csak 2 dl tejszín került bele,
- az eredeti recept nem írja, de én tettem bele fél zacskó (10 g) zselatint is, mert nem állt össze a krém.

Egyéb: 
- bodzaszörppel kentem meg minden piskótaszeletet,
- tejszínhab, eper a díszítéshez. .

Elkészítés: 

1. Az epret botmixerrel összetörjük.

2. A krémsajtot habosra keverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük az összeturmixolt epret. Ezután a kemény habbá vert tejszínt is elkeverjük (óvatosan) az eperkrémben.

Nálam itt jöttek a problémák. Sejtettem, hogy nem lesz ez a krém így jó, hisz az eper lédús, elfolyósítja a krémet, de gondoltam, van alapanyag bőven, kipróbálom. Itt álltam hát éjfél körül egy nagy adag finom, de híg tejszínes eperkrémmel.

Kevés vízben felolvasztottam fél zacskó zselatint és hőkiegyenlítéssel, folyamatos keverés mellett  összekevertem az eperkrémmel. Természetesen a krém összeugrott. Jött a botmixer. Gyönyörű sima lett a krémem hamarosan. Betettem a mélyhűtőbe, hogy gyorsabban kössön.

Ha legközelebb készítem, akkor úgy alakul majd, hogy először összekeverem az epret a krémsajttal, majd ebbe jön a zselatin és a legvégén forgatom bele a habbá vert tejszínt.

3. A tortalapot 3 részre vágjuk. Minden piskótalapot meglocsolunk bodzavirág-szörppel. Egy ecset segítségével itattam át a kicsit a piskótát a szörppel.

4. A tortaformába helyezzük az alsó lapot. Megkenjük a krémmel úgy, hogy megszórjuk apróra vágott eperdarabokkal is. Ezután tortalap jön, erre is krém plusz egy kis eper, majd az utolsó tortalap. A tetejét is megkenjük krémmel.

5. Letakarjuk a tortát és néhány órát vagy egy éjszakát a hűtőben pihentetjük, dermesztjük.

6. Egy késsel óvatosan körbevágjuk a tortaforma körül a tortát, leemeljük a kapcsos forma oldalát és tányérra helyezzük a tortát. A tetejét tetszés szerint díszítjük. Nálam tejszínhab és némi eper került rá.

Krémsajtos csokitorta

Legkisebb gyermekem születésnapjára sütöttem ezt a csokis tortát. Készült még egy könnyű eperkrémes torta is (recept ITT). Két éves lett a kisfiam és azért készítettem két tortát, mert a család egy része könnyű, gyümölcsös tortára vágyott, míg az ünnepelt és én a tömény csokis tortákat szeretjük.

A krémsajtot is én készítettem kecskéink tejéből.

A recepthez az ötletet ezen az angol nyelvű blogon találtam, de én csak a krémet készítettem a recept szerint, a tésztát lecseréltem egy könnyű piskótára, a tetejéről pedig elhagytam a csokiganache-t, mert szerintem az már túl sok lett volna. Nagyon finom a torta, de kevés elég belőle, mert tényleg nagyon laktató.




Hozzávalók a piskótához (16-17 cm forma):
- 3 tojás,
- 3 evőkanál cukor,
- 2 evőkanál liszt,
- 1 evőkanál kakaópor,
- egy mokkáskanál szódabikarbóna (ez el is maradhat).


A szokásos módon piskótát sütünk a fenti hozzávalókból.

Hozzávalók a krémhez: 
- 40 dkg krémsajt (nálam házi és kecsketejből készült),
- 18 dkg jó minőségű csoki (eredetileg 23 dkg csoki, de én azt soknak találtam), nálam étcsoki került bele (70%-os)
- porcukor ízlés szerint,
- 125 ml magas zsírtartalmú tejszín (legalább 33%-os).
- vanília.

Elkészítés: 

1. A csokit vízgőz felett, a szokásos módon felolvasztjuk. (Azaz egy magasabb falú edénybe kis vizet teszünk, erre jön egy tál, amibe beletördeljük a csokit. Alacsony lángon kevergetve megolvasztjuk és mikor elolvadt a csoki, óvatosan emeljük le az edényt az alsó edényről, egyrészt, nehogy megégessük magunkat, másrészt, hogy víz ne kerüljön a csokiba). Ha felolvadt, félretesszük kicsit hűlni.

2.  A krémsajtot jó habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliát. Alaposan összekeverjük.

3. Mikor kész a krémsajt, hozzákeverjük a megolvasztott csokoládét.

4. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatos, körkörös mozdulatokkal hozzákeverjük a csokis krémsajthoz.

Összeállítás: 

1. A tortalapot 3 részre vágjuk és a krémet betöltjük. A tetejét, oldalát is bevonjuk krémmel és tetszés szerint díszítjük. Hűtőbe tesszük, de fogyasztás előtt fél órával vegyük ki, hogy kicsit felengedjen a krém. Tömény, finom torta, kisebb szeleteket vágjunk, mert gyorsan jól lehet lakni vele.