2020. október 30., péntek

Vöröslencsefasírt, másképp

Sokféle vöröslencsét is tartalmazó zöldségfasírt van már a blogon. Most ez a legújabb kísérletem. Szerették a gyerekek. 

Megfőztem 25 dkg vöröslencsét, melyet menet közben sóztam is. Fontos, hogy főzés végére ne maradjon rajta víz. Mikor langyos volt, botmixerrel összetörtem. Ízesítettem 3-4 teáskanál házi paprikakrémmel, apróra vágott fokhagymával, borssal, kevés köménnyel. Tettem hozzá annyi zsemlemorzsát is, hogy formázható, de ne túl kemény masszát kapjak. 30 percet pihent, majd formáztam és nagy serpenyőben, kevés zsiradékon megsütöttem ezeket a kis ellapított zöldségfasírtokat. 

Tojást direkt nem tettem hozzá, mert szerettem volna kipróbálni, egyben marad-e a fasírt. Nem volt könnyű a sütése, de amikor az egyik oldal már szépen megbarnult, kérgesedett, akkor könnyen meg tudta fordítani egy spatulával. Mikor kicsit hűlt, szépen kézbe is lehetett venni, nem esett szét. 

A köret zöldséges köles volt. A kölest jó alaposan megmostam, többször is, váltott vízben, sőt, egy kicsit áztattam is (hogy ne legyen keserű). Ezután durvára reszelt répát pároltam egy kis zsiradékon, majd nagyon pici csíkokra vágott, pirosra, édesre érett TV paprika került rá. Sóztam, borsoztam. Mikor nagyjából megpárolódtak, akkor jöhet rá a köles és a víz. Aprítottam bele egy kevés répazöldet is. 

Almás párolt káposztát is kínáltam az étel mellé. 

Körtés-hajdinás padlizsánsaláta

 Az idei utolsó padlizsán és körte került ebbe az izgalmas salátába. Azért is örültem Szatmári Feri eme receptjének (mely a Nemfőzelék című könyvében található), mert már régen ettünk hajdinát és most íme, itt egy újabb változat az elkészítéséhez. Némiképp módosítottam az eredeti recepten, lent jelzem, hol és mit. 


Hozzávalók: 

- padlizsán (1 darabot ír, de én kettőt is tettem bele, szerintem ennyi hajdinához bőven elfér), 1,5 cm-es kockákra vágva, 

- fél dl olaj a padlizsán sütéséhez (nálam kevesebb),

- 2 db nagy körte, kis kockákra vágva,

- 20 dkg hajdina,

- 2 szál újhagyma, karikákra vágva,

- 1 fej lilahagyma,

- 2 csokor petrezselyem, apróra vágva,

- 3 evőkanál olívaolaj (én nem tettem bele),

- 1 teáskanál méz (nem tettem bele),

- negyed lime leve (citromot használtam),

- 2-3 evőkanál rostos körtelé (nekem nem volt, helyette turmixolt körtelekvárt használtam),

- 1 liter víz,

- só,

- bors. 

Elkészítés: 

1. Felforralunk egy liter vizet. Sózzuk, majd beletesszük a hajdinát. 12-13 percig kell főzni a recept szerint, de nálam hamarabb megfőtt, még szerencse, hogy egyszer ránéztem. Ha kész a hajdina, leszűrjük és azonnal lehűtjük hideg víz alatt. Lecsöpögtetjük. 

2. Egy tapadásmentes serpenyőben felhevítjük az olajat és a kockára vágott, hámozott padlizsánt közepes lángon aranybarnára (és puhára) pirítjuk. A recept nem írja, de én a a vége fele sóztam, borsoztam. Ha kész, félretesszük. (Papírtörlőn kellene leitatni a felesleges zsiradékot, de mivel én kevéske zsiradékot használtam a pirításhoz, nem kellett semmit leitatnom.)

3. Egy tálban összekeverjük a lime levét, a mézet, körtelevet, majd beleforgatjuk a hajdinát, padlizsánt, körtét, és a többi zöldséget is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Nekem ez az öntetmennyiség kevés volt, így én többet készítettem. 


Krumplis-mángoldos köret másképp

Általában főtt krumplival készítik a krumplis-mángoldos köretet (horvát specialitás), de én most valami másra vágytam. Megsütöttem a krumplit és azt kevertem össze a fokhagymás párolt mángolddal. 

A krumplit megpucoltam, felkockáztam és nagy gáztepsibe terítettem (nagyjából egy rétegben). Nem sóztam. Pár evőkanál zsírt locsoltam rá, összekevertem, majd 190-200 fokos sütőbe toltam. Eleinte lehet még keverni, de mikor a krumpli puhulni kezd, már nem szabad, különben szétesik. Mikor megsült és szép színe lett, akkor késznek nyilvánítottam (egy spatulával szépen fel lehet szedni a krumplit, ha kissé odatapadt volna a tepsi aljára) és összefogattam az előzőleg megpárolt fokhagymás mángolddal. 

(Azaz a mángold szárát kitépkedtem, felcsíkoztam a leveleket, kis zsiradékon megpároltam, közben pár gerezd fokhagymát és kis sót, borsot szórtam rá.)

Rántott kecskesajt és rántott zöldparadicsom volt hozzá. 

Mángoldpite

Kisebbik fiammal leszedtük az utolsó adag nagyobb mángoldleveleket. Ilyen szépeket találtunk: 

Készült belőle mángoldos pite és egy másik ételhez krumplis-mángoldos köret. 


Hozzávalók a tésztához: 

- 20 dkg liszt (nálam részben teljes kiőrlésű tönkölyliszt, részben fehér tönkölyliszt),

- 10 dkg hideg vaj,

- kevéske só és 

- annyi víz, amennyit igényel a tészta. 

A lisztet a sóval elkevertem, majd beledaraboltam a hideg vajat és gyorsan elmorzsoltam a liszttel. Annyi vizet adok csak hozzá, hogy egy jól nyújtható pitetésztát kapjak. Ezután becsomagolom és megy a hűtőbe pihenni (akár egy éjszakát). 

A töltelékhez pontos arányokat nem tudok írni. 35 dkg mángold szárát kitépkedtem, megmostam a leveleket, csíkokra vágtam és megpároltam (előtte megpároltam egy kisebb fej vöröshagymát is, arra került a darabolt mángoldlevél). Menet közben tettem hozzá 4-5 gerezd apróra vágott fokhagymát, kis sót, borsot, szerecsendiót

Egy szelet húsos szalonnát nagyon pici kockákra vágtam. Lereszeltem kb. 8 dkg házi kecskesajtot. Kb. 2 dl nagyon sűrű, zsíros kecskejoghurtot (de lehet tejszín, tejföl, krémsajt, kinek mi van) kikevertem 2 kisebb tojással, majd hozzáadtam a a sajtot, szalonnát. Talán egy nagyon kicsit sóztam, de éppen csak, mert a szalonna is sós és a sajt is (én az átlagnál egy kicsit kevésbé sósan szeretem az ételeket, ezért inkább kóstoljuk meg a krémet). Mindezt összekevertem a párolt mángolddal.

Aztán a pihentetett, hideg pitetésztát kinyújtottam úgy, hogy piteformámat ki tudjam vele bélelni és az oldalára is fel tudjam húzni. Villával megszurkáltam. 190 fokra előmelegített sütőben elősütöttem (akkor jó, mikor érintésre már nem nedves tapintású a tészta és esetleg a pite alján lesz egy picike színe). 

Ezután ment rá a töltelék, majd visszatoltam a sütőbe. 180 fokon készre sütöttem. Hűlni hagyjuk. Hidegen, másnap is finom. 

Zöldséges, sós pitét bármilyen maradékból (sajtok, szalámik, felvágottak, sonkák, sült húsok), bármilyen zöldségből készíthetünk. Hidegen és melegen is finomak, jól szállíthatók. Szerintem nagyon praktikus, finom étel, sokszor sütöm. 

2020. október 25., vasárnap

Sütőben sült körte

Kisebb kerámiatepsibe tettem a félbevágott, magházától megfosztott körtéket. Két evőkanál mézet összekevertem egy kis fahéjjal és ezzel megöntöztem a körtét. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg puha nem lett az összes körte. 

Tálaláskor előzőleg megpirított, majd durvára vágott dióval megszórtam. Mivel nem volt itthon vaníliafagyi vagy mascarpone, amit általában kínálnak a sült körte mellé (tejszínhabot meg nem akartam most bontani), ezért én hideg, sűrű kecskejoghurtott ettem mellé. 





Körtés- zabpelyhes házi joghurt

 Nagyon egyszerű, könnyű tízóraira vagy uzsonna. 

Száraz serpenyőben pirítottam egy kevés nagyszemű zabpelyhet, majd diót és mandulát is  (ez utóbbit apróra vágtam, miután kihűlt). Körtét hámoztam, daraboltam. Kevés (barna) cukrot karamellizáltam, erre ment a körte. Nagy lángon megpároltam, majd kihűtöttem. 

Fogtam egy pohárkát, rétegeztem a zabpelyhet, körtét, joghurtot és magvakat. Előző nap körtelekvárt főztem (mézédes, pedig semmi cukor nem került bele). Üvegbe töltés után maradt egy kis lekvár, amit szintén házi kecskejoghurttal kevertem össze. Nagyon finom volt. 




Kecskepörkölt bográcsban (Karcagi birkapörkölt receptje alapján)

Borbás Marcsi Magyarország finom. Vadregényes kelet című könyvében találtam egy nagyon izgalmas receptet. A neve: karcagi birkapörkölt juhászos módra. Nekünk ugyan kecskéink vannak, de e receptből ötletet merítve készítettük el múlt héten a kecskepörköltet, bográcsban. Nem vagyok egy nagy húsevő. pláne nem pörköltevő, de ez az étel most nekem is nagyon jól esett. 

Tartalmas desszertet sütöttem mellé: hájas tésztát. 

Ide most a könyvben szereplő receptet írom le, de még egyszer hangsúlyozom, mi kecskehússal készítettük és nem került bele az állat összes része. Csupán az ihletet vettük a receptből. 





Hozzávalók:

- 25 dkg birkahús (egy egész birka összes húsa, csontos részekkel együtt),

- perzselt, előfőzött birkafej, (úgy olvastam valahol, hogy ezt kettéfűrészelik, az agyvelőt fűszerezve teszik vissza, majd összekötözik a fejet és így teszik az edény közepébe, a húsok közé),

- 4 láb és a birka farka,

- a birka lépe (egészben),

- mája (darabolva),

- tüdeje (darabolva),

- veséje (darabolva),

- szíve (darabolva),

- a tisztított gyomor, azaz a pacal, vékony csíkra vágva,

- fél-1 kg mangalicazsír (attól függően, mennyire faggyús a birkahús),

- só (15-20 dkg ehhez a húsmennyiséghez),

- 16-22 dkg őrölt pirospaprika (ízlés szerint),

- 6-10 db szárított erőspaprika (ízlés szerint),

- 1 fej fokhagyma, apróra vágva, 1,6-2 kg vöröshagyma (8 dkg/kg), felkockázva. 


Elkészítés: 

1. A zsírral kikent főzőedénybe tesszük a nagyobb kockára vágott birkahúst (kb. kétfalatnyi) a csontos részekkel együtt. Víz nélkül addig pörköljük, míg ki nem fehéredik és fel nem ereszti a levét. Ekkor hozzáadjuk a perzselt részeket: fejet, farkat, lábakat. 

2. A forró, zsíros lébe beleszórjuk a tört paprika kétharmadát. Amikor feloldódik a pirospaprika, ráterítjük az összevágott vöröshagymát. Felengedjük kis vízzel és csípős paprikával ízesítjük (mi nem csípősen készítettük). Mehet bele a pacal is és a máj kivételével a belsőségek. 

3. Amikor félig megfőtt, elkezdjük sózni és hozzátesszük az apróra vágott fokhagymát is. Az elfőtt vizet folyamatosan pótoljuk. Óvatosan keverjük át mindig a pörköltet, nehogy leégjen. 

4. A főzés vége előtt kb. 20-30 perccel hozzáadjuk a felkockázott májat és a törtpaprika egyharmadát. (akkor van kész, mikor a hús leesik a csontról.)

Friss kenyérrel vagy főtt krumplival kínáljuk (bár olvastam már olyan cikket is, hogy hagyományosan krumplit nem való hozzá fogyasztani).

Könnyű mézes-mákos torta

Ezt a tortát kivételesen nem én sütöttem. Nekem készült. Anyu készítette a születésnapomra. A recept a Vidék íze 2020 szeptemberi számából van. Az ott olvasható leírástól némi eltéréssel készült. Nagyon finom, könnyű desszert lett belőle. 







Hozzávalók az alaphoz: 

- 1 dl darált mák (a képen látható torta alapja éppen nem mákkal, hanem mogyoróval készült, de mákkal is megsütötte már anyu, úgy is finom volt),

- fél dl rizsliszt (helyette teljes kiőrlésű liszt),

- fél dl hajdinaliszt (helyette teljes kiőrlésű liszt),

- fél dl kristálycukor (ennél kevesebb került bele),

- vanília vagy 1 csomag vaníliás cukor,

- 1 tojás,

- 1 kávéskanál sütőpor,

- 1 dl joghurt,

- 2 evőkanál olaj. 

Hozzávalók a mákos krémhez:

- 13 dkg darált mák,

- fél kezeletlen citrom,

- 10 dkg porcukor (nálunk egy kicsit kevesebb),

- 5 dkg fehér csokoládé,

- fél dl hideg víz,

- fél dl forró víz,

- 2 dl tejszín,

- 15 g porzselatin. 

A mézes-rozmaringos réteghez:

- 2 dl tejszín,

- 10 dkg méz,

- 1 kis ág rozmaring,

- 1 csomag habfixáló,

Tetejére: 

- 4-5 friss füge (nálunk őszibarackbefőtt is),

- 1 evőkanál pirított szeletelt mandula (elhagyható), 

- 1,5 dl tejszín.


Elkészítés: 

1. Először a rozmaringos tejszínt kell elkészíteni a mézes krémhez. Felforrósítjuk a tejszínt a rozmaringággal, majd hagyjuk kihűlni. Kidobjuk belőle az ágat, majd betesszük a tejszínt a hűtőbe. 

2. Az alap következik. A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön tálban összekeverjük, majd vegyítjük a kettőt. 24-25 cm-es, sütőpapírral bélelt formába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. 

3. A mákos krémhez hideg vízbe áztatjuk a zselatint. A darált mákot összekeverjük a citrom reszelt héjával, kifacsart levével, porcukorral és a lereszelt fehér csokival, végül kevés forró vízzel krémesítjük. 

4. Habbá verjük a (natúr) tejszínt. Összevegyítjük a mákos alappal. Végül felmelegítjük a zselatint és hőkiegyenlítéssel összekeverjük a mákos habbal. 

5. A kihűlt tortaalap köré visszatesszük a tortakarikát. Ráöntjük a mákos krémet. Pár órát dermesztjük a hűtőben. 

6. Ha már annyira megdermedt a mákos krém, hogy ráönthetjük a következő réteget, akkor elkészítjük a mézes krémet is. 

7. A lehűtött rozmaringos tejszínt habbá verjük a habfixálóval. Belevegyítjük a megolvasztott mézet. Hozzávegyítünk pár levélke, apróra vágott friss rozmaringot. Ráöntjük a megdermedt mákos rétegre. Pár órára a hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljanak a krémek. 

8. Tálalás előtt a tejszínhabot habzsákba töltjük és a torta tetejére nyomjuk. Vékony cikkekre szeletelt fügével vagy más gyümölccsel díszítjük. Megszórjuk pirított mandulával. Díszíthetjük pici rozmaringággal is. A recept még ajánlja, hogy kínálhatunk a torta mellé jó minőségű mézet is, de nekünk ez nem hiányzott hozzá. 

Zelleres lencse

 Egyszerű, mégis kicsit más. Lencse zellerrel, hagymával, paprikával és paradicsommal. 




Hozzávalók: 

- 50 dkg lencse,

- 1 nagy vöröshagyma,

- 4-5 gerezd fokhagyma, apróra vágva,

- néhány sárgarépa (nálam 26 dkg), apró kockákra vágva,

- zeller (nálam 13 dkg), kis kockára vágva,

- 3-4 pirosra érett TV paprika kicsi, vékony csíkokra vágva (pritamin is jó, nekem olyan nem volt), 

- só,

- bors,

- 3 teáskanál házi paprikakrém,

- 2 darab paradicsom, kis kockákra vágva,

- kevés zsiradék a hagyma párolásához. 


Elkészítés: 

1. A vöröshagymát apróra vágjuk. Kevés zsiradékon megpároljuk. Ezután hozzáadjuk a répát és a zellert, a paprikát. Sózzuk. Lefedve kicsit pároljuk. 

2. Ezután jöhet az apróra vágott fokhagyma, a paradicsom, majd a paprikakrém. borsozzuk is. 

3. A megmosott lencsét is beletesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Alacsony lángon puhára főzzük, ha kell, adjunk még hozzá sót. Aki szeretné, készítheti csípősre is, jól áll neki. 

4. Mi most párolt rizzsel ettük, így két napra elég volt ez az ebéd az egész családnak. 

Fasírt tonhalból (gyors)

 Egyik nap nagyon gyorsan kellett a család elé ebédet tennem. A mélyhűtőből vettem ki nyár elején eltett zöldborsót, abból főzeléket főztem, és egy kis hezitálás után ezeket a tonhalas golyókat készítettem hozzá. Féltem, mit szólnak a gyerekek, de meglepetésemre nagyon szerették a gyerekek. 





A recept nagyon egyszerű. Felbontottam néhány natúr tonhalkonzervet (nem olajos!) és lecsepegtettem. Ezt összetörtem villával, tettem hozzá tojást, nagyon apróra vágott vöröshagymát, sót, borsot és aprított petrezselyemzöldet. Egy kevéske zsemlemorzsát is kevertem a masszába, de nem igényelt sokat, éppen csak egy kicsit. Zsemlemorzsába forgattam, majd forró bő zsírban azonnal és gyorsan kisütöttem. 

Zabpelyhes almás keksz

 Kétszer sütöttem meg egymás után ezt a kekszet. Először tojással és az almát nagylyukú reszelőn reszeltem le, majd másodszor tojás nélkül és finomra reszeltem az almát. A második tetszett jobban. Nem ropogós kekszeket kapunk, de nagyon finom, tetszett a gyerekeknek (nekem is, már csak azért is, mert nem kell bele sok zsiradék, rostban gazdag kis édesség). Az eredeti receptet itt találtam. 




Hozzávalók (a bögre 2,5 dl-es):

- 1 bögre apró szemű zabpehely (kb. 10 dkg),

- fél bögre zabliszt (durvább szemű zabpelyhet megdaráltam, ez kb. 6 dkg volt),

- 1 nagy alma hámozva, reszelve (az eredeti recept szerint nagylyukú reszelőn, először én is így készítettem, másodszor finomra reszeltem, nekem így tetszett jobban), de az alma mennyisége függ az alma nedvességtartalmától is,

- 5 dkg olvasztott, de nem forró vaj,

- 1 egész tojás (amikor finomra reszeltem az almát, akkor tojást nem tettem bele),

- vanília vagy vaníliás cukor,

- cukor vagy méz ízlés szerint (nálam kb. 3 dkg barna cukor, de aki az édesebb ízekhez van szokva, tegyen többet...én spórolok a cukorral ;) ),

- kevéske őrölt fahéj,

- késhegynyi szódabikarbóna,

- lehet tenni bele apróra vágott étcsokit vagy mazsolát,

- nálam 10 dkg durvára darált mandula is került bele. 


Elkészítés: 

1. Az összetevőket alaposan összedolgozzuk. Első alkalommal a recept szerint jártam el és tettem a masszába tojást, az almát pedig nagylyukú reszelőn reszeltem le. Második alkalommal elhagytam a tojást és az almát finomra reszeltem. 

2. Az alma mennyisége szerintem függ attól is, mennyire lédús az alma. Egy nem túl lágy, de nem is morzsálódó, jól formázható masszát kell kapnunk. 

3. Nálam kisebb diónyi gömbök készültek, melyeket aztán ellapítva tettem a sütőpapírral bélelt gáztepsire. Pont elfértek és kb. 33 darab lett. 

4. 180-190 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt sülnek meg, de ez sütőfüggő is. (Az alja legyen aranybarna.)


Nem roppanós kekszet kapunk, inkább a puhább változatot, viszont nagy örömömre nem kell bele sok zsiradék. (Nagyon szeretem a kekszeket, de nem tetszik a gondolat, hogy sok zsiradékot tartalmaznak ezek a finom, roppanós kekszek.)

2020. október 10., szombat

Könnyű kókuszos, citromos sütemény

Lecsókrémlevest főztem ebédre és mellé készült ez a kis könnyű sütemény. A receptet itt találtam. 




Hozzávalók (32X19 cm-es tepsihez): 
- 20 dkg joghurt (nálam most kefír),
- cukor (nálam csak 3,5 dkg, az eredeti recept szerint 10 dkg),
- 5 dkg vaj, olvasztva,
- 3 db tojás,
- 1 teáskanál sütőpor (nálam egy mokkáskanál szódabikarbóna),
- 10 dkg gríz,
- 10 dkg liszt,
- 4 evőkanál kókuszreszelék,
- 1 db citrom (kezeletlen héjú),
- vanília vagy a csomag vaníliás cukor.

Hozzávalók az öntethez: 
- 1 kezeletlen héjú citrom,
- 1 dl víz,
- 4 evőkanál cukor. 

Tetejére: 
- egy kevés kókuszreszelék. 

Elkészítés: 

1. A joghurtot összekeverjük a cukorral, vaníliával, citromhéjjal, citromlével, tojásokkal. Hozzákeverjük az olvasztott, de nem forró vajat is. 

2. A grízt, lisztet, sütőport, kókuszreszeléket összekeverjük egy másik tálban, majd az egészet hozzáöntjük a tojásos-citromos tésztához. Ne kevergessük sokáig, csak annyi ideig, míg éppen összekeverednek a hozzávalók.

3. Én most csak vajaztam, liszteztem a tepsit, ebbe öntöttem a tésztát. Kisebb méretű tepsit használtam, melynek mérete 32X19 cm. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem (tűpróba). Nem lesz piros a teteje. 

4. Közben a vizet felforraltam és feloldottam benne a cukrot. Mikor langyosra hűlt, akkor belereszeltem a citrom héját és belefacsartam a levét. 

5. A kész süteményt ezzel a cukros-citromos lével kell meglocsolni. Én ki sem vettem a tepsiből a sütit. Fogtam egy ecsetet és azzal ecseteltem bele a szirupot. Minden folyadékot fel kell használni, még akkor is, ha soknak tűnik. Mikor beitta a levet a süti, megszórjuk egy kevés kókuszreszelékkel. Nem kell olyan vastagon, ahogy én tettem. 

Rántott zöld paradicsom

 Felszeleteltem a zöld paradicsomot (két hosszúkás fajtát), majd szokásos módon paníroztam, végül bő zsírban megsütöttem. Nagyon érdekes, de finom ételt kaptam. enyhén savanykás az íze. 


"A zöld paradicsom 100 grammja kb. 9-32 mg szolanint tartalmaz. Azaz még a legnagyobb koncentráció esetén is kb. 625 g zöld paradicsomot kellene megennünk ahhoz, hogy a mérgezés első tüneteit tapasztaljuk. De mivel a szolanin keserű, nem valószínű, hogy valaki véletlenül megeszik ennyit.

A félig érett, vagy nem sokkal az érés előtt álló paradicsom már csak 2 mg szolanint tartalmaz 100 grammban, így ebből 10 kg-t kellene fogyasztanunk ahhoz, hogy veszélyessé váljon.

Ha a paradicsom teljesen érett, akkor ez 10 dkg-ra nézve 0.7 mg, azaz 29 kilót kellene befalnunk ahhoz, hogy aggódnunk kelljen." https://hobbikert.hu/magazin/eheto-vagy-mergezo-a-zoldparadicsom.html

Fűszeres csicseriborsó

 A receptet ezen az angol nyelvű oldalon találtam. Egy olyan ebéd kerekedett belőle, amit mindhárom gyerek ugyanolyan jóízűen fogyasztott. Ritka pillanatok egyike, mikor mindenkinek a kedvében tudok járni. 



Hozzávalók (ízlés szerint): 

- nálam 50 dkg, szárazon, áztatás nélkül mérve (eredeti recept szerint másfél csésze főzve),

- só,

- 1-2 evőkanál citromlé,

- 1-2 kiskanál kurkuma,

- egy kevés szárított, őrölt chili (ízlés szerint, aki bírja a csípőset, tehet bele többet),

- két evőkanál zsiradék,

- 1-2 fej vöröshagyma, attól függően, mennyi csicseriborsót használunk (lilahagymát ír az eredeti recept), aprítva,

- paradicsom (a másfél csésze csicserihez 3 közepes paradicsomot ajánl, én sűrű házi paradicsomlevet tettem bele helyette),

- 8 natúr kesudió (nálam mandula és 8 darabnál több),

- 3 gerezd fokhagyma,

- 1-2 kiskanál cukor,

- fél-fél teáskanál mák és szezámmag a másfél csésze csicserihez,

- fűszerek (pontos mennyiséget nem írok, ízlés szerint, de az eredeti receptnél meg lehet nézni az arányokat, általában mindegyikből fél kiskanállal ír): garam masala, római kömény, gyömbér, chili, egy darabka fahéj, őrölt koriander, bors, kevéske édeskömény). 


Elkészítés: 

1. Először beáztattam a csicseriborsót. Úgy alakult, hogy nem egy éjszakát ázott, hanem majdnem egy egész napot. Alaposan leöblítettem, lecsöpögtettem, majd puhára főztem (gyorsan megfőtt). Ezután megint jól lecsöpögtettem. Ezután összekevertem 1-2 evőkanál citromlével, sóval, chilivel, kurkumával. 

2. Egy nagy serpenyőbe kevés zsiradékot öntöttem, erre ment az ízesített, előfőzött csicseriborsó. Egy fakanállal kevergetve kissé megsütöttem. Nem kell, hogy színe legyen. 

3. Az aprított hagymát, paradicsomot, kesudiót, fűszereket egy edénybe tesszük és megpároljuk. Ezután a fahéjat kiszedjük belőle és botmixerrel krémesre törjük a szószt. Kis vízzel felöntjük. Hozzáadjuk a csicseriborsót. Ha szükséges, adhatunk hozzá még egy kis vizet. Krémes állagú, szószos csicserit kell kapnunk. Néhány percig melegítjük,ha szükséges, ízesítsük még, majd elzárjuk a tüzet. Mi most bulgurral ettük, de adhatunk hozzá naan kenyeret és kínálhatjuk párolt rizzsel is. 

Zabpelyhes, dagasztás, formázás nélküli dán zsemle

Őszintén szólva, sok reményt nem fűztem ehhez a zsemléhez, de úgy voltam vele, ha nem próbálom ki, soha nem tudom meg, milyen. Kétkedve olvastam, hogy egy éppen csak kikevert lágy tésztából majd lesz valami élvezhető. A végeredmény: nagyon jó lett! Ha valaki siet, nincs ideje, kedve dagasztani, majd formázni, akkor ezt a receptet neki ajánlom. 

Ezeket a zsemléket egy utazás előtt, korán reggel sütöttem több más étel mellett. 






Hozzávalók: 
- 35 dkg finomliszt (nálam a szokásos tönköly fehér, de kevertem bele némi teljes kiőrlésű tönkölylisztet is),
- 10 dkg finom, apró szemű zabpehely (fontos, hogy finom szemcséjű legyen),
- 1 teáskanál cukor,
- 2, esetleg 3 kiskanál só, ízlés szerint,
- 1 csomag szárított élesztő (én friss élesztőt használtam, kb. 2-2,5 dkg-ot, amit előzőleg fel is futtattam),
- 3,8-4 dl langyos víz,
- 1 evőkanál olaj,
- tetejére lehet szórni magvakat, zabpelyhet. 

Elkészítés: 

1. Ha szárított élesztőt használunk, akkor nincs más teendő, csak összekeverni az élesztőt a száraz hozzávalókkal. Ha friss élesztőt, akkor először futtassuk fel némi langyos cukros vízben (abból a vízből vegyünk el, amit a tészta dagasztásához szántunk, azaz a 4 dl-ből). 

2. A lisztet, zabpelyhet, sót, cukrot, szárított élesztőt tehát összekevertük, ezután hozzáadjuk az olajat és valamennyi vizet. Ne mindet, mert előre nem tudhatjuk, mennyi vizet igényel majd a tésztánk. Sűrű nokedlitészta állagú tésztát kell kapnunk, tehát vigyázzunk, ne legyen túl lágy sem. Egy kanál segítségével kell összekeverni. Ha összeállt a tészta, kész is vagyunk. Letakarjuk az edényt egy konyharuhával és egy órát kelesztjük (két-háromszorosára dagad). 

3. Ezután két evőkanalat fogunk. Sütőpapírral bélelt nagy tepsire egymástól viszonylag távol halmokat formázunk velük. Ha nagyon lágy a tészta, jobban terül majd. Nem készítettem túl nagy zsemléket, nagyjából 15 darab lett. 

4. Megszórtam a zsemlék tetejét mákkal, lenmaggal, zabpehellyel. 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 

Ezek a zsemlék nem lesznek olyan magasak, mint a jól megszokott, hagyományos módon készített zsemlék. Talán kicsit tömörebbek is, de puhák és másnap, takarás, csomagolás nélkül is finom, élvezhető volt az a pár darab, amit kint felejtettem az asztalon. Egészen biztos, hogy máskor is elkészítem, ha éppen sietnem kell és nincs időm dagasztani, formázni. 

Túrós zabpelyhes sós muffin

Ez egy nagyon könnyű tésztájú sós muffin. Egy kirándulásra készítettem. Szerette a család. A recept sok oldalon megtalálható, én itt olvastam.





Hozzávalók: 
- 25 dkg túró (nálam krémes házi kecsketúró),
- 10 evőkanál apró szemű zabpehely,
- 3 darab tojás,
- 1 kiskanál sütőpor (nálam egy mokkáskanál szódabikarbóna),
- só ízlés szerint (borsot is ír a recept, de én azt nem tettem bele),
- a tetejére írja a reszelt sajtot, de én a tésztába kevertem bele házi érlelt kecskesajtot (kb. 7 dkg-ot). 

Elkészítés: 

1. 8 evőkanál zabpelyhet megdarálunk. Ezt keverjük össze az összes többi hozzávalóval és a maradék két evőkanál, nem darált zabpehellyel. A recept szerint egy aprítógépben kell krémesre összedolgozni a tésztát, de én csak egy gép habverővel dolgoztam össze. 5 percet állni hagyjuk a tésztát.

2. A recept szerint 9 muffinformát kell megtölteni, de nálam pár darabbal több készült. Most én sem kentem ki zsiradékkal a formákat, hanem muffinpapírt tettem bele és abba kanalaztam a nyers tésztát (hogy aztán könnyen ki tudjam szedni és kevesebbet kelljen mosogatnom utazás előtt). 

3. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.