2020. április 18., szombat

Puncstorta

Kislányom hatodik születésnapjára sütöttem ezt a tortát. Tavaly is puncstortát kért, idén is azt szeretett volna és azt mondta, jövőre is ezt kér. Ráadásul a két fiú is elgondolkodott, lehet, ők is ilyen tortát szeretnének születésnapjukra.











Tavaly úgy készítettem, hogy két piskótalap között volt a töltelék, most viszont úgy, hogy három lap közé volt elosztva a töltelék. Így jobban mutatott felvágva és magasabb is lett a torta.

Sütöttem egy 25 cm-es piskótát 6 tojásból (Lajos Mari receptje szerint) és egy 21 cm-es piskótát 3 tojásból (és egy kanál vízzel).

A kisebb, azaz a 21 cm-es piskótát középen félbevágtam és a 25 cm-es piskótából is vágtam egy kört, hogy három lapom legyen (a széleit méretre, 21 cm-esre igazítottam egy késsel).

A 25 cm-es piskóta többi részét kis kockákra vágtam.

A piskótákat összeállítás előtti nap sütöttem, másnapig konyharuhába és zacskóba csomagolva tároltam hűvös helyen. Ekkor készítettem a tölteléket, összeállítottam a tortát és, ahogy lentebb írtam, egy éjszakát állt betöltve a torta. Fogyasztás előtt pár órával pedig tejszínhabbal bevontam.

További hozzávalók, de ezeket nem kell pontosan betartani, mert ízlés kérdése, mennyi lekvár, rum(aroma) kerül bele és pl. van, aki kávét, diót nem is tesz bele:  
- 3 dl házi sárgabaracklekvár, de ízlés szerint lehet kevesebb is (ebből került a töltelékbe is és a lapokra is),
- 2 evőkanál kakaópor,
- porcukor ízlés szerint,
- 7 dkg darált mandula (nincs dióm),
- 10 dkg mazsola,
- rum vagy rumaroma (mindkettőt használtam),
- erős kávé (ebből nem tettem sokat, egy-két evőkanálnyit),
- meggylé helyett két üveg ónabóna/mirabolán befőtt saját leve került bele (azaz nem volt vízzel felöntve a gyümölcs, mikor eltettem, hanem a saját levét engedte ki dunsztolás közben), ehhez pontos mennyiséget nem tudok, nem mértem le, kb. 2 dl volt,
- tej, amennyit igényel a massza (1-2 dl),
- vanília,
- van, aki citromhéjat is reszel bele (én nem tettem),
- céklapor a tejszín színezéséhez, mert nem használok ételszínezéket (a cékla íze nem érződik és sok nem kell belőle)
- tejszín a torta bevonásához (3 dl), a tejszín legyen magas zsírtartalmú. Ha nem lehet belőle jó habot felverni, akkor inkább tegyünk bele egy kevés habfixálót.

Elkészítés:

1. A mazsolát előző nap beáztattam a rumba/rumaromába. Én egy kis igazi rumot és valamennyi rumaromát öntöttem a mazsolára és annyi befőttlével öntöttem fel, hogy éppen ellepje. Másnap kicsit felfőztem az alkohol miatt, biztos, ami biztos.

2. A fent említett, felkockázott piskótát egy nagy edénybe tettem (egy keveset egy külön tálba, lejjebb írom, miért). Hozzáadtam néhány evőkanálnyi lekvárt, a kakaóport, a darált mandulát, rumaromát ízlés szerint, befőtt levét, kávét, mazsolát, vaníliát, porcukrot ízlés szerint. Összekevertem, majd annyi tejet öntöttem rá, hogy egy jó szaftos masszát kapjak (hiszen a végeredménynek, a tortának nem szabad száraznak, fojtósnak lennie, mint sok cukrászdában).

Egy kevés piskótakockát külön tálba tettem, kísérletképp. Ki akartam próbálni, ha gyümölcslével elkevert céklaporba forgatom ezeket a kockákat, megtartják-e rózsaszín színüket szeletelésig. Ezeket a rózsaszín kockákat csak közvetlenül betöltéskor forgattam gyorsan, határozottan a másik töltelékhez és már simítottam is a piskótakarikákra. Mint látható a képen, sikerült, voltak rózsaszín foltok is az egyes szeletekben.

3. Két piskótakarika tetejét megkentem lekvárral. Az alsó lapot beletettem a tányérba, arra jött a a rumos massza fele. Kézzel ellapogattam. Erre jött a másik lekvárral megkent piskótalap, majd a rumos massza második fele. Ezt is jól rányomogattam, hogy egyenletes legyen. A harmadik lapnak nem a teteje, hanem az alja lett lekváros, azaz az az oldal, amit rátettem a második rumos masszára. Így összeállt a torta. A tetejét óvatosan rányomogattam és becsomagolva másnapig állni hagytam a hűtőben (konyharuhába csomagoltam tányérostól, majd az egészet egy nagy zacskóba).

4. Tálalás előtt pár órával bevontan a tejszínhabbal. (Nem szeretem a cukormázat, túl édes és nem is igazán egészséges annyi cukrot megenni, nekünk a tejszínhab egy kevéske porcukorral, jobban megfelel az ízlésünknek.) A jó hideg tejszínt egy magas, de keskeny edénybe öntöttem, amibe még belefért a habverő szára. Egy kevéske céklaport szórtam bele és elkezdtem felverni. Menet közben még szórtam bele céklaport, hogy szép rózsaszín legyen a hab. Mikor félig felverődött a tejszín, akkor adtam hozzá egy kis porcukrot. Bevontam a torta oldalát, tetejét. Díszítettem rózsaszín és fehér tejszínhabbal, ehető virágokkal, cukorszívekkel, cukorgyöngyökkel.

2020. április 14., kedd

Sós rúd (túrós) 2.

Van már a blogon egy túrós sós pogácsa/rúd recept. Ott úgy készül, hogy ahány dkg túró, annyi dkg liszt és annyi dkg vaj került a tésztába. Ez, amit most, húsvétkor próbáltam ki, Limara receptje szerint készül. Azért tetszik, mert kiadós, ugyanis a liszt duplája a túrónak és a vajnak.






Hozzávalók:
- 50 dkg liszt,
- 25 dkg túró,
- 25 dkg hideg vaj (fele lehet disznózsír is, nagyon finom lesz tőle),
- 2 púpos teáskanál só,
- 10 dkg kovász VAGY 1 dkg friss élesztő (vagy 1 teáskanál porélesztő), én kovásszal készítettem,
- 2-3 evőkanál tejföl (nálam házi kecskejoghurt),
- 1 tojássárgája (én nem tettem bele),
- a tetejére: tojásfehérje a kenéshez, sajt, magvak, egész kömény stb. a szóráshoz.

Elkészítés: 

1. Én nem élesztőt, hanem ahogy Limara is, kovászt gyúrtam a tésztába. A liszt harmadával morzsásra gyúrjuk a kovászt. A maradék liszttel, melyet a sóval is összekevertük, pedig a zsiradékot. Gyorsan dolgozzunk, mint ahogy a vajas tésztákkal szokás, ne olvadjon el a hideg vaj a kezünktől. Végül a két lisztet összekeverjük. Most jön a túró, tojássárgája és a tejföl (amennyit a tészta kíván). Szintén gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha összeállt a tészta nem kell tovább gyúrni. Becsomagoljuk zacskóba és hűvösre tesszük. Nálam egy éjszakát pihent a hűtőben, Limara pedig a hűvös kamrában hagyta 4-5 órát.

2. Mikor lejárt a pihentetés ideje, kinyújtjuk a tésztát viszonylag vékonyra (3-4 mm). Megkenjük tojásfehérjével (nálam egész tojás volt, mert az maradt előző napról) és megszórjuk a kívánt feltéttel. Nálam volt sajtos, egész mákszemes, szezámmagos és köménymagos.

Csíkokra vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a rudakat.

3. Limara nem írja, de én ezeket a tepsire helyezett rudakat aztán betettem a hűtőbe. Annyi időt töltött ott az első adag, amíg a sütő felmelegedett. 220 fokra melegítjük elő a sütőt és készre sütjük a rudakat.

Ropogós, leveles sós rudakat kapunk, melyek másnap is finomak, ropogósak, csak ne tegyük zacskóba.

2020. április 2., csütörtök

Pacsni

Állítólag ez egy régi, retro péksütemény, a tejivók kedvelt terméke volt, de megmondom őszintén, én gyerekkoromban soha nem találkoztam vele. Évek óta fel-felbukkan a recept, de csak most próbáltam ki először. Eredetileg ez egy kívül enyhén ropogós, belül puha tészta, enyhén édeskés ízzel.

Négyféle recepttel találkoztam az interneten. Mint mindig, mikor valami újat próbálok ki, először utánaolvasok, megnézegetek többféle receptet és azokból kiindulva készítem el az ételt.




Hozzávalók: 
- 45 dkg liszt,
- 2,5 dkg élesztő,
- 3 dl langyos tej (vagy amennyit a tészta kíván),
- 2 evőkanál cukor,
- 1 kávéskanál só,
- 6 dkg vaj, amit tegyünk a fagyasztóba, ezt nem gyúrjuk a tésztába, hanem majd ráreszeljük,
- van, aki gyúr a tésztába is egy kevés puha vajat (1-2 dkg-ot).

Elkészítés:

1. Az élesztőt felfuttatjuk egy kevés langyos cukros tejben. A tetejét meg is szórhatjuk kis liszttel (a megadott mennyiségen belül használjuk a lisztet, nem plusz lisztet). Ha megrepedezik az élesztő tetején a liszt, akkor folytathatjuk a sütést. (Úgy is lehet, hogy egy nagy tálba tesszük a lisztet, fészket készítünk, abba morzsoljuk az élesztőt, rá egy kis cukrot szórunk és egy kevés langyos tejet öntünk rá, tetejére pedig szórunk egy kis lisztet.

2. Ha megkelt az élesztő, a fagyos vaj kivételével az összes hozzávalót hozzáadjuk a liszthez és egy lágy, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. Jól dolgozzuk ki, hólyagosra.

3. Dagasztás után letakarva megkelesztjük a tésztát. Van, aki kelesztés közben kétszer kicsit átmozgatja a tésztát (2-3 mozdulattal kicsit átgyúrja vagy van, aki meghajtogatja). Én most csak simán hagytam megkelni.

A másik, hogy van, aki dagasztás után már most, kelesztés előtt 3 egyforma részre vágja a tésztát. A három darabot külön-külön gömbölyíti, majd egy nagy deszkán, letakarva hagyja kelni őket és félidőben meghajtogatja a gombócokat.

4. Amikor megkelt a tészta és nem szedtük 3 részre kelesztés előtt, akkor most kell ezt megtennünk.

5. Mindegyik gombócot nagyjából 20X30 cm-es téglalappá nyújtjuk (van, aki 20X20 cm-esre), tehát viszonylag vékonyra.

6. Az első téglalapra reszelünk 3 dkg vajat. Erre helyezzük a második téglalapot. Erre reszeljük a fagyos vaj másik felét és rátesszük a harmadik téglalapot. Kissé lenyomkodjuk, de semmiképp ne nagy erővel.

7. Ezután felvágjuk 3X4 darabra.

8. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a tésztadarabokat. Két nagy gáztepsin elrendezzük őket úgy, hogy maradjon hely közöttük, hiszen még ki kell majd húzni a tésztát. Van, aki egy kicsit már most húz rajtuk (kézbe veszi és óvatosan, enyhén rázogatva, lebegtetve kissé széthúzza, majd 15 percre letakarja, pihenteti a tésztát és utána újra elvégzi ezt a műveletet), van, aki széthúzás nélkül kicsit pihenni hagyja 20-30 percig (letakarva) és utána alakítja ki a végleges formát (ami egy babapiskótához hasonlít).

Én az első változatnál maradtam, azaz egy kicsit már most húztam a tésztán, majd letakarva pihentettem és újra húztam. A formázáshoz Szabolcs videóját ajánlom. 

Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy van, aki a formázás során hüvelyk-és mutatóujja segítségével húzza szét a tésztát, ezáltal árkos, csíkos lesz a tészta felülete. Ehhez pedig ezt az oldalt ajánlom, itt képen mutatják, hogyan kell ezt elképzelni.

9. Mikor kialakítottuk a végleges formát, letakarva még 20 percet pihentetjük a tésztát. Közben majd a sütőt is melegítsük elő 220 fokra. Pihentetés után vízzel lekenjük vagy lefújjuk a pacsnik tetejét és megsütjük (hamar kész lesz 10-12 perc).

Limaránál egyszerűbben készül. Ott egyben nyújtja ki a megkelt tésztát, reszel rá valamennyi vajat, majd hajtogatja a tésztát, megint reszel rá a vajból, ismét hajtogat, reszel és a végén újra pihenteti (20-30 percet), keleszti a tésztát. Ezután kezével kis labdacsokat szakít és tepsire helyezi őket. 15 perc pihentetés után kihúzza a jellegzetes, babapiskóta formájú pacsnikat. Ismét keleszti 20 percet és ezután gőzös sütőben megsüti (nála csak 180 fokos a sütő).