2018. július 29., vasárnap

Rakott mángold 2.

Ez a recept amilyen egyszerű, olyan finom étel készül belőle. A kánikulában különösen jól esett. Könnyű, finom, húsmentes fogás. A receptet itt találtam és egy kicsit módosítottam rajta itt-ott. 



Hozzávalók: 
- 2 dl tej (kevesebbet tettem, mert a tojást is kihagytam),
- só,
- bors,
- néhány darab nagyobb paradicsom,
- 3 db tojás felverve (nálam ez kimaradt, mert lányom nem ehet tojást),
- 40 dkg mángold,
- 25 dkg rizs,
- 10 dkg gruyere sajt (nálam 20 dkg házi kecskesajt volt),
- kakukkfű (eredeti recept szerint 1 evőkanál, nálam kevesebb). 

Elkészítés: 

1. A rizst megfőzzük (nem kell túl puhára főzni, mert a sütőben még puhul majd). 

2. A mángoldot megpucoljuk, azaz a szárát eltávolítjuk. Feldarabolhatjuk a mángoldot tisztítás után, főzés előtt, vagy, ahogy én készítettem, főzés után. Az eredeti recept főzés előtt darabolta és 2 cm-es csíkokra vágta, én csak főzés, csepegtetés után és apróbbra vágtam, hogy a gyerekeknek is megfelelő legyen. 

3. Eredetileg a szárakat is meg kellett volna főzni, de én azokat inkább a komposztba dobtam most. Forrásban lévő vízbe tesszük a leveleket, majd 1-2 perc után kiszedjük. Lecsepegtetjük és a felesleges vizet kinyomjuk belőle. Én ekkor aprítottam vágódeszkán. 

4. Összekeverjük a rizzsel és a sajt felével. Sózzuk, borsozzuk. 

5. Egy kisebb tepsi aljára terítjük a rizs felét. Erre jön a paradicsom fele, majd a rizs másik fele. 

6. Erre kell ráönteni a tejjel elkevert tojást, majd jön rá a maradék paradicsom, végül a reszelt sajt. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük, vagyis addig, míg a teteje pirulni kezd és a tojásos keverék megszilárdul. 

2018. július 23., hétfő

Újkrumplis, zöldbabos pestos tészta

Finom is, gyors is, kevés mosogatnivalóval megúszható a főzés ezzel az étellel, ráadásul még olcsó is és szinte minden megtalálható hozzá egy átlagos kertben. A recept Hugh Fearnleay-Whittingstalltól származik. Azt írja, ez egy ligúr étel, amihez eredetileg még zöld olívabogyót is tesznek, de én ezt kihagytam, mert egyrészt nincs itthon, másrészt nem szeretjük (Hugh azt írja, ő is kihagyja). A pesto készülhet csak bazsalikomból, csak petrezselyemzöldből vagy a kettő keverékéből. az enyém bazsalikomból készült.



Hozzávalók: 
- 30 dkg újkrumpli, tisztítva, hosszúkás csíkokra vágva (mint a sült krumpli, chips), ne legyen túl vastag, de vékony se,
- 30 dkg tészta (nálam most kis méretű szarvacska, de lehet penne, kagyló stb.),
- 20 dkg zsenge zöldbab, tisztítva, darabolva,
- 5 dkg zöld olívabogyó, magozva, aprítva (elhagyható, lásd feljebb),
- bors,

Egyéb:
- pesto,
- sajt a tetejére.

Elkészítés:

1. Egy nagy edényben vizet forralunk. A víz legyen jó sós.

2. A krumplit és a tésztát a forró vízbe tesszük és addig főzzük, míg a tészta al dente nem lesz. Ez kb. 10-12 perc, ami a krumplinak is éppen elég idő a főzéshez. Ha a tészta főzési ideje rövidebb ennél a 10-12 percnél, akkor kicsit előbb tegyük a vízbe a krumplit, ha pedig a krumpli nagyon friss, nagyon új, akkor az fog előbb megfőni, akkor a krumplit tegyük bele később.

3. Hugh azt javasolja, hogy a zöldbabot a főzés befejezte előtt 4 perccel tegyük a tésztás krumplihoz. Én ennél hamarabb beletettem.

4. Ha minden megfőtt, leszűrjük. 1-2 percig állni hagyjuk, majd óvatosan összekeverjük a pesztóval. Ellenőrizzük, kell-e bele só. Borsozzuk meg (kívánja a több borsot).

5. Tálaláskor keverjük bele az előkészített olívabogyót. Megszórjuk reszelt sajttal.

2018. július 21., szombat

Vegán cukkinis csokis sütemény, brownie

Előre nem tervezett süteményként készült ez a finomság. Készítettem az ebédet (húsmentes hamburgert, EZT) és a vaníliafagyit (kecskekrémsajtból), miközben beugrott, hogy mi lenne, ha valami egyszerű, nagyon csokis süteményt is sütnék. Szerettem volna olyat, ami nem tartalmaz tejterméket sem, aztán végül megláttam ezt a cukkinis sütit és megörültem neki, mert így legalább még több zöldséget megesznek a gyerekeim. :) A recept úgy jó, ahogy van, kivéve, hogy rengeteg cukrot ír. Legalábbis a mi ízlésünknek és egészségtudatos felfogásunknak ez nagyon sok. Én a receptben szereplő másfél bögre cukornak csak a töredékét tettem a süteménybe. A receptet itt találtam.







Hozzávalók: 
- 1 közepes (vagy két kisebb) méretű cukkini,
- 2 bögre liszt,
- cukor ízlés szerint (eredetileg másfél bögre, de én ennek csak töredékét tettem bele, mert mi nem fogyasztunk ilyen sok cukrot),
- fél bögre olaj,
- fél bögre cukrozatlan kakaópor (talán egy kicsit kevesebbet tettem ennél),
- vanília vagy vaníliás cukor vagy vaníliaesszencia, kinek mi van,
- 1 kiskanál szódabikarbóna (én mindenbe ezt használok, sütőport soha, az eredeti recept is szódabikarbónát ír),
- 2 kiskanál citromlé (nekem éppen nem volt citromom, így egy kevés tokaji balzsamecetet tettem bele),
- negyed bögre apróra tört étcsoki.

Elkészítés: 

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. 

2. Érdemes zsenge cukkinit használni. Abban még nincsenek nagy magok és hámozni sem muszáj. Én meghámoztam, mert semmiképp nem szerettem volna "lebukni", hogy cukkinit rejtettem a sütibe. Sajtreszelőn lereszeljük (én a legkisebb lyukú reszelőn reszeltem). 

3. A lisztet, a kakaóport, szódabikarbónát keverjük össze. Egy másik tálban az olajat, a citromlevet, a vaníliát és a cukrot keverjük ki habosra, majd adjuk hozzá a cukkinit (az eredeti recept azt írja, enyhén nyomkodjuk ki a cukkini levét, de én kisebb cukkinit használtam, így nem nyomkodtam ki, sőt, még kis vizet is kellett a tésztához öntenem, hogy megfelelő állaga legyen). Ezután a kettőt öntsük össze és keverjük meg. Itt még viszonylag sűrű a tészta, de majd enged levet a cukkini. Sokáig nem szabad kevergetni, éppen csak álljon össze a tészta (különben gumis lesz a süti állaga.)

4. A recept azt írja, hogy az étcsokit gőz fölött kell felolvasztani és úgy keverni a sütihez, de én nagyon siettem, figyelmetlen voltam és csak simán apróra vágtam, majd belekevertem azt is a tésztába. 

5. A lényeg, hogy amikor a felolvasztott csoki is belekerül a tésztába, akkor már sokkal lágyabb tésztát kapunk, de nem lesz olyan folyós, mint egy piskóta. 

6. Egy kisebb vagy közepes méretű tepsit vagy kibélelünk sütőpapírral vagy kikenjük zsiradékkal a tepsit és belisztezzük. A recept közepes méretű tepsit javasol, én kisebben sütöttem és sütőpapírt sem használtam (igyekszem kerülni a felesleges szeméthalmozást, próbálok hulladékmentesebb életet élni). 

7. Az előmelegített sütőben készre sütjük a sütit. Mivel eredetileg ez egy brownie lenne, ezért nem szabad túlsütni, azaz belül szaftosnak kell lennie. Akkor jó, ha ujjal megnyomva a teteje ropog, de belül puha. Én most egy kicsit tovább sütöttem, mert elfelejtkeztem róla de így is remek lett az állaga. Valahol azt olvastam, sütés után teljesen ki kell hűteni a brownie-t és 6 órán át állni hagyni. Nálunk nem állt ennyit, sőt, kicsit langyos volt még, mikor megvágtam. Máshol azt írják, hogy akkor van kész a brownie, ha a közepe még kicsit nyers, így kihűlve elérjük a kívánt ragacsos állagot.

2018. július 14., szombat

Újkrumplis pizza

Ez egy nagyon egyszerű, gyors és olcsó étel. Sok friss salátával kínáljuk. A recept alapötletét Hugh Fearnley-Whittingstall Veg Every Day! című könyvében találtam, de az interneten számos angol nyelvű oldalon rábukkantam hasonló leírásokra. Nagyon finom, kétszer is elkészítettem és sokba sem került, hisz szinte minden a kertből volt.



Hozzávalók: 
- kb. 40 dkg lisztből gyúrt pizzatészta (nálam 40 dkg fehér tönkölyliszt, só, 2 evőkanál olaj, 2 dkg élesztő, előzőleg felfuttatva, és annyi langyos víz, hogy egy lágyabb, de nem nem ragacsos tésztát kapjak, amit 10 percig dagasztok), így egy közepesen vastag pizza lesz, mert mi nem szeretjük a túl vékony tésztájú pizzát, nagy gáztepsiben sütve,
- néhány közepes újkrumpli (kb. 5 db-ot főztem),
- 5 fej vöröshagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- só,
- bors,
- zsiradék a hagyma párolásához és a tepsi kikenéséhez,
- 2 kiskanál aprított friss rozmaring,
- sajt, reszelve.

Elkészítés: 

1. Míg kel a tészta, az újkrumplit megfőzzük, kihűtjük, meghámozzuk, végül vékonyra felszeleteljük.

2. A vöröshagymát vékony szeletekre vágjuk és zsiradékon megpároljuk úgy, hogy legyen színe is. Elzárjuk a tüzet és belekeverjük az aprított fokhagymát és az aprított rozmaringot.

3. A megkelt tésztát átgyúrjuk egy kicsit. Kiolajozott tepsibe igazítjuk. Kinyújthatjuk a tésztát deszkán vagy méretre húzhatjuk a tepsiben is. Lehet készíteni kerek pizzát is, de nekem így egyszerűbb és gyorsabb volt. Ha igazán vékony, ropogós pizzát szeretnénk, akkor osszuk több részre a tésztát és így nyújtsuk, süssük (mi jobban szeretjük a vastagabb tésztát, ezért egyben sütöttem ki az egészet).

4. Mehet rá a hagyma, majd szép sorban a krumpli. Sózzuk, borsozzuk és rászórjuk a reszelt sajtot. Kicsit meglocsoljuk olajjal a pizza tetejét és 220-230 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (a tészta széle színes, ropogós, a többi része kezd színesedni és bugyog.)

5. Sok friss salátával fogyasztjuk. Frissen a legfinomabb, de hidegen sem rossz.

2018. július 12., csütörtök

Ribizlis céklasaláta kecskesajttal

Hugh Fearnley-Whittingstall könyvében (River Cottage minden napra) van egy recept, amit évek óta nézegettem. Ettem is volna, meg nem is. Aztán néhány napja készítettem a céklás csokifagyit és maradt egy kevés sült cékla. A bokron hagytunk még némi ribizlit, úgyhogy itt volt a soha vissza nem térő alkalom, hogy megkóstoljam, milyen a cékla és a ribizli (meg a sós kecskesajt) együtt. Láss csodát, tényleg finom! A ribizli savanykás íze nagyon jól illik a cékla édességéhez és hozzá a sós kecskesajt remek páros. Az almás-túrós pite mellé (recept ITT) készült ez a saláta.




Hozzávalók: 
- 40 dkg kisebb cékla,
- 1 fokhagymagerezd finomra vágva,
- hosszabb ágacska kakukkfű (elhagyható, opcionális, én nem tettem bele),
- 2 evőkanál olaj,
- néhány szezonális salátalevél,
- 18-20 dkg morzsolható, morzsálódó kecskesajt (én most saját készítésű feta jellegű sós sajtot használtam),
- 5-10 dkg ribizli,
- só,
- bors.

Hozzávalók az öntethez: 
- 1 evőkanál almaecet vagy citromlé,
- 3 evőkanál olaj,
- 1-1 csipet só, bors és cukor.

Elkészítés: 

1. Az eredeti recept szerint az alapos súrolás után egyesével kell becsomagolni a céklákat alufóliába, megszórva őket fokhagymával, kakukkfűlevelekkel, sóval, borssal és megöntözni némi olajjal. Én azonban nem használok alufóliát, főleg nem csomagolok be vele ételt, így fedeles kerámiaedénybe tettem őket, majd köré és rá a fűszereket és így sütöttem meg 180 fokos sütőben. Egy pici vizet is öntöttem alá. Akkor van kész a cékla, ha könnyen bele lehet szúrni egy kést, azaz puha. Kicsit hűlni hagyjuk, majd hámozzuk meg.

2. Felkockázzuk a céklát, ha szükséges, lehet egy sózni, borsozni.

3. Összekeverjük az öntet hozzávalóit.

4. Egy tányérra salátaleveleket igazítunk, Meglocsoljuk kevés öntettel. Hugh külön tálban összekeverte a céklát az öntettel és a sajttal, én viszont először mindent szépen a tálra rendeztem és csak azután locsoltam meg az öntettel a salátámat, hogy szebben nézzen ki a tál.


Almás-túrós pite

A receptet a receptneked oldalon találtam. Azért tetszett meg, mert a hibás nyári almákat el kellett most már fogyasztani, és a hűtőben lévő túrót is szerettem volna valamihez felhasználni. Jó recept, szinte csak annyit változtattam rajta, hogy tojást nem tettem bele.

Hozzávalók a tésztához: 
- 35 dkg liszt,
- 18 dkg vaj,
- porcukor (eredetileg 8 dkg, nálam csak 3 dkg),
- csipet só,
- 1 tojássárgája (nálam ez nem került bele),
- 2-3 evőkanál tejföl (nálam joghurt),
- 1 kiskanál sütőpor (nálam szódabikarbóna).

Hozzávalók az almás töltelékhez: 
- 1 kg alma,
- fél citrom leve (nálam kevesebb),
- 1 kiskanál őrölt fahéj,
- cukrot nem tettem bele, mert az alma édes.

Hozzávalók a túrós töltelékhez: 
- 50 dkg túró,
- 2 tojás (nálam nem került bele tojás, helyette plusz 1 evőkanál búzadara),
- vanília/vaníliás cukor/vaníliaőrlemény/vaníliaesszencia, kinek mi van,
- 1 citrom reszelt héja (nálam ez nem került bele, mert nem volt kezeletlen héjú citromom),
- cukor ízlés szerint,
- 2 evőkanál búzadara,
- mazsola.

Egyéb: 
- búzadara a szóráshoz,
- a tetejére tojás, nálunk helyette tej/joghurt.

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Annyi tejfölt tegyünk bele, hogy egy jól nyújtható, nem száraz és nem is ragacsos, sima tésztát kapjunk. Sokáig ne gyúrogassuk, mikor összeállt, csomagoljuk be és tegyük hűtőbe pihenni. Addig elkészítjük a tölteléket.

2. Az almát lereszeljük. Az eredetei recept szerint alaposan ki kell nyomkodni a levét és úgy feltenni főni. Az én nyári almám nem volt túl lédús, így én nem nyomtam ki a levét, hanem addig főztem, míg elfőtte a levét. Közben ízesítettem a fahéjjal és citromlével. Ha kész, kihűtjük.

3. A túrótöltelékhez is összekeverjük a hozzávalókat (a tojásfehérje kivételével). A tojást ketté kell választani, a habot külön felverni és a végén hozzákeverni a túróhoz.

4. Összeállítás: a tésztát kettévenni, egyiket kinyújtani 20X30-as tepsi méretére (nekem nem volt ilyen méretű tepsim, csak kisebb, így nálam most a töltelék kicsit magasabb lett, mint szerettem volna). Belehelyezni a tepsibe, villával megszurkálni, rászórni 2-3 evőkanál búzadarát. Erre jön a kihűlt almás töltelék, majd óvatosan rásimítjuk a túrós tölteléket is. Ezt megszórjuk megint 2-3 evőkanál búzadarával és ráhelyezzük a másik lapot.

5. Megkenjük enyhén felvert tojással (nálam most híg joghurttal). Tetejét megszurkáljuk (én késsel végeztem ezt a műveletet és úgy, hogy a tepsi aljáig leszúrtam a kést). 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (körülbelül 35-40 perc, de sütőfüggő, figyelgessük). Ha kihűlt, könnyen lehet szeletelni (én langyosan még nem tudtam szépen felkockázni.)


2018. július 10., kedd

Céklás étcsokifagyi (tojásmentesen is)

A recept alapötlete Hugh Fearnley-Whittingstall Zöldséget minden napra (Veg Every Day!) című könyvéből származik. Nagyon finom fagyi. Cukrászdában mi már nagyon ritkán vásárolunk fagylaltot, mert nekünk az túl édes, így néhány éve kaptam férjemtől egy nagyon jó kis gépet, amivel könnyedén el tudom készíteni a hideg desszertet a családnak. Leírom az eredeti receptet és azt is, ahogy én készítettem. Azért kellett módosítanom Hugh receptjén, mert lányom tojásérzékeny, nem ehet tojást.






Hozzávalók az eredeti recept szerint (800 ml fagyihoz):
- 30 dkg cékla, tisztítás előtt mérve,
- 3 dl zsíros tej,
- 2 dl tejszín,
- 4 nagy tojás sárgája,
- 10 dkg porcukor,
- 10 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsoki.

Hozzávalók, ha nem tojásosan készíteném vagy sietek:
- 25-30 dkg sült cékla (héj nélkül mérve)
- 2,5 dl tejszín,
- kevés zsíros házi kecsketej
- porcukor (kb. 5-8 dkg),
- 10 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsoki,
- esetleg házi joghurt kecsketejből (amennyitől folyós, krémes állagot kaptam, sajnos nem mértem le pontosan, mert siettem az összeállítással).

Elkészítés: 

1. A céklát alaposan megmossuk, megtisztítjuk, de nem hámozzuk meg. Egy fedővel ellátott hőálló edénybe tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy kb. 1 cm magasan lepje el a céklát a víz. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a cékla megpuhul. Utána meghámozzuk (nagyon könnyen lejön majd a héja).

2. Hugh receptje szerint a megpuhult céklát 100 ml tejjel pürésítjük (botmixerrel vagy robotgéppel). Ezután meg kell mérni és összesen 300 ml céklás tejet kell kimérni a fagyihoz. Felhívja a figyelmet, hogy többet ne tegyünk bele, de, ha kicsit kevesebb, az nem gond.

3. Én a megsült céklából 20 dkg-ot feldaraboltam, majd pürésítettem a lentiek szerint.

4. Aki a tojásos változatot készíti, az öntse össze a maradék tejet és a tejszínt és melegítse fel majdnem forráspontig, majd kicsit hűtse le, végül a tojások sárgáját verje fel a cukorral és ezt öntse a meleg, de nem forró tejhez (én valószínűleg hőkiegyenlítéssel végezném, ahogy a habarást is szokás, hogy biztosan ne kapja össze a tej a tojást). Tegye vissza a tűzre és alacsony lángon, nem forralva (!), folyton keverve sűrítse be a krémet. Fontos, hogy ne forrjon, különben összerántja a tojást. Ha egy nagyon kicsit mégis darabos lesz, akkor én régen, míg ehettünk tojást, főzés után egy sűrű szövésű szűrőn át szoktam szűrni/passzírozni a tojásos krémeket. Ha kész, sűrű a krém, akkor levesszük a tűzről és langyosra hűtjük. Közben kevergetni kell, különben bebőrösödik.

5. Ez idő alatt a csokit gőz fölött a szokásos módon megolvasztjuk. A megolvadt csokit belekeverjük a langyos tojáskrémbe. Mehet bele a céklapüré is. Jól ki kell keverni (eleinte darabos lehet a csoki miatt, ahogy visszahűl, de botmixerrel dolgozzuk meg alaposan a krémet és el fog tűnni, szép sima lesz). Hugh ezután még át is szűri az egészet egy szűrőn. Én ezt kihagytam, mert olyan jól sikerült a krémesítés, hogy még egy pici cékladarab sem volt a krémben.

6. A tojásmentes változatot úgy készítettem, hogy a céklát, a tejszínt, a cukrot egy erős botmixerrel, jó alaposan, teljesen krémesre mixeltem, majd ezután ment bele az olvasztott csoki. Aztán, mivel nagyon sűrűnek találtam a krémet, öntöttem hozzá még valamennyi jó zsíros házi kecsketejet. Egy sűrűn folyó habos-krémes fagyialapot kaptam. Tulajdonképp szeretem viszonylag sűrűre készíteni a fagyikat, mert, mikor olvad, nem folyik ki a gyerekek tölcséréből azonnal.

7. Akár a tojásos verzió, akár a mentes mellett döntünk, mikor kész a fagyialap, hűtőben ki kell hűteni. Nálam egy éjszakát állt a hűtőben (jól lefedve).

8. Ezután következik a fagyasztás. Nekem könnyű a helyzetem, mert fagyigéppel történik mindez, de, mikor nem volt gépem, akkor úgy készítettem fagyit, hogy 3-5 X 30 percenként jól átkevertem botmixerrel, majd hagytam megfagyni a kívánt állagúra.

2018. július 5., csütörtök

Fekete ribizli kecskesajttal és zabkeksszel

Az előző bejegyzésben mutattam a zabkekszeket, amiket ehhez a desszerthez sütöttem. Hugh Fearnley-Whittingstall Három jó dolog a tányéron című könyvében találtam a receptet. Kedvenc szakácsom Hugh, mert egyszerű alapanyagokból mindig olyan különleges ételeket készít! Ez is egy ilyen.






Hozzávalók a kekszhez: 
Lásd előző bejegyzés, ITT.

Egyéb hozzávalók:
- 40 dkg fekete ribizli (én kevesebbet szedtem, csak kettőnknek és kis adagot készítettem),
- 5-10 dkg cukor,
- 30 dkg könnyű, friss kéreg nélküli kecskesajt, ha lehet, sótlan (helyette lehet használni friss krémsajtot vagy ricottát, én most kecskesajtot kevertem kecsketejből készült ricottával),
- fél citrom reszelt héja (nekem nem volt itthon kezeletlen citromom, így ezt sajnos ki kellett hagynom, de így is nagyon finom volt).

Elkészítés: 

1. A ribizlit 5 dkg cukorral feltesszük főni. Kis lángon 1-2 percig főzzük. Nem kell teljesen szétfőnie. Kóstoljuk meg, elég édes-e. Ne legyen túl édes, maradjon enyhén savanykás.

2. A kekszet nagyobb darabokra törjük. Tányérra helyezzük. Maradni fog a kekszből, azt tegyük félre, jó lesz megeszegetni tízóraira vagy uzsonnára. Rátesszük a kecskesajtot, megszórjuk a sajtot citromhéjjal, majd kanalazunk az egészre egy kis ribizlit is. Azonnal tálaljuk. (A ribizlit langyosan tettem a kekszre.)

Zabkeksz 4.

Van már a blogon néhány zabkeksz recept (csokis zabkeksz, sós zabkeksz, mely tejmentes is egyben, és egy másik édes zabkeksz). ez pedig most a negyedik zabkeksz recept, melyet Hugh Fearnley-Whittingstall Három jó dolog a tányéron című könyvében találtam.Ez most kifejezetten egy kecskesajtos, feketeribizlis desszerthez készül egyébként, amit a következő bejegyzésben mutatok majd.




Hozzávalók: 
- 12,5 dkg aprószemű zabpehely,
- 12,5 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly),
- 12,5 dkg hideg vaj (nálam most csak 10 dkg),
- cukor (eredetileg 7,5 dkg világosbarna cukor, nálam 3 dkg kristálycukor),
- jókora csipet só,
- 1 teáskanál sütőpor (nálam egy kevés szódabikarbóna),
- 50-75 ml tej (nálam joghurt). Először keveset adjunk hozzá, aztán igény szerint adagoljuk.

Elkészítés: 

1. A zabpelyhet konyhai robotgépben átdaráljuk. Én ezt most kihagytam, mert nem akartam zörögni a lakásban, de nekem igen aprószemű a zabpelyhem, így máskor sem darálom meg, mert jó volt így is a keksz.

2. A zabpehelyhez adjuk a lisztet, a sót, a cukrot, a sütőport. Összekeverjük, majd belekockázzuk a hideg vajat. elmorzsoljuk, végül annyi tejet adunk hozzá, amennyivel egy nem ragacsos, jól gyúrható keksztésztát kapunk.

3. Ha kész vagyunk, akkor egy rudat formázunk belőle és akkor pihentetés után nem kell kiszúróval dolgozni, csak felszeleteljük. Becsomagoljuk a tésztát és betesszük a hűtőbe egy éjszakára. Úgy is lehet, hogy kinyújtjuk a tésztát és tetszőleges formával kiszaggatjuk, de nekem a szeletelés egyszerűbb, gyorsabb megoldásnak tűnt. Előfordult már egyébként, hogy csak 30 percet hagytam állni a tésztát. Így is jó lett a keksz, viszont nagyon nehéz volt szeletelni, mert a zabszemek még nem szívták meg magukat nedvességgel és morzsálódott a tészta.

4. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A rudat felszeleteljük egy éles késsel. 3-4 mm-es korongokat vágunk. Kicsit morzsálódik, óvatosan vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a kekszeket és megsütjük.

5. Körülbelül 10-15 perc alatt sülnek meg. Akkor van kész, mikor a széle kezd barnulni. Rácson hagyjuk kihűlni.

2018. július 4., szerda

Paradicsomos padlizsánragu

Az idén igen szép a padlizsánunk a kertben. Ennek nagyon örülök, mert nem mindig sikerül ilyen jól. ITT lehet képeket nézni róla. A recept roppant egyszerű, nem kell hozzá sok minden és gyorsan elkészül az étel. Igen gyerekbarát ebédre sikerült.




Hozzávalók: 
- 2 nagyobb padlizsán, hámozva, kisebb kockákra vágva,
- néhány paradicsom, hámozva, kockákra vágva, de ha nincs, akkor csak sűrű paradicsomlé is jó lesz,
- 2 fej vöröshagyma, aprítva,
- 1-3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint, aprítva,
- só,
- bors,
- lehet tenni bele zöldfűszereket is, ha valaki úgy kívánja (én most kevés bazsalikomot, oregánót és borsikafüvet szórtam bele),
- zsiradék a hagyma párolásához,
- 2-3 dl sűrű, házi paradicsomlé,
- tálaláskor lehet szórni rá reszelt sajtot.

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát megpároljuk a zsiradékon, majd hozzáadjuk a padlizsánt. Kicsit kevergetjük, pirítjuk, de ne égjen oda a hagyma. Ezután mehet rá a fokhagyma is.

2. Beletesszük a paradicsomot és a paradicsomlevet, ízesítjük sóval, borssal.

3. Lassú tűzön, fedő alatt készre főzzük. Ne főjön szét a padlizsán, de legyen puha.

4. Most rizst főztem hozzá. Eredetileg kuszkuszt szerettem volna, de rá kellett jönnöm, hogy az nincs itthon. Ha rizs sem lett volna, akkor kölest pároltam volna hozzá. Tálaláskor reszelt kecskesajtot kaptak hozzá a gyerekek.

Krémtúró egyszerűen, diétás(abban), tojásmentesen

Készítettem túrót és joghurtot, utána pedig gondoltam, mi lenne, ha kipróbálnám most tejszín nélkül, joghurttal a krémtúrót. A gyerekek ma ezt kaptak tízóraira.





Hozzávalók: 
- túró (nálam zsíros, házi kecsketúró),
- joghurt (nálam ez is ház, kecsketejből készült),
- méz vagy porcukor,
- vanília,
- kezeletlen citrom héja (ha nincs itthon, egyszerűen kihagyom),
- mazsola vagy más gyümölcs vagy lekvár, zselé, étcsoki, ki mit szeretne.

Elkészítés:

1. A túrót, a cukrot/mézet, vaníliát egy magas falú edénybe tesszük. Öntünk hozzá joghurtot. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyit, mert ez függ a túró nedvességtartalmától és a joghurt folyósságától. Először inkább kevesebbet tegyünk hozzá. Botmixerrel jó krémesre, habosra verjük. A citromhéjat is hozzáadjuk (nálam ez elmaradt, nem volt itthon).

2. Pohárba vagy tálba öntjük, esetleg rétegezzük aszalvánnyal, lekvárral, gyümölccsel és vagy azonnal fogyasztjuk vagy hűtőbe tesszük hűlni. A hűtőben állva sűrűsödni, keményedni fog.

2018. július 2., hétfő

Zöldbabkrémleves

Igencsak jól terem a zöldbab a kertben, de mondhatjuk úgy is, hogy túl jól. Szedem 2-3 naponta, ahogy sikerül, teszem el mélyhűtőbe, vagy megfőzöm ebédre. Múlt héten fasírtot sütöttem egy adagból, mára pedig krémlevest készítettem. Így örömmel eszik a gyerekek is, mert bizony egyiknek sem kedvence a zöldbab, ha felismerhető formában kerül eléjük a tányérra. (Bevallom, gyerekkoromban én sem rajongtam ezért a zöldségért, de mióta magam termesztem, frissen szedem és dolgozom fel, egészen megkedveltem.)



Hozzávalók: 
- 40-50 dkg zöldbab,
- 2 fej vöröshagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- zsiradék a hagyma párolásához,
- só,
- bors,
- zöldség alaplé vagy víz,
- tejszín/tejföl/joghurt a habaráshoz,
- 1 evőkanál liszt a habaráshoz,
- főzhetünk bele 1-2 krumplit is, úgy még krémesebb lesz.

Elkészítés: 

1. A zöldbabot megtisztítjuk, azaz két végét levágjuk, feldaraboljuk, megmossuk.

2. A vöröshagymát felaprítjuk, zsiradékon megpároljuk, majd, mikor kész, hozzáadjuk az aprított fokhagymát is. Keverünk rajta néhányat, majd mehet rá a zöldbab és a víz/alaplé. Sózzuk, borsozzuk.

3. Lassú lángon puhára főzzük. Mikor kész, összeturmixoljuk. Én ezután a biztonság kedvéért, hogy véletlenül se legyen a levesben szálka, át szoktam passzírozni egy sűrű szűrőn.

4. Végül a lisztet csomómentesre keverjük a tejszínnel (nálam most joghurttal) és behabarjuk a levest.

5. Kínálhatjuk vajon pirított kenyérkockákkal, sült szalonnadarabkákkal, sült kolbászkarikákkal, de sokszor készítek úgy levesbetét, hogy megsütöm a kolbászkarikákat vagy a szalonnadarabkákat, majd kiszedem a serpenyőből és ezen a zsíron pirítok még kenyérkockákat is, majd a végén az egészet összekeverem.