2016. május 28., szombat

Spárgás-cukorborsós tészta

Fényképeztem a kertet és közben kedvet kaptam a cukorborsóhoz.  Találtam még egy jó adag spárgát is, így ebből a két zöldségből készült a vacsora. Finom, friss tavaszi ételt kaptunk. Bevallom, még soha nem ettem cukorborsót, de az első kóstoló meggyőzött. Ezentúl minden évben vetünk. Nyersen is nagyon finom. Édeskés és lédús. Mellette nő a lila cukorborsó. Nagyon szép mély lila színe van a hüvelynek, de a virágja sem utolsó. Állítólag a lila változat nem olyan édes, mint a zöld. Napokon belül kiderül, mert abból is készítek valamit.


Hozzávalók:
- spárga, felkarikázva,
- cukorborsó, egyben hagyva (ezt nem kell fejteni),
- só,
- bors,
- 3 dkg parmezán sajt, reszelve,
- néhány szál újhagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 3 ág friss kakukkfű,
- durumtészta (nálam orsó).

Elkészítés:

1. Az újhagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk, majd a zsiradékon megpároljuk. Hozzákeverjük a felaprított fokhagymát és a kakukkfű ágakat. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a spárgát. Roppanósra pároljuk.

2. Ezután hozzáadjuk az egészben hagyott cukorborsó. Rászórjuk a sajtot. Mikor elolvadt a sajt, elzárjuk a tüzet. Tálaláskor meg lehet szórni reszelt sajttal, ehetjük feta sajttal de magában is finom.

2016. május 27., péntek

Tojásmentes palacsinta és túrós palacsinta sütve

Hozzávalók a tojásmentes palacsintához:
- 20 dkg fehér tönkölyliszt,
- 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (van, hogy több teljes kiőrlésűt és kevesebb fehéret teszek bele),
- 5 dkg étkezési keményítő,
- 2 evőkanál olvasztott zsír/olaj,
- kb. 7-8 dl tej (ha ez sem elég, vízzel, szódával is pótolhatjuk, de van, hogy csak 2-3 dl tejet használok, a többit vízzel pótlom),
- 1 púpos mokkáskanál szódabikarbóna,
- egy csipet só,
- egy mokkáskanál cukor,
- olvasztott zsír/olaj a sütéshez, a serpenyőbe.

Elkészítés:

A hozzávalókból csomómentes palacsintatésztát készítünk. Ha szükséges, tegyünk hozzá még vizet/tejet (nekem általában kelleni szokott plusz folyadék.) Azonnal kisütjük. Minden harmadik palacsinta után tegyünk egy kevés zsírt/olajat a serpenyőbe, mielőtt sütnénk a következő adagot (legalábbis nálam így kívánja a tészta). Nekem a megfordításnál voltak kezdetben nehézségeim, de azzal, hogy nem spatulával nyúlok a palacsinta alá és fordítom meg azt, hanem dobással fordítom meg, még egyszer sem szakadt szét a palacsinta. (Frissítés: az új palacsintasütőmben sütve a hígabb tészta is szépen megsül, nem szakad, nem tapad, spatulával is alányúlhatok, úgyhogy most már tudok szép vékony palacsintákat sütni.)

Sokszor megsütöttem már ezt a palacsintát. Évek óta szinte csak így készítem. Néhány észrevétel:
- mióta új palacsintasütőm van, azóta szép, vékony palacsintákat is tudok készíteni ebből a tésztából,
- ha marad, lefóliázom, másnap is ugyanolyan finom,
- azzal, hogy van benne szódabikarbóna, egy könnyű tésztát kapunk, ami kissé lyukacsos. Ez a hígabb töltelékeknél lehet, hogy problémát jelenthet (nálunk nem gond :) ),
- ha egy ecsettel minden sütés előtt vékonyan bekenem a palacsintasütőt, a palacsinták még lazábbak, lyukacsosabbak lesznek,
- a legnagyobb rózsán sütöm, de közepes hőfokon,
- az elkészült palacsinták vékonyak, lazák, nem törnek, gyönyörűen tekerhetők.

Hozzávalók a töltelékhez:
- kb. 35 dkg túró,
- tejföl, amennyitől krémes lesz, de nem folyik,
- 2 evőkanál citromlé,
- cukor ízlés szerint,
- vanília,
- 2,5 dl tej,
- fél zacskó prémium vaníliás pudingpor,
- 2 evőkanál vaj a tepsi kikenéséhez




Elkészítés:

1. A tej, vaj és a pudingpor kivételével mindent kikeverünk, megtöltjük vele és feltekerjük a palacsintákat, majd félbevágjuk őket.

2. Egy kisebb tepsit vagy jénait kikenünk vajjal, majd a palacsintákat félig állítva elhelyezzük benne.

3. Összekeverjük a pudingport a tejjel, végül leöntjük vele a palacsintát.

4. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.







2016. május 23., hétfő

Fagyitölcsér (tojásmentes, kelt tésztából)

Panni nem ehet tojást. A házi fagyit viszont szeretjük és a gyerekek tölcsérből szívesebben nyalogatják. Gondolkodtam, miből készíthetnék tölcsért, aztán éppen kapóra jött a Vidék íze 2016 májusi száma, ahol kelt tésztából készült tölcsérben kínálják a fagyit. Kipróbáltam, nagyon jól működik, csak figyelni kell a tekerésnél, ne maradjon sehol lyuk. Érdemes a tésztát vékonyra nyújtani, hogy jó ropogós legyen a tölcsér. Nekem nincs "gyári" formám, így a kiflitölcsérnél leírt, általam készített formára tekertem fel a tésztát.



Hozzávalók:
- 40 dkg liszt,
- 1,5 dkg friss élesztő,
- 2 evőkanál cukor,
- kb. 2 dl tej,
- 3 dkg vaj, olvasztva,
- 1 nagy csipet só,
- a külső részére 2 dkg vaj, darát dió és barnacukor, de ez elhagyható.

Elkészítés:

1. Az élesztőt egy kevés cukros langyos tejben felfuttatjuk.

2. A felhabosodott élesztőt, a vaj kivételével, hozzáöntjük az összes többi hozzávalóhoz és közepesen kemény tésztát dagasztunk. Ekkor adjuk hozzá az olvasztott vajat és újra kidagasztjuk. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.

3. Ha megkelt, 2-3 mm vastagra nyújtjuk, ezután derelyevágóval  2 cm vastag csíkokra vágjuk fel a tésztát. A csíkokat feltekerjük a formára, majd a pulton kicsit hengergetjük és ellenőrizzük, hogy nem maradt-e lyuk sem az oldalán, sem az alján.

4. A maradék olvasztott vajjal megkenjük, cukros dióba vagy natúr dióba forgatjuk, de el is maradhat a diós borítás. 180 fokra előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsin készre sütjük.





Kukoricakenyér (gyors, élesztőmentes)

Elfogyott a kenyerünk, újat nem sütöttem, mert másnapra terveztem a kenyérsütést. Egy gyors megoldáson gondolkodtam, mikor eszembe jutott, hogy Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage minden napra című könyvében láttam valamikor egy kukoricás kenyeret, ami már akkor is izgatta a fantáziámat. Gyorsan előszedtem a könyvet, elolvastam a receptet és már mentem is keverni a tésztát. Nagyon gyorsan elkészül és tényleg finom. Egy titka van: frissen, azonnal el kell fogyasztani.


Hozzávalók (16-18 cm-es formához):
- 60 g kukoricadara,
- 60 g kukoricaliszt,
- 2 teáskanál sütőpor (én ezt nem tetem bele),
- 1 teáskanál só,
- fél teáskanál szódabikarbóna (én 1 kanállal tettem bele, mert sütőport viszont nem használtam),
- 2 közepes tojás,
- 1 evőkanál méz vagy barna cukor,
- 150 g író vagy zsíros joghurt,
- 150 ml zsíros tej,
- 25 g olvasztott vaj,
- ízesíthetjük még apróra vágott kolbász- vagy szalámidarabokkal, előre megsütött szalonnadarabkákkal, aprított újhagymával, aprított zöldfűszerrel.

Elkészítés:

1. Egyik edényben a száraz, másik edényben a nedves hozzávalókat keverjük össze, majd a kettőt vegyítsük. Dolgozzunk gyorsan és ne kevergessük sokáig. Éppen csak álljon össze. Hozzáadjuk a zöldfűszereket, szalámidarabokat vagy amit szeretnénk.

2. Azonnal tegyük kivajazott formába és süssük készre, aranybarnára 220 fokra előmelegített sütőben.

Fenyőrügy szirup

Még soha nem próbáltam. azt sem tudtam eddig, hogy pontosan mikor van itt az ideje a fenyőrügy szirup eltevésének. Aztán május elején, egy délelőtt gondoltam egy nagyot és utánaolvastam. Gyorsan ki is mentem a kertbe és szedtem egy adag fenyőrügyet.

Bármilyen fenyő alkalmas ehhez a sziruphoz. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tiszafa rügyét soha ne szedjük, mert az mérgező!

Frissen töltve
Néhány naposan

Én úgy készítettem, hogy a fenyőrügyet rétegezve raktam le a cukorral egy üvegben, azaz egy sor fenyőrügy, egy sor cukor. Lefedve állni hagytam kb. másfél hétig. Néhány nap múlva az üvegbe pakolt fenyőrügy a felére esik össze. Mikor már a cukor leült az aljára és a rügy is megbarnult, akkor edénybe tettem, egyet forraltam rajta, szűrő segítségével tiszta üvegekbe töltöttem. Vastag kabátokba bugyoláltam és így, száraz dunsztban hagytam kihűlni. A fenyőrügyet se dobjuk ki. Sütőpapírra sorakoztatva, majd megszárítva, végül becsomagolva eltehetjük és teát főzhetünk belőle később.

Ezt a szirupot köhögésre, köptetőnek használják a népi gyógyászatban.

Frissítés egy év múlva, 2017 májusában: télen nagyon jól elállt a szirup, a gyerekek szerették (még szép). Mikor köhögtek, akkor adtam nekik naponta egyszer-kétszer.

Idén megpróbálkozom úgy is eltenni, hogy nem forralok a szirupon (bízva abban, hogy így több vitamin megmarad benne). Nem az egész adaggal kísérlem ezt meg, csak egy részével. Többen ugyanis úgy teszik el, hogy miután a rügy megbarnult és a cukor megolvadt, egyszerűen csak leszűrik, üvegbe töltik és mehet a helyére (hűtőbe vagy hűvös kamrába). Jövőre majd beszámolok, hogy működött-e nekem ez a módszer. Egy másik megoldás lehet a kigőzölés (azaz egy edénybe víz, bele a leszűrt sziruppal töltött üvegek lezárva, lassú tűzön addig főzni, míg a szirup is gyöngyözni kezd, végül ebben a vízben hagyjuk kihűlni az üvegeket).

Ha nem olvad meg a cukor, de a rügyek már megbarnultak, akkor esetleg enyhe melegítéssel el lehet olvasztani a cukrot. Javasolják azt is, hogy, ha még így sem működik, akkor fél dl vizet öntsünk hozzá.


Bozdaital bodzaszörp helyett (cukor nélkül)

Érik a bodza. Szedtünk jó sokat, hogy megszárítsam és télen gyógyteát főzzünk belőle. Egy keveset viszont félretettem és bodzás italt készítettem belőle. Nem ízesítettem sem cukorral, sem mézzel, mert felesleges szénhidrátot nem akartam bevinni a szervezetembe. Egyszerűen csak 10-12 fej bodzát leöntöttem másfél liter vízzel és 12 órán át állni hagytam. Citromlével ízesíthettem volna, de ahhoz sem volt kedvem. Nekem így, magában is ízlett, igaz, én már nagyon hozzászoktattam a szervezetem a cukormentes étkezéshez.





Csirkemell zöldséges kuszkusszal

Gyorsan kellett főznöm valamit ebédre. Nehezítette a dolgot, hogy alig volt itthon valami. Végül lementem a pincébe egy kis répáért, találtam egy jó adag spárgát a kertben, volt még egy csirkemell a mélyhűtőben és már ki akartam próbálni a kuszkuszt is, mert még soha nem ettem. Ez lett belőle. Szerintem a zöldséget nyugodtan lehet variálni. Nekem nagyon ízlett.


Hozzávalók:
- egy egész csirkemell, apró kockákra vágva,
- sárgarépa, apró kockákra vágva,
- spárga, felkarikázva,
- másfél bögre kuszkusz,
- só,
- bors,
- 2 evőkanál zsír,
- 3 dkg vaj.

Elkészítés:

1. A zsírt felmelegítjük, majd a csirkemell kockákat fehéredésig pároljuk. Kicsit meg is piríthatjuk, nekem erre most nem volt időm. Sózzuk, borsozzuk.

2. Hozzáadjuk a répát. Lefedve, alacsony hőfokon együtt pároljuk. Ha kell, adjuk hozzá vizet.

3. Mikor már majdnem kész, hozzáadjuk a spárgát is.

4. Közben egy másik edényben elkészítjük a kuszkuszt. Egy rész kuszkuszt leöntünk egy rész forró vízzel. Lefedve 5 percig állni hagyjuk, majd átkeverjük a vajjal.

5. Mikor a zöldséges hús és a kuszkusz is elkészült, a kettőt összekeverjük.

2016. május 19., csütörtök

Sós perec teljes kiőrlésű lisztből és cirokliszttel

A hozzávalók aránya megegyeznek a korábban már leírt kacsazsíros perec arányaival, csak annyit módosítottam, hogy csak a liszt fele fehér tönkölyliszt, a többi teljes kiőrlésű és cirokliszt keveréke. Így is nagyon finom, puha pereceket kaptam.



2016. május 18., szerda

Tojásmentes szilvás gombóc

Gergő már egy ideje rágta a fülem, hogy gombócot szeretne enni. Nem készítek gyakran ilyen jellegű ételeket, hisz tele van szénhidráttal. Évente egyszer főzök gombócot, pedig szeretem, de az önuralmam is elég erős, így maradunk az évi egy-(két) alkalomnál. A lényeg, hogy szerettem volna kicsit kedveskedni Gergőnek és Panninak, úgyhogy az utolsó házi szilvalekváromat feláldozva tettem egy kísérletet, hogy elkészítsem tojásmentes változatban a gombócot. Nagyon féltem, hogy szét fog majd esni. Szerencsére nagyon jól sikerült a gombóc. Puha volt a tésztája, nem főtt szét és a gyerekek imádták. 

Hozzávalók:
- kb. 80 dkg krumpli (ne újkrumpli legyen!),
- liszt, amennyit felvesz (nálam kb. 12-15 dkg fehér tönkölyliszt),
- egy evőkanál olvasztott zsír,
- 1 nagy üveg házi szilvalekvár,
- 1 evőkanál búzadara,
- kb. 10-12 evőkanál zsemlemorzsa,
- 2 evőkanál zsiradék.

Elkészítés: 

1. A krumplit héjában megfőzzük, majd megpucoljuk, krumplinyomóval összetörjük. Így hűtjük ki.

2. Ha kihűlt a krumpli, hozzáadjuk a lisztet, 1 evőkanál olvasztott zsírt, búzadarát.

3. Miközben gyors mozdulatokkal összegyúrtuk a tésztát (ne legyen ragacsos, de óvatosan adagoljuk a lisztet, mert a kemény tészta élvezhetetlen lesz), felteszünk egy edény vizet forrni.

4. A tésztát vékonyra, kb. 3-5 mm vastagra nyújtjuk. Felkockázzuk és mindegyik közepére helyezünk egy adag lekvárt. Én jó sokat tettem bele. Óvatosan gombócokat formázunk a megtöltött négyzetekből.

5. Lobogó vízben pár perc alatt kifőzzük. Akkor van kész, ha a gombócok  feljönnek a víz tetejére és utána még hagyjuk őket fél percig főni.

6. A zsiradékon aranyszínűre pirított zsemlemorzsába forgatjuk a gombócokat Tálaláskor megszórjuk fahéjjal és egy kevés cukorral.

Tojásmentes túrós pite

Hozzávalók a tésztához: 
- 25 dkg liszt,
- 12 dkg vaj,
- 3-5 dkg cukor,
- egy mokkáskanál szódabikarbóna,
- 1 evőkanál citromlé,
- 2-3 evőkanál tejföl.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 30 dkg túró,
- 3-4 evőkanál tejföl,
- cukor ízlés szerint,
- 1-2 evőkanál citromlé,
- vanília,
- 1 evőkanál búzadara a túróba,
- 2 evőkanál búzadara az elősütött tésztára.

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóiból rugalmas, jól nyújtható tésztát gyúrunk. Gyorsan dolgozzunk, ne melegedjen fel a kezünktől a vaj. Fóliába vagy zacskóba csomagoljuk és minimum egy órát állni hagyjuk.

2. A pihentetett tésztát ketté vesszük. Kinyújtjuk és egy kisebb tepsit kibélelünk vele úgy, hogy legyen egy kis pereme. 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük. Nem kell, hogy színe legyen. Akkor jó, ha a tészta érintésre száraz.

3. Megszórjuk búzadarával az elősütött tésztát, majd a kikevert töltelékkel megkenjük. Beborítjuk a másik, kinyújtott tésztával. Tetejét berácsozzuk és visszatesszük a sütőbe. Készre sütjük.


Spárga pesto

Az ötletet a Home bisztro nevű blogon találtam. Nem teljesen úgy készítettem, ahogy ott le van írva, inkább csak kiindulási alapnak tekintettem a receptet. Meglepett, mert gondoltam, hogy finom lesz, de hogy ennyire! Egy újabb felhasználási módja a kertben termő spárgának. 





Hozzávalók: 
- spárga (kb. 50 dkg),
- 5 dkg mandula, darálva,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 1-2 evőkanál citromlé,
- kb. 50-80 ml olívaolaj,
- só,
- bors,
- reszelt parmezán (jó lesz más reszelhető sajt is, nálam házi kecskesajt kerül bele, de volt, hogy nem is tettem bele sajtot),
- zsályalevél (én nem tettem bele),
- 1 lime héja (én nem tettem bele).

Elkészítés: 

1. A spárgát vajon megpároljuk. Kihűtjük.

2. Egy magas falú edényben az összes hozzávalót pépesítjük. A kifőtt tésztát ezzel a szósszal keverjük össze.

2016. május 7., szombat

Parenyica. Első próbálkozás.

Régóta készülök már parenyica sajtot készíteni. Eddig sem időm, sem merszem nem volt hozzá. Most viszont összeszedtem magam és elkészítettem életem első, és nem utolsó, parenyica sajtját. A formázáson van még mit alakítani, de a végén már kezdtem rájönni, mi a dolog nyitja. Valószínűleg túl szorosra is tekertem. Füstölőnk nincs, ezt most így, natúran esszük, de nem jelent gondot, mert Panni és Rocker pillanatok alatt megevett egy jó nagy adagot így is. Egy fél darabot pedig felszeleteltem és rásütöttem a pizzára. Nagyon jó lett vele.




Kísérletezem natúr, érlelt sajtok készítésével is, mivel a friss és a fűszeres sajtokért nem rajongok. Nem könnyű házi körülmények között érlelni a sajtot. Én még nagyon kezdő vagyok, csak pár hónapja készítek sajtokat, azokat is úgy, hogy nem jártam még tanfolyamon, csak magamtól kísérletezgetek. Arra viszont már rájöttem, hol hibáztam kezdetben, miért voltak szárazak, törékenyek, kemények a sajtok. 12 liter tejből készítek egy-egy guriga sajtot. Azért ennyiből, mert több nem fér az edénybe. A magasabb, fehér színű sajt épen akkor jött ki a sóléből, mikor fényképeztem, a másik egy kb. 2 hetes sajt, ami láthatóan sárgább és alacsonyabb is.




Céklás-répás batyu (tojásmentes)

Ezt is a falu rendezvényére sütöttem a vendégeknek. Nekem nagyon ízlett, máskor is el fogom készíteni.



A tésztája a már jól bevált kelt tészta, melynek receptje itt, a káposztás csigánál található. Most fele-fele arányban használtam teljes kiőrlésű lisztet. A batyu ötlete Biobiától származik, azt alakítottam át a saját készletemhez.


Hozzávalók a töltelékhez:
- sárgarépa,
- cékla,
- egy-két szál újhagyma zöld szárával együtt, apróra vágva vagy 1 kisebb vöröshagyma vagy lilahagyma,
- só,
- bors,
- őrölt kömény,
- 1-2 gerezd fokhagyma, reszelve,
- tetejére egy tojás, de elhagyható.

Elkészítés:

1. A céklát és a répát nagyon finomra reszeljük. Egy nagy átmérőjű edényben, hogy ne főjön, hanem kicsit piruljon is, elkezdjük párolni. Közben belekeverjük a fokhagymát, a vöröshagymát és fűszerezzük borssal, köménnyel. Sózzuk. Mikor elfőtte a levét, utána még pirítjuk kicsit, akár a dinsztelt káposztát. Kihűtjük.

2. A kelt tésztát vékonyra nyújtjuk. Kis négyzetekre vágjuk, majd megtöltjük. A négy sarkát összefogjuk és megtekerjük a csücskét. Sütőpapírral bélelt vagy zsírral kikent tepsire sorakoztatjuk. A sütőt bekapcsoljuk és 190 fokra előmelegítjük. Ha felmelegedett, lekenjük felvert tojással a batyukat és megsütjük.

Zserbópite (tojással és tojásmentesen)

Ehhez a recepthez nem készült fénykép. Ajándékba sütöttem a pitét a falu vendégeinek és elfelejtettem lefényképezni (időm sem volt rá). Finom és egyszerű elkészíteni ezt a sütit, biztos, hogy magunknak is megsütöm. Az eredeti receptet követtem, de magunknak biztos, hogy kevesebb cukrot/édesítőt teszek majd bele, mert nem szeretjük a túlédesített desszerteket. Most csak azért tettem kivételt, mert nem itthonra készült és tudom, hogy másoknak eltérő az ízlésük. Legutóbb például anyák napjára sütöttem lipcsei aranyérmést/vendégváró szeletet és míg nekem tökéletesen édes volt a sütemény, addig volt, aki még szórt a tetejére porcukrot, mert nem találta elég édesnek.

Hozzávalók a tésztához (közepes méretű tepsihez):
- 20 dkg liszt,
- 10 dkg hideg vaj,
- 3-4 evőkanál hideg víz,
- 5 dkg porcukor.

Hozzávalók a töltelékhez:
- jó sok dió (30 dkg-ot biztos, hogy beletettem), darálva,
- kb. 20 dkg házi sárgabaracklekvár,
- cukor ízlés szerint (nekem 3 dkg elég lesz legközelebb),
- 3 tojás (szerintem elhagyható, ha tojásmentesen szeretnénk, még nem próbáltam ki),
- 5 dkg étcsoki, reszelve (én nem tettem).

Hozzávalók a tetejére:
- 10 dkg étcsoki és
- 1-2 evőkanál olaj vagy

- 2 evőkanál cukormentes kakaópor,
- 1-2 evőkanál víz,
- 3 dkg vaj,
- 2 kocka étcsoki.

Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóiból rugalmas, jól nyújtható tésztát gyúrunk úgy, hogy először a porcukorral kevert liszttel elmorzsoljuk a darabolt vajat és csak ezután adjuk hozzá a vizet. Annyit, amennyi szükséges. Gyorsan kell dolgozni, különben szétesik a tészta. Fóliába vagy zacskóba tesszük és hűtőben pár órát állni hagyjuk (vagy egész éjszakán át).

2. A kinyújtott tésztát egy közepes méretű tepsibe helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük (kb. 10-12 perc).

3. Közben előkészítjük a tölteléket. A tojásokat kissé felverjük, majd összekeverjük a cukorral és a darált dióval.

4. Az elősütött tésztát vastagon megkenjük a lekvárral, utána a diós töltelékkel. Erre reszelhetünk étcsokit is. Készre sütjük (kb. 20 percig).

5.Ha kihűlt, a tetejét bevonjuk csokimázzal. Ehhez vagy gőz fölött olvasztunk étcsokit és mikor megolvadt, elkeverjük 1-2 evőkanál olajjal vagy egy edényben összekeverjük a kakaóport cukorral és annyi vízzel, hogy éppen el tudjuk keverni. Melegítjük, de nem forraljuk. Ha elolvadt a cukor, akkor levesszük a tűzről, elkeverjük benne a vajat és dobunk bele pár kocka étcsokit.

Mindenmentes kevert sütemény 1. (diós)

Ebben a süteményben aztán tényleg csak jó dolgok vannak belesütve. Találomra készült, de szerencsére igen jól sikerült. Annyira, hogy a gyerekek sütés és rövid hűlés után megettek belőle pár csíkot. Már el kellett csomagolnom, mert igazából a másnapi ebédünk egy része volt ez a sütemény (leves volt hozzá). Se cukrot, se édesítőszert nem tettem a sütibe. A magvak és a lekvárok megédesítették annyira, amennyire szükséges. Ha valaki édesebben szereti, tegyen bele cukrot.



Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
- 6,5 dkg dió, darálva,
- 6,5 dkg mandula, darálva,
- 5 dkg apró szemű zabpehely (ha gluténmentes diétán van valaki, akkor ezt cserélje le valami másra vagy, ha ehet zabpelyhet, akkor garantáltan gluténmentes változatot vásároljon),
- 2 dkg kókuszreszelék, darálva,
- 4 dkg kölesliszt,
- 2 dkg étkezési keményítő,
- 1 teáskanál útifű maghéj,
- 1 evőkanál frissen facsart citromlé,
- 1 mokkáskanál szódabikarbóna,
- 1 evőkanál darált lenmag,
- 3 evőkanál víz,
- kb. 2,5 dl cukormentes, házi fügelekvár (vagy bármilyen más, édes lekvár),
- kb. 1,5-2 dl víz (vagy bármilyen cukormentes gyümölcslé),
- kevés lekvár a tetejére (elmaradhat, én most ribizlilekvárt pötyögtettem rá). De tehetünk rá diót, mogyorót vagy megszórhatjuk kókuszreszelékkel is.

Elkészítés:

1. A darált lenmagot elkeverjük a 3 evőkanál vízzel és 5 percig állni hagyjuk.

2. A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön edényben összekeverjük, majd a kettőt vegyítjük. A beáztatott lenmagot is hozzáadjuk. Keverjük össze, de ne túl sokáig. Éppen csak álljon össze a massza. Annyi folyadékot adjunk hozzá, hogy sűrű, de önthető maradjon.

3. Sütőpapírral bélelt kisebb méretű tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Kissé nedves állagú lesz a belseje és nem magas sütemény a végeredmény.

2016. május 2., hétfő

Tojásmentes répatorta (vegán alappal)

A korábbi répatorta és édesburgonya torta alapján készült ez a tojásmentes és, ha a mázat lecseréljük, akkor vegán torta. Panni miatt kell kihagynom a tojást az ételekből, egyelőre úgy tűnik, másra nem érzékeny, így én a tetejét finom sajtkrémmel kentem meg.





Hozzávalók a tésztához (26 cm tortaformához vagy, ha magasabbat szeretnénk, akkor 20 cm-es formához):
- 12 dkg liszt (nálam egy része teljes kiőrlésű liszt),
- 8 dkg darált dió,
- 3 dkg étkezési keményítő,
- kb. 5 dkg cukor (nálam 1 dkg kókuszcukor és 4 dkg xukor zero),
- reszelt narancshéj,
- kb. 2 dl folyadék (nálam 1 dl narancslé és 1 dl víz),
- egy teáskanál útifű maghéj,
- egy-két marék dió, durvára vágva,
- egy marék mazsola,
- 1 dl olaj,
- 1 kávéskanál fahéj,
- 1 kávéskanál szerecsendió,
- 1 kávéskanál gyömbér,
- 1 kávéskanál kardamom,
- 1 teáskanál szódabikarbóna,
- 3 nagyobb répa, finomra reszelve.

Hozzávalók a tetejéhez: 
- 20 dkg házi sajtkrém,
- cukor ízlés szerint,
- fél narancs leve vagy fél citrom citrom leve.

Elkészítés: 

1. A száraz és a nedves hozzávalókat külön edényben összekeverjük, majd a kettőt vegyítjük. Ne keverjük sokáig, éppen csak álljon össze a tészta. Ha túl sűrű, adjunk hozzá kevés folyadékot, de semmiképp ne legyen túl folyós se a tészta. Én vékony tortát szerettem volna sütni, ezért 26 cm-es formába öntötte a maszát. Ezzel azt akartam elérni, hogy viszonylag jól átsüljön a torta, mert nem szeretem a túl nedves állagú sütiket. Így nekem pont jó volt (így sem lesz száraz egyébként, szaftos marad a torta).

2. Sütőpapírral bélelt formában, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Nálam kb. 45-50 percig sült, de ez sütőfüggő.

3. Ha kihűlt, a tetejét megkenjük cukorral és citromlével vagy narancslével kikevert sajtkrémmel. Díszíthetjük dióval vagy répával vagy narancsgerezdekkel.

Diós csiga (tojásmentes)

A már jól bevált gyors kelt tésztát használtam fel ehhez a recepthez is. A liszt kétharmada teljes kiőrlésű, a tojást pedig elhagytam a tésztából és a tetejéről is.




A tészta hozzávalói itt, a káposztás csigák leírásánál találhatók.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- darált dió,
- házi sárgabaracklekvár,
- cukor ízlés szerint.

Elkészítés: 

1. Az előkészített tésztát vékonyra nyújtjuk, vastagon megkenjük lekvárral, megszórjuk jó sok darált dióval és ízlés szerint cukorral. Feltekerjük a tésztát, mint a bejglit. Másfél ujjnyi vastagra szeleteljük és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.

2. Bekapcsoljuk a sütőt. Míg melegszik, letakarva kelesztjük a tésztát. Negyed óra kelesztés elég neki. Ekkor lekenjük tejjel a tetejét és 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.