2020. június 30., kedd

Mángoldos krumplifőzelék

Főzelékes Feri ötlete alapján készült. Arányokat most nem tudok mondani, mert nincs nálam a könyv, anyu csak elmesélte, hogy Feri könyvéből megfőzte ezt a főzeléket és, hogy milyen finom volt, így én is nekiláttam a telefonos beszélgetésünk alapján.



Hozzávalók: 
- krumpli, kisebb kockákra vágva,
- friss mángold, középső szára kitépkedve,
- 1-2 dl tejföl (nálam a fele házi kecskejoghurt),
- kis majoranna,
- só,
- bors,
- 1 babérlevél,
- 1 fej vöröshagyma,
- 2-3 gerezd fokhagyma.

Elkészítés: 

1. A mángoldot előkészítjük, azaz a középső szárát, mint a sóskánál is, kitépjük. Ezután vizet forralunk és pár percre beletesszük a leveleket. 5 perc után kiszedjük, leszűrjük. Ha kissé kihűlt, daraboljuk. Én jó apróra vágtam, mint a spenótot, hogy a gyerekek is megegyék.

2. Kevés zsiradékon a fokhagymával, sóval, borssal pároljuk még kicsit ezt a mángoldot.

3. Egy másik edényben kis zsiradékon megpároljuk a hagymát. Erre jön a kockára vágott krumpli. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Puhára főzzük, majd egy-két evőkanálnyit kimerünk, botmixerrel krémesre törjük a tejföllel és visszaöntjük az egészet a krumplihoz.

4. Ezután hozzákeverjük a mángoldot is és kész a főzelék.

Sós gofrit ettünk hozzá. A receptje itt található.

Pácolt eper

A recept Hugh Fearnely-Whittingstall River Cottage minden napra című könyvében található.





Hozzávalók: 
- 2 evőkanál cukor,
- 1 evőkanál almabalzsamecet vagy citromlé,
- fél teáskanál frissen őrölt bors,
- 50 dkg eper (a nagyobbak darabolva), de lehet málnát, ribizlit és áfonyát is így pácolni, akár vegyesen is.

Elkészítés: 

Szórjuk a cukrot az előkészített gyümölcsre. Kicsit keverjük össze és hagyjuk állni 5-10 percet, hogy levet eresszen. Ezután következik az ecet/citromlé, bors. Ismét összekeverjük. Legalább egy órát hagyjuk pácolódni, de ideálisabb, ha 3 órát tud állni, hogy kiadja a gyümölcs a levét.

Szobahőmérsékleten tálaljuk fagyival, sűrű joghurttal vagy köménymagos édes vajas keksszel.

Paradicsomos zöldbab

A receptet a nosalty-n, itt találtam. Nagyon finom.




Hozzávalók: 
- 50 dkg zöldbab, legjobb a friss, zsenge zöldbab,
- 30 dkg paradicsom (nálam most még nem terem, de a mélyhűtőbe tettem el egészben paradicsomot, azt használtam),
- 1 fej vöröshagyma,
- 3 gerezd fokhagyma,
- 1-2 evőkanál zsiradék,
- oregánó,
- kakukkfű (én most ezeket a fűszereket nem tettem bele),
- só,
- bors,
- nagy csokor petrezselyem (nem tettem bele).

Elkészítés: 

1. Kevés zsiradékon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a kis kockára vágott paradicsomot (a héját le lehet húzni, ha egy kis időre forró vízbe tesszük) és a fűszereket. Sózzuk, borsozzuk.

2. Mikor összeesett a paradicsom, mehet bele darabolt vagy egészben hagyott zöldbab, ki hogy szereti. Én daraboltam. Lassú tűzön megpároljuk. Fedőt is tehetünk rá, akkor gyorsabban megvan (én nagyrészt fedő alatt készítettem). Vigyázzunk, nehogy odaégjen a paradicsom, kevergessük időnként.

3. A recept szerint, míg fő a bab, egy külön tálkában össze kellett volna keverni egy kis olajat, az apróra vágott fokhagymát és az aprított petrezselymet. Ezt kellett volna a főzés legvégén hozzákeverni a babhoz. Én azonban ezt a lépést kihagytam, csak a fokhagymát tettem a babhoz a főzés elején.

Finom köretként, de magában is, friss, puha kenyérrel.

Kecskesajtos, ribizlis céklasaláta

Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage minden napra című könyvében található ez az izgalmas recept. Nekem van itthon kecskesajt, mert kecskékett tartunk, ribizli, cékla terem a kertben, úgyhogy nem volt kérdés, idén végre kipróbálom ezt a salátát. Tényleg finom, tényleg illik a ribizli savanykás íze a zsenge cékla édességéhez, hozzá pedig a sós sajt nagyon jó választás.



Hozzávalók: 
- 400 g kisebb cékla,
- 1 fokhagymagerezd finomra vágva,
- hosszabb ágacska kakukkfű (elhagyható, én sem tettem bele),
- 2 evőkanál olaj,
- némi friss szezonális salátalevél,
- 170-200 g kecskesajt, Hugh pl. kékpenészes kecskesajttal kedveli a legjobban
- 50-100 g ribizli,
- só és frissen őrölt bors.

Az öntethez: 
- 1 evőkanál almaecet vagy citromlé,
- 3 evőkanál olaj,
- 1-1 csipet só, bors és cukor.

Elkészítés: 

1. Alaposan megmossuk a céklákat és egészben megsütjük őket. Hugh minden egyes céklát alufóliába csomagolt, külön-külön, melyeket fokhagymával, kakukkfűlevelekkel, sóval, borssal ízesített előzőleg. Én nem szeretek alufóliát használni, ezért egy fedővel rendelkező kerámiatálba tettem az összes céklát, meg minden ízesítőt és egy picike vizet öntöttem alá. Így sütöttem puhára 200 fokos sütőben.

2. Ha nagyjából kihűlt a cékla, meg is lehet hámozni. Az enyém olyan zsenge volt, nem nagyon volt mit lehámozni róla. Gerezdekre vagy kis kockákra vágjuk a céklát.

3. Az öntet hozzávalóit összekeverjük. A salátaleveleket tányérra rendezzük, meglocsoljuk egy kis öntettel. Jöhet a cékla, majd a darabolt vagy morzsolt sajt. Megint egy kis öntet, végül a ribizli.

2020. június 17., szerda

Pásztortarhonya és házi tarhonya egyszerűen, gyorsan

Nagyobbik fiamat, aki 7 éves, teljesen elbűvölte a pásztorok világa, a Hortobágy és minden, ami ezekkel kapcsolatos (tárgyak, ruhák, állatok). Gondoltam, örülni fog, hogy az itthon megrendezett évzáró és kislányom óvodai ballagási ünnepségére a főétel pásztortarhonya lesz. Nem nagyon kedvelem vagy kedveltem eddig az ilyen ételeket, de ez most olyan jól sikerült, olyan jól esett nekem is, hogy felveszem a repertoárba.

A tarhonyát is én készítettem hozzá. Az interneten láttam több receptet, azokból ollóztam össze a magamét. Nagyon egyszerű, mert egy sima tésztát kell gyúrni lisztből, tojásból és esetleg pici vízből. Én most 15 dkg lisztet, 1 egész tojást és egy picike vizet használtam, de majd legközelebb megpróbálom úgy, hogy vizet nem gyúrok bele, csak annyi lisztet, amennyit mondjuk két tojás felvesz. Mikor kész a tészta (azaz kemény tésztaállagot kapunk, mint mondjuk a csipetke tésztája), diónyi gombócokra tépkedem és beleteszem az aprítógépbe és egy evőkanál lisztet is szórok rá (hogy ne ragadjanak majd össze a tarhonyaszemek). Beindítottam a gépet. Néhány keverés után elkészült a tarhonya. Apró kis tésztagombócok lesznek a gépben.

Ezt a műveletet este végeztem el, így a tarhonyát kiterítettem egy konyharuhára és reggelig a pulton hagytam.

Reggel pedig nekiláttam a pásztortarhonya elkészítéséhez. Sokféle receptet láttam az interneten és a szakácskönyveimben is, így most is sok recept elolvasása után nekiláttam egy ezekből összegyúrt változatnak.




Hozzávalók: 
- 2 fej vöröshagyma,
- 25-30 dkg tarhonya,
- 15-20 dkg kolbász, vékony karikára vágva,
- 8 dkg szalonna,
- 40 dkg krumpli, hámozva, kis kockára vágva,
- só,
- bors,
- 2 teáskanál pirospaprika (van, aki nem tesz bele),
- és van, aki tesz, van, aki nem: 1 paprika, 2 paradicsom (én tettem mindegyikből).

Elkészítés: 

1. A készítés menete is mindenkinél változó, attól függően, mit tesz bele először a lábasba. Nálam most úgy alakult, hogy először kisütöttem a szalonna zsírját, majd ezen jól megpirítottam a tarhonyát. Kiszedtem ezt is és egy kevéske zsiradékon megpároltam a vöröshagymát.

2. Ezután rátettem a vékony karikára vágott kolbászt és kicsit ezzel is sütöttem. Levettem a tűzről, megszórtam pirospaprikával és gyorsan elkevertem. Mehet vissza a tarhonya és a szalonna. Rá a krumpli (legyen kicsi kockára vágva, különben nem fő meg egyszerre a tarhonyával, nálam kb. 1,5 cm-es-esek voltak). Én még dobtam bele egy paprikát és két paradicsomot (a mélyhűtőből vettem ki őket, tavaly tettem el).

3. Forró vízzel felöntöttem (bőven lepje el), sóval, borssal ízesítettem. Takarékon főztem, lefedve (kellett volna, de elfelejtettem). Ha kell, pótoljuk a vizet, de csak forró vízzel. Az a jó, ha nem száraz, hanem marad rajta egy kis lé, mert a krumpli és a tészta be fogja szívni még a tűzhely elzárása után is a maradékot. Azt is olvastam, van, aki szaftosabban szereti, van, aki szárazabban, tehát ez ízlés kérdése. Savanyúsággal kínáltam és sütöttem vakarcsot is ebéd mellé, ebéd utánra.

Legközelebb majd bográcsban főzöm. Kisfiam az első kanál után azt mondta: "Hű, ez nagyon jó!".

Frissítés. Elkészült bográcsban is. Itt kicsit több lével, de így is jó volt. 



2020. június 11., csütörtök

Gluténmentes, mandulakrémes gyümölcsös sütemény

A Vidék íze legújabb, 2020 júniusi-júliusi számában találtam ezt a receptet. Liszt nem kell bele, azt mandulával és keményítővel kell kiváltani. Nagyon ízlett az egész családnak.






Hozzávalók (28X18 cm-es tepsi):

Az alaphoz: 
- 2 tojás,
- 2 evőkanál darált mandula,
- 1 evőkanál keményítő,
- 1 evőkanál olvasztott vaj (én nem tettem, kifelejtettem),
- csipet só,
- 2 evőkanál porcukor (nálam egy evőkanál kristálycukor).

Hozzávalók a mandulakrémhez: 
- 10 dkg puha vaj,
- 10 dkg porcukor (nálam 5 dkg kristálycukor),
- 13 dkg darált mandula,
- 2 evőkanál keményítő,
- 2 tojás,
- vanília (vagy 1 csomag vaníliás cukor),
- 1 evőkanál mandulalikőr (nálam ez kimaradt, nem volt itthon),
- 1 nagy csipet só (nem tettem bele).

Hozzávalók a tetejére: 1 kg szezonális gyümölcs, magozva, leszemezve. Én most nagyon-nagyon siettem, ezért nem magoztam ki a meggyet és a cseresznyét sem. A ribizlit leszemeztem.

Elkészítés: 

1. Először elkészítjük a mandulakrémet. A vajat kikeverjük habosra a cukorral, majd egyesével beledolgozzuk az egész tojásokat. Végül beleforgatjuk a többi hozzávalót.

2. Jöhet az alap. Felverjük a tojásfehérjéket. A sárgáját pedig habosra keverjük a cukorral, sóval. A mandulát összekeverjük a keményítővel. A tojássárgához keverjük, végül az egészhez hozzáforgatjuk a felvert habot is.

3. Egy kis szögletes formát előzőleg vagy kibéleltünk sütőpapírral vagy vajaztuk és (gluténmentes) liszttel megszórtuk. A sütőt pedig előmelegítettük 180 fokra.

4. A tepsibe öntjük a tésztát. Betesszük a sütőbe és kb. 6 percig sütjük. Ennyi idő elég lesz. Ezután ráöntjük a mandulakrémet és megszórjuk a kimagozott gyümölcsökkel. Visszatoljuk a sütőbe és 170 fokon folytatjuk a sütést. Akkor van kész, mikor a mandulás réteg megszilárdul. Ha kihűlt, friss gyümölcsökkel díszítve, kockákra vágva tálaljuk.

Mángoldlepény

Yotam Ottolenghi és Sami Tamimi Jeruzsálem című könyvében találtam ezt a jó kis receptet. A gyerekeknek (és nekünk, felnőtteknek is) nagyon tetszett, így megosztom a receptet.

Intenzív zöld színű étel, mely a mángoldnak és a fűszernövényeknek köszönhető. Török eredetű étel.




Hozzávalók: 
- 40 dkg mángoldlevél a fehér szár nélkül, de a mángold spenóttal is helyettesíthető, csak növeljük meg a mennyiséget 50 %-kal és ne pároljuk, csak fonnyasszuk meg egy lábasban,
- 3 dkg sima levelű petrezselyem (én kevesebbet tettem),
- 2 dkg koriander (nem tettem bele),
- 2 dkg kapor,
- őrölt szerecsendió,
- fél teáskanál cukor,
- 3 evőkanál liszt,
- 2 gerezd fokhagyma, áttörve,
- 2 közepes tojás,
- 8 dkg feta, kis darabokra törve (nálam most házi, félkemény kecskesajt reszelve és kis kockákra vágva is),
- olaj,
- só,
- bors,
- 1 citrom, 4 gerezdre vágva.

Elkészítés: 

1. Forraljunk fel egy nagy lábas sós vizet és tegyük bele a mángoldot. Főzzük 5 percig. Ezután leszűrjük és kihűtjük. Jól kicsavarjuk belőle a vizet (szárazra).

2. Konyhai robotgépbe tesszük a mángoldot, a zöldfűszereket, szerecsendiót, cukrot, lisztet, fokhagymát, tojásokat, sót, borsot. Simára pürésítjük. Ha kész, a morzsolt feta sajt is belemehet. Ezt már kanállal keverjük el.

3. Öntsünk egy evőkanál olajat egy nagyobb serpenyőbe. Közepes-nagy lángra állítjuk a tüzet. Egy evőkanálnyi adag lesz egy lepény. Kicsit ellapítjuk a kanállal. Kb. 7 cm átmérőjű és 1 cm magas lepényeket kell kapnunk. Addig kell sütni, míg kissé megpirulnak mindkét oldalukon. Ha kész, konyhai papírtörlőre szedjük. Citromgerezdekkel javasolják a tálalást, mi most petrezselymes bulgurral és sok friss salátával ettük.

Sós torta kovászos kenyérből

Szabi a Pék oldalán találtam ezt a remek ötletet és férjem születésnapján ezzel a reggelivel vártam a családot.






A dagasztást megelőző nap meg kell etetni a kovászunkat.

- 30 g érett kovászmag,
- 85 g tej,
- 85 g fehér liszt.
Összekeverjük és lezárva másnap reggelig érleljük a konyhapulton. Körülbelül 8 órát hagytam érni.

Másnap reggel szükség lesz:
-500 g liszt (fehér, de nálam tönköly),
- 250 g kézmeleg tej (vagy kicsit több, ha a tészta úgy kívánja),
- 30 g cukor,
- 100 g puha vaj,
- 1 db tojás,
- 10 g só.

Tetejére: 1 db tojás.

Elkészítés: 

1. A kovászra öntjük a tejet, cukrot, tojást. Rászitáljuk a lisztet és elkezdjük dagasztani. Mikor már összeállt, akkor adjuk csak hozzá a sót. Ha keménynek érezzük a tésztát, egy kis langyos tejet adjunk hozzá. (Szabi 0,3 dl tejet gyúrt még hozzá és én is tettem bele valamennyit.) Rövid dagasztás után mehet bele a vaj is. Készre dagasztjuk.

2. 10 perc pihentetés után újra átgyúrjuk.

3. Pihen a tészta egy órát (letakarva). Meghajtogatjuk. Ezután megint egy órát pihen és ismét meghajtogatjuk. Ismét egy órát hagyjuk pihenni. Az első hajtogatásnál lehet fűszereket, friss fokhagymaszárat gyúrni bele, aki akar.

4. A második hajtogatás után egy órával megformázzuk és tortaformába tesszük, ellapítva. Én 24 cm-es formában sütöttem. Tetejét lekenjük felvert tojással. ITT látható a formázás.

5. Kelesztés konyhapulton 2-4 órát. Ezután ismét lekenjük tojással, tetejét vágással dekoráljuk (középről kiindulva "szeleteket" vágunk a tetejére egy késsel vagy pengével).

6. Sütés: 220 fokra előmelegített sütőben 15 percet, majd 200 fokon 15 percet. Ezt követően a formából kivesszük és még 5 percet hagyjuk a már kikapcsolt sütőben. Rácson kihűtjük.

7. Betöltés, ha teljesen kihűlt a kenyér. Én csak másnap reggel töltöttem. Szabival ellentétben én sokkal több részre vágtam a kenyeret, hogy vékonyabbak legyenek a szeletek. Nálam került bele házi kecskekrémsajtos réteg, különféle fűszerekkel, ill. apróra vágott snidlinggel, volt két vajas-szalámis-félkemény kecskesajtos réteg és középtájon egy rántottás réteg.