2019. november 28., csütörtök

Céklás zöldségpogácsa húsmentes burgerbe

A sütőtökös zsemlébe tettük bele ezeket a finom zöldséges pogácsákat. Nem találom a papírt, amire lejegyzeteltem a pontos mennyiségeket, de szerintem nem is olyan fontos grammra pontosan betartani, miből mennyi kerül bele. Bátran lehet az alapanyagokat cserélgetni másra, akár babból is készíthető nagyon finom zöldségpogácsa. A vöröslencse az egyetlen, amire pontosan emlékszem, hogy 13 dkg volt.




Hozzávalók: 
- 13 dkg vöröslencse (nyersen mérve), előzőleg megfőzve (sózva), víz ne maradjon alatta,
- 2 közepes cékla, nagyon finomra reszelve,
- 2 nagyobb sárgarépa, nagyon finomra reszelve,
- 1 nagy fej vöröshagyma, nagyon finomra vágva,
- 2-3 gerezd fokhagyma, apróra vágva,
- só,
- bors,
- aki szeretne. tegyen bele egy tojást, én kihagytam,
- tojás helyett lenmagtojást, pár evőkanálnyi csicseriborsólisztet használtam,
- zsemlemorzsa,
- fűszerezés ízlés szerint: nálam most kakukkfű, mert azt kívántam,
- kevés zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. Az előzőleg megfőzött és kihűtött vöröslencsét összekeverjük a többi zöldséggel, fűszerrel, sóval, borssal és a lisztekkel, lenmaggal (aki tesz bele).

2. Annyi zsemlemorzsát adjunk hozzá, hogy egy lágy, kissé ragacsos, de formázható masszát kapjunk, ami sülés után sem esik szét. Kivettem az edényből egy nagy gombócnyi masszát, két tenyeremmel ellapítottam kb. fél cm vastagra, vagy annál kicsit vékonyabbra (vagy ízlés szerint, de túl vastag ne legyen, mert nehezebben sül át).

3. Egy nagy serpenyőbe kevés zsiradékot hevítünk (1-2 kiskanálnyit). Belehelyezzük a zöldségpogácsákat és lassú-közepes tűznél mindkét oldalukat megsütjük. Frissen nehezebben kezelhető, óvatosan nyúljunk alájuk egy széles spatulával. Minden sütés előtt teszünk újabb adag zsiradékot a serpenyőbe.

Sütőtökös zsemle

Borbás Marcsi szakácskönyve című műsorban láttam ezt a mutatós tök formájú zsemlét, aminek a tésztájába ráadásul még sütőtök is kerül. Az adásban Szabadfi Szabolcs mutatta be a receptet. Egy zöldséges hamburger készült belőle. Nálam a töltelék másképp készült. Ott egy cukkinis zöldségpogácsa került bele, tejszínes sajtszósz és alma chutney. Nálam viszont friss zöldségek a kertből, birsalma chutney, amit ősz elején tettem el,és céklából, vöröslencséből, répából készítettem zöldségpogácsát.



A sütőtökös zsemle receptje tehát. Hozzávalók: 
- 60 dkg liszt (nálam fehér tönköly, a műsorban BL 55),
- 2 dl tej (vagy amennyit a tészta kíván), nem volt ennyi tej, a többit vízzel pótoltam,
- 10 dkg (nálam 15 dkg) sült sütőtökből készült püré (a sült tökös kiszedjük a héjából, majd botmixerrel krémesre keverjük),
- 4 dkg tejföl,
- 1 db tojás,
- 2,5 dkg élesztő,
- 1,2 dkg só,
- 1 evőkanál cukor,
- 100 ml olaj,
- fél marék pirított tökmag.

Elkészítés: 

1. A műsorban látott recept szerint nem futtatja fel az élesztőt, hanem rögtön a robotgép csészéjébe szórja a tejhez és a tojáshoz. Kikeveri, majd megy bele a tökpüré. Ezután egy kis tejföl, majd a liszt, a só és a cukor. Az olajat csak a dagasztás végén adja hozzá.

Nekem nincs robotgépem, így én kézzel dagasztok. Éppen ezért én a szokásos módon felfuttattam az élesztőt.

2. A dagasztás végén megy a tésztába a pirított, apróra vágott tökmag is. Az alaposan, hólyagosra kidagasztott tésztát konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

3. Ezután 120 g-os adagokra osztjuk a tésztát. Két kezünket összeillesztjük és így forgatjuk a kis gombócokat. Lisztezett felületre helyezzük őket és konyharuhával letakarva 5-10 percig pihentetjük őket. Fontos, hogy legyen letakarva, különben kiszárad a tészta teteje. A recept végén található a videóhoz vezető link, ott meg lehet nézni, pontosan hogyan is kell a formázást végezni.

4. Ezután jön a tényleges formázás a szokásos módon, ahogy a zsemlét is szoktuk.

5. Ezután jön a madzaggal való formázás. Minden zsemléhez 3 madzagra lesz szükség. Az első madzagot átvezetjük a zsemle alatt és felül összekötjük. Ne legyen túl szoros, hagyjunk helyet, mert még kelni fog a tészta. A másik két madzagot is rákötjük úgy, hogy a képen látható mintázatot kapjuk majd (gerezdes).

6. Egy egész tojással lekenjük a zsemléket. Kicsit kelni hagyjuk, majd megint lekenjük őket és mehetnek a 190 fokos sütőbe.

7. Ha szeretnénk a tököknek kacsokat is készíteni, akkor valamennyi tésztát tegyünk félre. A tésztát rúd alakúra sodorjuk, majd a végére csomót kötünk. ezeket is megsütjük. Tálaláskor a zsemléket át lehet vele szúrni. Én csak akkorákat készítettem, amekkorákkal a felső szelet zsemlét át lehetett szúrni.

8. Ha megsültek a zsemlék, rácsra tesszük őket hűlni és kis idő múlva, nagyon óvatosan, leszedegetjük a madzagokat.

Tipp: sima zsemléket is készíthetünk, illetve sütés előtt be lehet vágni a zsemlék oldalát, így nem megy az idő a madzagozással (bár szerintem a bevágással nem lesz olyan mutatós).

Mi most egy vegán fasírttal fogyasztottuk. A következő bejegyzésben írok róla bővebben.

A műsor itt nézhető meg, látható benne a zsemlék formázása.

2019. november 21., csütörtök

Adventi naptár (sok édesség nélkül, annál több közösen eltöltött idővel)

Tavaly, azaz 2018-ban készítettem először adventi naptárt a két nagyobb gyerekemnek. Előtte nem volt ilyen naptárjuk, és azt hiszem, nem is tudták, mi az az adventi naptár. Sok időm nem jutott a tervezgetésre, mert az utolsó pillanatban találtam ki ezt az egészet (hirtelen ötlet volt, jó ötletnek tűnt :) ), csak annyit tudtam, hogy elsősorban nem csokival, édességgel akarom őket karácsony előtt "traktálni", hanem minden napra szeretnék valamilyen apró meglepetést adni nekik, amire talán jobban fognak majd később is emlékezni. Így aztán hol egy téli, karácsonyi mese, hol találós kérdések, hol valamilyen feladvány, egy matrica, kis kirakó (ennek a részeit több napra osztottam el), karácsonyfadísz, egy-egy érdekes toll. üveggolyó stb. várta őket, néha-néha közbeiktatva egy-egy napot, mikor egy kis étcsoki lapult a csomagban. A csomagolással sem volt időm bajlódni, újrahasznosított papírba csomagoltam mindent, számoztam, majd cipős dobozba sorakoztattam őket és azt hiszem, ez idén is így lesz. Hétvégente pedig még egy-egy kézműves nap is kiegészítette a naptárt, azaz készítettünk Télapókat, hajtogattunk különféle figurákat, gyurmáztunk szódabikarbónából készült gyurmával, amit aztán meg is szárítottunk és karácsonyfadísz lett belőlük.

Idén nem készültem naptárral meglepni a gyerekeket, ők azonban már szeptember óta emlegetik, hogy ebben az évben is várják ám a naptárt. Mit volt mit tennem, nekiláttam a tervezésnek. Most még tudatosabb voltam. Excel táblázatot nyitottam és minden napra beírtam, mikor mit kapnak majd. Figyelembe vettem, melyik napon mi a programjuk, mikor jönnek haza később a délutáni elfoglaltságukról. Hétvégén jöhetnek a kézműves feladatok, hétköznapra az egyszerűbb meglepetések. Úgy igyekeztem kitalálni az egész naptárt, hogy sok időt tudjunk együtt tölteni a gyerekekkel, mégse legyen unalmas és ne telítődjenek. Egyszerű, gyors feladványok, könnyű kézműves ötletek. Tavaly még csak két gyereknek, idén már Csabinak is készül naptár. Neki külön, egészen kicsiknek való ötletekkel próbálok előrukkolni. Majd meglátjuk, hogy sikerül.

Nézzük, idén mi várható!

Lesznek fejtörők, feladatok, feladványok. Nem minden nap, ha jól emlékszem 7 ilyen nap várható. Mindenkinek a saját szintjén. A kisiskolásnak, az ovisnak és a 2,5 évesnek is. Ezeket az internetről töltöttem le. A nagyoknak leginkább az Okoskalandról kerestem, de máshonnan is vettem ötleteket és másoltam le feladványokat.

Lesznek napok, mikor találós kérdések várják a gyerekeket, mert azokat is imádják.

Lesznek olyan napok, mikor kis zsebkönyveket kapnak vagy színezőt a kisebbek, Gergő meg egy huszárokkal foglalkozó könyvet (antikváriumból rendeltem).

Lesz olyan nap, mikor diafilm az ajándék. Mivel igen drága a diafilm, ezt úgy oldottam meg, hogy közösen kapnak egy-egy diafilmet, és összesen három film jár nekik az adventi időszak alatt, azaz 3 estét kitöltő szórakozás.

Egyik nap majd fa könyvjelző várja őket. Mindannyian nagy könyvrajongók.

A legértékesebb az az ajándék lesz, mikor mindhárman kapnak egy-egy Rubik kockát (mert már régóta vágynak rá). A 2,5 éves egy kicsiknek valót, Maci formájút. Ez a lenti képen is látszik.

Nagyobbik fiam kérte, hogy legyen idén is karácsonyfadísz a meglepetések között, így azt még keresnem kell valamelyik boltban. Tavaly filcből készült kis díszt kaptak, a Télapó pedig hozott egy-egy kis Manó karácsonyfadíszt. Ha nem találok megfelelőt, akkor majd egyik ráérős hétvégén készítünk mi magunk.

Aztán lesz még olyan nap, mikor az a meglepetés, hogy a nappaliban piknikezünk. Nálunk szabály, hogy a nappaliban nincs evés, így ez most egy különleges vacsora lesz.

Egy másik nap az lesz a meglepetés, hogy palacsintatorta is készül vacsorára.

Ezeken kívül készültem sokféle kézműves programmal, melyeket leginkább hétvégére időzítettem, illetve arra az egy napra, mikor mindenki hazaér délre. Olyan alapanyagokkal dolgozunk majd, ami eleve megtalálható itthon. Nem szerettem volna csak emiatt bevásárolni plusz alapanyagokat. Készítünk majd

- karácsonyi képeslapot, amit fel is adunk a címzetteknek,
- szódabikarbónából idén is készítünk gyurmát, abból pedig díszeket vagy, amihez kedvük lesz a gyerekeknek,
- fa ruhacsipeszből vicces figurákat (erről látható lent két fotó, pl. ha kinyitjuk a csipeszt, kinyílik a béka szája és ott a meglepetés, egy kis légy a szájában),
- Télapót WC papír gurigából (nekem ez a kedvencem), de lehet, hogy éppen kis házikókhoz lesz kedvük, melyeket szintén gurigából lehet elkészíteni (nagyon helyeseket találtam Pinteresten),
- hajtogatunk angyalkát, harangot, szíveket, pillangókat és valószínű Télapót is, mert az tavaly is nagy sláger volt, de majd meglátjuk, mihez lesz kedvük. Az interneten sok-sok leírás található a legegyszerűbbektől a legbonyolultabbakig,
- szedtem össze az udvarban tobozokat, abból készíthetnek kis karácsonyfákat (le kell festeni, majd ráragasztani apró díszeket, a talpa pedig lehet mondjuk levegőn száradó szódabikarbónából készült gyurma),
- tojástartóból készíthetnek kis állatkákat (nyuszi, egér), netán madarakat, melyek a szintén az általunk készített fán ücsörögnek, de hóembert is könnyen össze lehet állítani (és még milyen sok mindent, erről is rengeteg oldalon lehet találni képeket, leírásokat),
- színezhetnek is, ha van kedvük, sokféle téli, karácsonyos témájú színezőnk van.

Természetesen lesz azért egy kis édesség is. Macskanyelvet vettem, azt osztom majd el több napra (6 napra), illetve csokiba mártott kesudiót. Ezeken kívül lesz, mikor mézeskalácsot kapnak, hisz december 1-jén, advent első vasárnapján, ami egyébként is az első adventi nap, egy nagy meglepetés várja őket. Idén újra egy falut építek nekik és akkor már persze teszek félre egy-két mézeskalácsot is, amit megehetnek (ezeket cukormáz nélkül).

Készülök pár egyszerű, gyorsan lejátszható társasjátékkal is, melyeket szintén az Okoskaland oldalról töltöttem le. Van köztük egy vicces, mozgásos feladat is.

Mivel nem vagyok egy nagy kézműveskedős anyuka, ezért sok utánajárásba telt, mire kinyomoztam, kikerestem az interneten, melyek azok a kézműves feladatok, amik nekünk megfelelnek. Amihez nem kell vásárolni plusz alapanyagot, és mindannyian el tudjuk készíteni őket, netán még játszani is lehet aztán az elkészült alkotással. Ajánlom a Pinterest-et. Én azon az oldalon találtam sok-sok jó ötletet (angolul). És aztán, mivel tényleg nincs érzékem és gyakorlatom ezen a területen, múlt hétvégén, mikor nem voltak itthon a gyerekek, arra szántam a napom nagy részét, hogy leteszteltem a feladatokat, elkészítettem azokat a figurákat, játékokat, melyeket a gyerekeknek szántam. Természetesen ezek most csak amolyan gyors változatok, nincsenek teljesen készen, csak látni akartam, mit hogyan kell, ne akkor bénázzak, mikor a gyerekeknek kell segíteni. :)

Kiteszem a linkeket, melyiket hol találtam, ha esetleg mások is elkészítenék némelyiket.

Végül, de nem utolsó sorban, mese, vers minden napra jut majd, melyek mind karácsonyi, adventi, téli hangulatúak és témájúak. A helyi könyvtárból vettem ki hozzá könyveket és az interneten is találtam hozzá anyagot. Egyébként is olvasok a gyerekeimnek minden nap, de most majd változik a téma és karácsonyra hangolódunk.

Amikor aztán már igen közel járunk majd a karácsonyhoz (azaz pár nappal vagyunk december 24-e előtt), akkor már hagyománnyá vált, hogy közösen megsütjük a mézeskalácsokat. A gyerekek nyújtanak, szaggatnak, díszítenek. Nem cukormázzal díszítjük ezeket a mézeskalácsokat, hanem magvakkal és aszalt gyümölcsökkel. Van, hogy puszedlit is sütünk. Ősszel kipróbáltunk egy új receptet (az őszi szünetben a gyerekek főztek, és ezt a receptet választották a gyerekszakácskönyvből). Valószínűleg ebben az évben az új recept szerinti puszedlit sütjük, mert nagyon ízlett mindenkinek.

Nyáron kevesebb időnk jut együtt tölteni az időt (állatok, kert, befőzés, sajtkészítés), ilyenkor, télen viszont sokkal szabadabbak vagyunk. Decemberben különösen igyekszem még több közös programot, közös tevékenységet kitalálni. Ez az adventi készülődés is egy ilyen lehetőség. Tavaly nagyon élvezték a gyerekeim az adventi naptárhoz kapcsolódó játékos feladatokat, fejtörőket, kézműves programokat, így remélem, idén is olyan jó hangulatban telnek majd a napok, ahogy előző évben.

A Télapó is decemberben érkezik. Erről a témáról, hogy nálunk mit kapnak a gyerekek, ebben a Facebook bejegyzésben írtam.

Jöjjenek a képek. A képekhez írom, mit láthatunk éppen és a linkeket is mellékelem, ahol szükséges.

-------------------

Ezek a könyvtári könyvek, ezekből szemezgetek verseket, meséket (plusz majd, ahogy fentebb említettem, az internetről szerzett gyűjteményemből):



Itt látható minden egyben, azaz az ajándékok, a próba kézműves játékok, könyvek, amikből olvasok és némi csoki is:



Nagyjából ezeket készítjük majd el közösen:

Hajtogatott angyalka
Hóember tojástartóból 
Télapó WC papír gurigából
Madárkák fával
Állatkák tojástartóból
Ruhacsipesz figurák és itt is
Ház WC papír gurigából
Karácsonyfa fenyőtobozból
Van még ott hajtogatott pillangó, szív, harang, de lesz majd még hajtogatott Télapó is (erről nincs kép).


Ruhacsipesz, béka 1.:


Ruhacsipesz, béka 2.:


Ruhacsipesz ajándék 1.:



Ruhacsipesz ajándék 2.:


Ezeket még tavaly készítettük. Szódabikarbóna, keményítő a fő összetevője. Levegőn száradt és, mint látható, tartós, egy év múlva is ugyanolyan, mint akkor volt. Idén is gyurmázunk majd valami szépet, most már járatosabbak vagyunk a témában. :)



Hóember és állatok tojástartóból (link feljebb található):



Télapó WC papír gurigából (link feljebb található):


Angyalka közelebbről (nagyon egyszerű elkészíteni):



Tojástartóból készültek. Most nem színeztem ki őket, ezek most csak "vázlatok":




A három közül az egyik puszedli (három puszedlirecept található a blogon). A recept itt található:



A mézeskalácsot pedig így szoktuk díszíteni, közösen, valamikor karácsony előtt 2 nappal:


2019. november 19., kedd

Sütőtökfasírt 3.

Tulajdonképpen majdnem ugyanúgy készült ez a fasírt, ez a vegán hamburgerbe való pogácsa, ahogy az első számú változat, amit ITT mutattam. Most nem tettem bele babot, hanem 15 dkg főtt (tehát nem a főzés előtti súly volt ez), és botmixerrel krémesre aprított lencsét kevertem az előzőleg megsütött és héjától megtisztított tökhöz (50 dkg sült tök, tisztán mérve). Tettem még hozzá főtt kölest. Kicsit többet, mint gondoltam, de így is nagyon jó lett. 10 dkg kölest főztem meg, azt mindet bele is kevertem a "hamburger" alapanyagba. ztam, borsoztam és Bio Berta olaszos fűszerkeverékkel, valamint nagyon apróra vágott vöröshagymával és fokhagymával ízesítettem. Kóstolgassuk nyersen a masszát, hogy lássuk, kell-e még bele fűszer és só. Ezeken kívül került bele 1 evőkanál darált lenmag, 2-3 maréknyi aprószemű zabpehely, mert túl lágynak gondoltam a masszát. Csicseriborsólisztből annyit tettem bele, amennyitől olyan állagú lett a massza, hogy nem folyt szét (de ragacsos és lágy volt volt így is). Egy evőkanalat merítettem a tálba, azzal mertem ki egy jó púpos adagnyit. Kézzel kicsit ellapítottam és a serpenyőbe helyeztem. Ott még kicsit lenyomkodtam a kezemmel, tehát laposabb pogácsákat sütöttem, mint az 1-es változatnál látható. Egy nagy serpenyőben sütöttem, amibe 6 ilyen pogácsa elfér. Minden sütés előtt 1-2 kiskanál zsiradékot tettem. Lassú-közepes tűzön készre sütöttem mindkét oldalát.

Ha valaki nem akar vacakolni zabpehellyel, lenmaggal és csicseriborsóval és nem fontos a tojásmentesség, akkor a 2-es számú sütőtökfasírtot ajánlom. Rizs helyett tehetünk bele kölest is és a fűszerezést is mindenki igazíthatja saját ízlése szerint.






Kívül kissé keményebb, belül lágy, kicsit hűlve szépen egyben maradt, kézben fogható, nem esett szét.

Most nem akartam kenyérfélével traktálni a családot és magamat, ezért egyszerűen pároltam egy kis hajdinát hozzá. Aki kért, ehetett hozzá savanyúságot is. Leginkább ecetes szilvát kívánt hozzá a család. Általában hamburgerzsemlébe teszem ezeket a fasírtokat, fűszeres paradicsomszósszal kenem meg, és sok zöldséggel kínálom.

Tehát, a sütőtökburger 1. ITT található, a 2-es változat ITT, ez pedig a 3-as variáció.

2019. november 14., csütörtök

Aszalt gyümölcsös-magos szelet (egy kis répával)

A receptet Vrábel Krisztina Végtelen spagetti című gyerekszakácskönyvében találtam. Igaz, a gyerekeimmel együtt szoktunk sütni-főzni az ő szakácskönyveikből, de én ezt most egyedül készítettem el nekik, meglepetésként, uzsonnára és tízóraira.

Finom, egyszerű sütemény, amibe én csak kevés cukrot tettem, de még ennél kevesebbel is finom lett volna (legalábbis nekem, aki már évek óta leszokott a sok cukor fogyasztásáról, így kevés cukorral is édesnek érzem az ételeket). Jól szállítható energiaszelet, tele sok-sok finomsággal és a répa fel sem tűnt senkinek.





Hozzávalók: 
- 15 dkg liszt (nálam fehér tönköly),
- 2 tojás,
- cukor (eredetileg 7 dkg, de nálam 3,5 dkg körül volt, és én még egy kicsit kevesebbel is el tudtam volna képzelni),
- 10 dkg sárgarépa, finomra reszelve,
- 5 dkg vaj,
- 1,5 dl tej,
- 5 dkg török mogyoró (nálam 8 dkg), aprítva,
- 5 dkg tökmag, aprítva,
- 5 dkg aszalt sárgabarack, aprítva,
- 5 dkg aszalt áfonya (nálam mazsola),
- 5 dkg kókuszpehely (nekem ilyen nincs, nálam ez kimaradt),
- 1 citrom reszelt héja (nekem nem volt kezeletlen héjú, így egy kevés citromlevet facsartam bele),
- 1 teáskanál sütőpor (nálam egy kávéskanál szódabikarbóna),
- kevés vaj és liszt a tepsi kikenéséhez.

Elkészítés: 

1. Az egész tojásokat jó habosra és fehéredésig keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat és a tejet.

2. A lisztet összekeverjük a sütőporral (szódabikarbónával), a mogyoróval, tökmaggal, aszalványokkal, kókuszpehellyel, ha teszünk bele, répával, citromhéjjal. Ezeket is a tojáshoz keverjük.

3. Kivajazott, lisztezett, kb. 32X22 cm-es tepsibe öntjük a masszát és egyenletesen eloszlatjuk benne.

4. Előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. Kihűlés után kiborítjuk a tepsiből és szeleteljük.

2019. november 12., kedd

Céklaleves hús nélkül, borscs után szabadon

Bizonyára mindenki ismeri az ukránok egyik nemzeti ételét, a borscsot. De, ha más nem, már mindenki hallotta a nevét. Én még soha nem főztem és nem is kóstoltam borscsot, csak annyit tudok róla, hogy szláv országokban és Közép-Európában, leginkább Ukrajnában, Oroszországban, Litvániában, Lengyelországban népszerű leves. Azt is hallottam már, hogy ahány ház, annyi borscs, azaz minden családnak megvan a maga jól bevált receptje, illetve, hogy minél többször melegítik, annál finomabb ez az étel. Körülbelül 10 éve készülök egyébként borscsot főzni, de valahogy mindig elmaradt és azt kell mondjam, ma sem azt főztem, viszont az ihletet a borscs adta ehhez az ételhez. Nagyon finom levesünk lett, máskor is el fogom készíteni és hamarosan kipróbálom majd az eredeti, hússal készült változatát is.

Hagyományosan pampuskát fogyasztanak ehhez a tartalmas leveshez, így én is azt sütöttem. Ezzel kapcsolatban is találtam többféle receptet, úgyhogy azokat összeollózva készítettem el a saját verziómat.





Hozzávalók a leveshez: 
- 3 nagyobb cékla,
- 3 nagyobb sárgarépa,
- 3-5 darab közepes krumpli (nálam volt az 5 is),
- a borscsba szoktak tenni egy kis fej káposztának a felét is, de nekem most nem volt káposztám,
- 1-1,5 dl sűrű, házi paradicsomlé,
- 1 nagy fej hagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 1-2 evőkanál zsiradék a hagyma párolásához,
- 1 babérlevél,
- só,
- bors,
- egy szűk evőkanálnyi cukor,
- alaplé vagy víz (nálam víz és egy teáskanál szárított vegyes, natúr zöldségkeverék),
- a tálaláshoz lehet kínálni tejfölt (nekem tejföl nélkül ízlett, a család tejföllel kérte).

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát apróra vágjuk és zsiradékon megpároljuk. Ezután hozzáadjuk a megpucolt, vékonyra (juliennre) felcsíkozott répát és céklát. Én a céklából egy fél darabot meghagytam, amit majd a főzés vége fele adtam csak hozzá a leveshez (de ezt már nem darabolva, hanem nagylyukú reszelőn lereszelve tettem bele).

2. Sózzuk, borsozzuk. Alacsony hőfokon, időnként megkeverve, fedő alatt saját levében pároljuk. Addig pároltam így a zöldségeket, míg nagyjából félig meg is puhultak (a vége fele tettem hozzá egy nagyon kevés vizet is). Ekkor felöntjük vízzel (alaplével). Teszünk bele babérlevelet.

3. Mikor már majdnem megfőtt a zöldség, akkor hozzáadtam a kis kockára vágott krumplit, majd, ha minden puha,  a paradicsomlevet.

4. Mikor már a krumpli is majdnem kész volt, akkor belekevertem azt a kevés reszelt céklát is, amit az 1-es pontban említettem. Kis cukrot adtam még hozzá, igazítottam a sósságán is, majd, mikor minden puhára főtt, akkor elzártam a tüzet. Tálalásig lefedve hagytam az edényt.

Tálaláskor tejfölt kínálhatunk hozzá. Nekem tejföl nélkül ízlett, a család tejföllel kérte. A levesnek egyébként gyönyörű vörös színe lett és nagyon ízletes volt. A céklát nem kedvelő családtagjaim csak úgy kanalazták ezt az ebédet.

Hozzávalók a pampuskához: 
- 45 dkg liszt (nálam tönköly, fehér),
- 2 evőkanál olaj,
- 2 nem púpos teáskanál só,
- 1 evőkanál cukor a tésztába és egy kevés az élesztő felfuttatásához,
- 2 dkg élesztő,
- kb. 2,5 dl víz, vagy amennyit a tészta igényel nálam tej és egy kevés víz keveréke).

Hozzávalók a pampuska tetejére: 
- egy kisebb csokor petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál olaj,
- 4 gerezd fokhagyma (eredetileg 1 fej, de a gyerekek miatt nem mertem olyan sokat használni).

Elkészítés: 

1. Az élesztőt felfuttatjuk egy kevés langyos cukros tejben. Én a tetejére szoktam szórni egy kis lisztet is.

2. Mikor szépen felfutott az élesztő, akkor a tészta hozzávalóiból egy közepesen lágy, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. (Ne tegyük  bele rögtön az összes vizet, liszttől függ, mennyi folyadékra lesz szükség.) Legyen a tészta sima, fényes, hólyagos. Letakarva duplájára kelesztjük.

3. Mikor megkelt a tészta, akkor kisebb gömböket formázunk belőle. Nálam 14 gömb lett és a formázása úgy történik, ahogy a zsemléket is szoktuk készíteni.

4. Egy 25-26 cm átmérőjű tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral. Ebbe helyezzük majd a gömböket úgy, hogy én megkentem minden gombócot egy nagyon kevés olvasztott zsírral, hogy ne süljenek össze. Letakarjuk és kelesztjük. Fél óra kelesztés után kis tejjel lekenjük a pampuskák tetejét (van, aki tojással keni le, van, aki semmivel, én tejjel kentem). 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Hamar elkészül, kb. 20-25 perc. Mikor szép piros a teteje, kivesszük a sütőből.

5. Még melegen megkenjük a reszelt fokhagymával, aprított petrezselyemmel kikevert olajjal. Langyosan, frissen fogyasztjuk, ekkor a legfinomabb.