Flat-catnél találtam a receptet. Mindig kutatom azokat az ételeket, melyekben el lehet rejteni a zöldséget, gyümölcsöt. Gergő nem szereti a sütőtököt (sem), de így, hogy belesütöttem a gofriba, élvezettel ette. Panni szerencsére most már megkedvelte a sütőtököt, így neki mindegy volt, hogy gofriban vagy csak magában ette.
Hozzávalók:
- 25 dkg előzőleg sütőben, szokásos módon megsütött sütőtök (tisztítva értendő a mennyiség),
- cukor ízlés szerint (nálam 4 evőkanál xukor zero),
- 8 dkg vaj,
- 4 tojás,
- 20 dkg liszt,
- 5 dkg darált dió,
- 5 dkg durvára darált zabpehely,
- fél teáskanál őrölt fahéj,
- vaníliaesszencia vagy vaníliás cukor,
- 2 teáskanál sütőpor (nálam 1 teáskanál szódabikarbóna).
Elkészítés:
1. A tököt villával összetörjük.
2. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzákeverjük az olvasztott vajat, a fűszereket, diót. Mehet bele a sütőtök is.
3. A lisztet, a zabpelyhet és a szódabikarbónát, sütőport elkeverjük, majd a tojássárgás masszába forgatjuk.
4. A tojásfehérjét habbá verjük és óvatosan, két részletben a sütőtökös tésztához keverjük.
5. A szokásos módon kisütjük a gofrikat.
2015. október 31., szombat
Mákos-citromtorta
Gergő születésnapjára készült ez a torta, még augusztusban. Hiába, most próbálom behozni a rengeteg elmaradásomat. A korábbi mákos-citromos tortámhoz hasonlóan készítettem, csak itt most kettő sárga és kettő mákos lap készült. Így jobban mutat szeleteléskor. Sajnos szép képet nem találtam, csak olyat, amelyiken Gergő is szerepel, de azokat meg nem szeretném kitenni ide, a gasztroblogba. Finom, könnyű torta.
Linzer
Panni és Gergő kedvéért sütöttem ezeket is kis linzerkekszeket. Ritkán sütök ilyesmit, de néha azért szabad olyan süteményt is enni, amiben nincs úgymond "hasznos anyag".
Kiss'n'chips blogján találtam a receptet. Ebben a receptben van sütőpor is, így még nem próbáltam a linzert, csak anélkül. Így sem rossz, kicsit puhább talán.
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt,
- 10 dkg jéghideg disznózsír,
- kb. 2 evőkanál tejföl, vagy amennyit igényel a tészta,
- 4 dkg porxukor zero, vagy több cukor, aki édesebben szereti,
- fél csomag vaníliás cukor (prémium),
- 1 tojás (én csak a sárgáját tettem bele),
- fél csomag sütőpor (én egy kevés szódabikarbónát tettem helyette).
Elkészítés:
1. A hozzávalókat nagyon gyorsan összegyúrjuk. Azért kell gyorsan, hogy elkerüljük a zsír megolvadását, felmelegedését. Ha sokáig gyúrogatnánk, sütés után túlságosan morzsálódós, szétesős lenne a keksz. Ha kész, fóliába csomagoljuk, hűtőben legalább egy órát pihentetjük. Fontos ezt a részt is betartani.
2. Ha pihent és hűlt a tészta, kinyújtjuk.
3. Kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsin, 180 fokra előmelegített sütőben világosra sütjük. Nem kell barnának lennie. Ha az alja már kezd barnulni, akkor kész. Kb. 10-15 perc alatt készül el.
4. Készíthetjük klasszikusan is, azaz úgy, hogy kettőt-kettőt összeragasztunk lekvárral.

Sütőben sült csirkecsíkok
A Vidék Íze 2015 augusztusi számában találtam ezt a receptet. Gyors és finom, szaftos lesz a hús. Még Gergő is szereti!
Hozzávalók:
- 60 dkg csirkemell, hüvelykujjnyi csíkokra vágva,
- 4 evőkanál liszt,
- só,
- bors,
- fűszerpaprika,
- 2 evőkanál libazsír (vagy más szír),
- petrezselyem zöldje aprítva, ha lehet, akkor friss,
- 4 evőkanál szezámmag,
- 2 dl tejszín,
- fél dl víz.
Elkészítés:
1. A lisztet összekeverjük a fűszerekkel. Megforgatjuk benne a csirkecsíkokat.
2. A zsírral kikent tepsibe sorakoztatjuk a húst úgy, hogy ne fedjék egymást. 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük.
3. A megmaradt lisztes keverékhez adjuk a tejszínt, a vizet, a szezámmagot és még egy kevés fűszert. Nekem van, hogy elfogy a lisztes keverék, akkor azt is pótlom.
4. Amikor már pirosas színűek a csirkecsíkok, ráöntjük a szezámmagos szószt, elkeverjük és 180 fokon folytatjuk a sütést addig, míg szép piros nem lesz a csirkehús.

Batátafasírt (édesburgonyafasírt), tejmentes, tojásmentes
Egy véletlen folytán készültek ezek a fasírtok. Nagyon finomak lettek. Szerintem sütőtökkel is el lehetne készíteni. A fasírtok egyébként belül puhák, krémesek.
Hozzávalók:
- tepsiben puhára sütött batáta, áttörve (azaz megmossuk, félbevágjuk, tepsi aljára, vágott felükkel felfele elhelyezzük a batátát, kis vizet öntünk a tepsibe és 180 fokon puhára sütjük vagy hámozás után felkockázzuk és így sütjük a tepsiben),
- 3-4 gerezd fokhagyma, szétnyomva,
- lehet tenni bele 1-2 tojást, én nem tettem,
- vöröshagyma vagy újhagyma vagy póréhagyma, apróra vágva,
- kb. 10 dkg zsemlemorzsa vagy liszt (vagy vegyesen), annyi, amennyitől nem folyós a massza, hanem inkább formázható,
- só,
- bors,
- chili, aki szereti,
- zsiradék a sütéshez.
Elkészítés:
1. Az előzőleg puhára sütött batáta héját leszedjük (ha héjastól sült), krumplinyomón áttörjük.
2. Minden hozzávalót belegyúrunk. Lisztből és/vagy zsemlemorzsából annyit, amennyitől már nem folyós a massza, de túl sok lisztet sem érdemes tenni bele, mert akkor meg lisztes ízű és kemény lesz.
3. Kanállal kisebb-közepes fasírtokat formázunk. Beletesszük a felforrósított serpenyőbe, melybe tettünk egy teáskanál zsiradékot is. Nem kell sok zsír, minden adag előtt egy teáskanálnyi elég. Mi, mikor először készítettem ilyen fasírtot, első nap csak fetasajtos-joghurtos mártogatóst, másnap ugyanezt a mártogatóst és párolt kölest ettünk hozzá, de kínálhatjuk rizzsel, bulgurral, salátákkal, roppanósra párolt kelkáposztalevelekkel stb.

Póréhagymás pite
Egy újabb sós pite. És még mennyi van, amit ki sem próbáltam! Nagyon szeretem ezeket a zöldségtortákat! Ebbe már a saját készítésű feta sajtom sült bele.
Hozzávalók a tésztához:
- 20 dkg liszt,
- 10 dkg vaj vagy zsír,
- 1 tojás,
- só,
- víz, ha szükséges.
Hozzávalók a töltelékhez:
- 2,5 dl tejszín,
- póréhagyma (nekem saját termesztésű póréhagymám van, ami kisebb, mint a bolti, így nem tudok mennyiséget mondani, de legyen sok), felkarikázva,
- szalonna ízlés szerint, vékony, kis kockákra vágva,
- kb. 10 dkg feta sajt,
- kevés só,
- bors,
-szerecsendió,
- 2-3 tojás.
Elkészítés:
1. A tésztát összegyúrjuk és fóliába csomagolva néhány órát pihentetjük a hűtőben. (Vagy összegyúrjuk, kibéleljük vele a sütőformát és így tesszük hűtőbe).
2. A tojásokat összekeverjük a tejszínnel. Ízesítjük kevés sóval (sós a feta és a szalonna is), borssal, szerecsendióval.
3. A tésztát kinyújtjuk, piteformába nyomkodjuk (legyen pereme). Előmelegített sütőben, 180 fokon, kicsit elősütjük (kb. 10 perc).
4. Az elősütött tésztán elrendezzük a hagymakarikákat, a szalonnadarabokat. Leöntjük a tejszínes keverékkel, rámorzsoljuk a feta sajtot és készre sütjük.

Sós túrós pite élesztő nélkül
Gyorsan elkészül, mert nincs élesztő a tésztában. Ebben a süteményben már saját, általam készített túró van. Bolti túrót most már lassan egy hónapja nem vásárolok és nem is szeretnék a jövőben sem. Ez egy sós sütemény, de só helyett cukorral készítve is finom lesz. Sőt, a túrótöltelék helyett készíthetjük gyümölcsökkel, mákkal, dióval is.
Hozzávalók a tésztához:
- 50 dkg liszt,
- 15 dkg tejföl,
- 15 dkg disznózsír,
- 1 csomag sütőpor (nálam ez elmaradt, helyette egy kiskanál szódabikarbónát tettem bele, mert nem szeretem érezni a sütőpor ízét),
- 1 tojás,
- egy csipet só,
- kevés cukor, ha édes töltelékkel készítjük.
Hozzávalók a töltelékhez:
- 50 dkg túró,
- egy evőkanál búzadara a túróba,
- egy-két evőkanál búzadara a tészta szórásához,
- só,
- cukor
- 1 tojássárga,
- 1 tojásfehérje habbá verve,
- kapor,
- citromhéj (ha édesen készítjük),
- mazsola (ha édesen készítjük) ,
- vanília (ha édesen készítjük),
- plusz 1 tojás a tetejére (én ezt most elfelejtettem, mert késő este volt és siettem).
Elkészítés:
1. A tészta hozzávalóiból nagyon gyorsan tésztát gyúrunk. Nem szabad sokáig gyúrogatni, mert felmelegszik, megolvad a zsír és az nem tesz jót a tészta állagának. Fóliába csomagoljuk és hűtőben pihentetjük minimum egy órát.
2. A töltelékhez a túrót áttörjük, kikeverjük a hozzávalókkal. A tojásfehérjét habbá verjük és a túrós masszába forgatjuk. Ha sós tölteléket szeretnénk, akkor a só domináljon és csak kevés cukrot adjunk hozzá, ha édeset, akkor elhagyjuk a sót.
3. A tésztát megfelezzük, kinyújtjuk és egy közepes méretű tepsi aljába terítjük. Megszórjuk búzadarával a tésztát. Rásimítjuk a tölteléket, majd az egészet befedjük a másik tésztával. Tetejét lekenjük tojással. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

2015. október 29., csütörtök
Édesburgonya (batáta) torta citromkrémmel
Nagyon hasonlít ízében a répatortához. Alig bírtam abbahagyni, annyira jól sikerült. A citromos krém a tetején külön passzolt hozzá. Nekem nem volt itthon mascarponém, viszont volt egy bontott tejfölöm. Míg sült és hűlt a torta, lecsepegtettem a tejfölt.
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:
- 3 nagyobb édesburgonya,
- 3 tojás,
- 5 dkg cukor, aki édesebben szereti, tegyen bele több cukrot,
- 10 dkg darált törökmogyoró,
- kb. 50 g joghurt (3-4 kiskanál), ezt azért tettem bele, mert nagyon sűrű volt a tészta,
- egy nagy marék dió apróra törve,
- egy evőkanál kandírozott narancshéj mozsárban megtörve (vagy kezeletlen narancs héja lereszelve),
- 7 dkg liszt,
- egy kiskanál szódabikarbóna (vagy fél csomag sütőpor, aki inkább azt szereti),
- 1 dl olaj,
- 1 kávéskanál őrölt fahéj,
- 1 kávéskanál őrölt kardamom.
Hozzávalók a tetejéhez:
- mascarpone vagy lecsepegtetett tejföl,
- citromlé ízlés szerint,
- porcukor ízlés szerint.
Elkészítés:
1. A batátát megmossuk, félbevágjuk és vágott felükkel felfele, 180 gokos sütőben puhára sütjük. A tepsi aljára kevés vizet öntöttem, de nem takartam le. Hamar megpuhult. Meghámozzuk, kihűtjük, majd villával összetörjük.
2. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd fűszerezzük a fahéjjal és a kardamommal.
3. Ezután belekeverjük a joghurtot, az olajat, a batátát, végül a darabolt diót és a narancshéjat
4. A lisztet összekeverjük a mogyoróval és a szódabikarbónával vagy a sütőporral, majd a tojásos masszához adjuk.
5. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és beleforgatjuk a batátás keverékbe. 28 cm-es tortaformában sütöttem, de lehet kisebben is, akkor magasabb lesz a sütemény. Sütőpapírral kibéleljük a formát és előmelegített, 180 fokos sütőben készre sütjük a tortát. Ha kihűlt bevonjuk a citromos krémmel (de készíthetünk helyette citrommázat is porcukorból és citromléből, igaz, akkor több lesz a szénhidráttartalma a süteménynek).
6. A mascarponét összekeverjük a porcukorral és a citromlével, rásimítjuk a torta tetejére.

2015. október 23., péntek
Amerikai krémes
Kérdeztem Rockert, mit enne: krémes vagy szárazabb jellegű süteményt, netán kelt tésztát. Krémes sütit választott. Szűk egy órám volt, mert mennem kellett a kertbe dolgozni, ezért ezt az egyszerű süteményt választottam. A tésztájába nem tettem lisztet, hanem mandulát daráltam inkább, így csökkentve kicsit a szénhidrát bevitelünket. Az eredeti mennyiséget kétharmadára csökkentettem, mert nem akartam nagy adagot sütni. Zárójelben jelzem azért az eredeti, közepes méretű tepsi arányait.
Hozzávalók a tésztához:
- 4 tojássárgája (7 tojássárgája),
- 4 evőkanál cukor (14 dkg cukor),
- 14 dkg liszt, nálam mandulaliszt (20 dkg liszt),
- 1 kiskanál szódabikarbóna (1 csomag sütőpor),
- 2 evőkanál kakaópor (2 evőkanál kakaópor),
- 7 evőkanál víz (11 evőkanál víz),
- 1 evőkanál olaj (2 evőkanál olaj).
Hozzávalók a krémhez:
- 4 evőkanál cukor (7-10 evőkanál cukor),
- 1,5 csomag vaníliás pudingpor (prémium) (2 csomag pudingpor),
- 4 dl tej (6 dl tej),
- 4 tojásfehérje (7 tojásfehérje).
Tetejére:
- 2,5 dl tejszín (4 dl tejszín),
- 1 csomag habfixáló,
- egy kevés porxukor,
- 2-3 kocka étcsoki.
Elkészítés:
1. A tojássárgát a cukorral, a vízzel, az olajjal habosra keverjük.
2. Ezután a kakaóport is belevegyítjük.
3. A szódabikarbónát és a mandulalisztet összekeverjük és a tojásos masszába forgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük (figyeljük, ne süssük túl). Addig elkészítjük a krémet.
4. A pudingport elkeverjük egy kevés tejjel. A maradék tejet feltesszük forrni. Amikor forr, hozzáöntjük a pudingport és sűrűre főzzük.
5. Gyorsan kemény habbá verjük a tojások fehérjét és még forrón a pudingba forgatjuk.
6. Ekkorra éppen elkészül a tésztánk. Rásimítjuk a krémet és közepes hőfokon 10-15 percig sütjük.
7. Ha kihűlt, a keményre vert, enyhén édesített tejszínt eligazítjuk a tetején és végül reszelt étcsokival megszórjuk.

Cukkinifőzelék
Hozzávalók:
- zsenge cukkini,
- tejföl,
- 1-2 evőkanál liszt,
- só,
- 1 fej vöröshagyma és/vagy
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- 2 evőkanál zsiradék,
- kapor, de én ezt most nem tettem bele.
Elkészítés:
1. A cukkinit, ha nagyon zsenge, akkor nem szükséges magozni, hámozni. Lereszeljük.
2. A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk.
3. A zsiradékon megpároljuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk és pár másodpercig keverjük a fokhagymával. Ezután jöhet rá a cukkini. Sózzuk.
4. Szükség szerint adunk hozzá vizet.
5. Mikor megfőtt, behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. Egyet forralunk rajta és kész is. Padlizsánfasírttal ettük.
Lisztmentes kakaós-körtés sütemény
Finom, gyorsan elfogyott. Az alapötletet Trollnál találtam, de eléggé átalakítottam a receptet.
Mint mostanában az lenni szokott, rohannom kellett, ezért fotózni nem volt időm. Az a pár kép, amit készítettem, a nagy sietség miatt nem lett jó, így inkább fel sem teszem. Ettől függetlenül tényleg nagyon finom süti.
Hozzávalók:
- 4 tojás,
- cukor ízlés szerint (nálam xukroból kb. 6-8 dkg, eredeti recept szerint 10 dkg),
- 1 csomag vaníliás cukor,
- 5 dkg étcsoki vagy 10 dkg tejcsoki, én ezt kihagytam, helyette 2 evőkanál kakaóport tettem bele,
- 25 dkg darált mandula és dió keveréke,
- 1 csomag sütőpor, én ezt kihagytam, mert nem szeretem kiérezni a sütőpor ízét, helyette egy kiskanál szódabikarbónát tettem bele,
- 3-4 körte, hámozva, kis kockákra vágva,
- 15 dkg vaj, olvasztva.
Elkészítés:
1. A tojások sárgáját habosra verjük a xukorral, majd hozzákeverjük a vajat és a kakaóport is.
2. A darált mandulát és diót elkeverjük a szódabikarbónával, majd a tojássárgához keverjük.
3. A tojások fehérjét is habbá verjük és több részletben beleforgatjuk a kakaós tojássárgába.
4. Végül beleforgatjuk a körtét is.
5. Sütőpapírral bélelt, kis tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

Csíkos kalács akár teljes kiőrlésű lisztből
Annak ellenére, hogy nagy része teljes kiőrlésű lisztből van, nagyon finom, puha, ízletes kalácsot kaptam. Nem teljesen olyan, mint a fehér lisztből készült változat, de nagyon hamar meg lehet szokni. Ajánlom, mert finom és egészséges!
Hozzávalók:
- 60 dkg liszt (nálam 45 dkg teljes kiőrlésű tönköly és 15 dkg fehér tönköly, de lehet simán fehér lisztből is készíteni),
- 5-8 dkg cukor, de aki édesebben szereti, tegyen hozzá többet,
- egy kiskanál cukor az élesztő felfuttatásához,
- 2-3 evőkanál kakaópor,
- 5 dkg vaj,
- 2 dkg élesztő,
- kb. 1,8-2,3 dl tej (amennyit felvesz, lehet több is),,
- 150 g joghurt,
- tetejére egy felvert tojás a kenéshez (vagy csak a sárgája vagy el is maradhat és helyette cukros tejjel/simán tejjel lekenjük sütés előtt és után).
Elkészítés:
1. Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl langyos, cukros tejben.
2. A lisztet, a cukrot, a joghurtot, a felfuttatott élesztőt a tejjel dagasztani kezdjük. Ne tegyük bele rögtön az összes tejet, mert lehet, hogy nem lesz szükség az egészre. Mikor már jól összeállt a tészta, az olvasztott vajat is belegyúrjuk. Tovább dagasztjuk. Lágyabb tésztát kell kapnunk.
3. Mikor már szépen elválik a tészta az edény falától, elfelezzük. Egyik felébe belegyúrjuk a kakaóport (én ebbe még egy kis tejet is gyúrok). A kakaós és a másik tésztát külön-külön edényben duplájára kelesztjük.
4. Amikor megkelt az edényben a kétféle tésztánk, akkor a kakaósat és a másikat is elfelezzük. Lesz tehát 4 tésztadarabunk.
5. Téglalap alakúra kinyújtjuk az egyik világos tésztát, majd az egyik kakaósat is. Egymásra helyezzük, feltekerjük, mint a bejglit. Ugyanígy járunk el a másik két tésztával is. Lesz tehát két rúd.
6. Ezután fogjuk a két tésztarudat és összetekerjük őket, majd tepsire vagy sütőformába helyezzük (én püspökkenyér formában sütöttem, amit sütőpapírral kibéleltem, így a kalács szépen megtartja a formát, nem terül szét). 30-40 percig kelesztjük.
Frissítés: a püspökkenyérforma többedszeri sütés alkalmával kicsinek bizonyult, a kalács túlnőtte magát. Ízre ugyanolyan finom és könnyű a tészta, csak a szeletek "érdekes" formát öltenek. Keresnem kell egy nagyobb sütőformát.
Ilyen lett most, 2020-ban, mikor túlnőtt a formán:
Egyébként nem muszáj összetekerni a két rudat, lehet sütni úgy, hogy egy kisebb-közepes tepsire helyezzük őket, egymás mellé és így sütjük meg. Ilyen lesz, ha nem tekerjük össze a két rudat:

7. Ha megkelt, lekenjük felvert tojással és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Körülbelül 40-50 perc a sütés ideje. Ha nagyon pirul, takarjuk le fóliával, mert kell az a minimum 40 perc, hogy belül is jól megsüljön.
Sütőben sült birsalma, cukor nélkül
Sok birs hullott le a fáról. Hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek ennyi birsalmával és birskörtével. Egy részéből készítettem birsalmás-szalonnás tésztát, csak most sütőtök nélkül. A másik feléből lett ez a sütőben sült birs. Nem kell rá cukor és más ízesítő, önmagában is nagyon finom. Ebből az alapból lehetne készíteni krémlevest vagy szószt húsokhoz.
Elkészítés:
Újabban cserépedényben, lefedve sütöm, saját levében, kockára vágva, míg régen tepsiben sütöttem, kis vizet aláöntve (frissítés: már nem teszek egy csepp vizet sem alá, saját levében párolódik). Így, cserépedényben sütve nagyon finom és feldolgozhatjuk sütemények krémjéhez, lekvárnak, készülhet belőle szósz is. Cukrot nem szoktam hozzá adni, mert nekem elég édes így is, de aki az édesebb ízekhez van szokva, mindenképpen tegyen rá néhány evőkanálnyi cukrot. Így, cserépedényben sütve barna lesz a birsalma (mint a képen is látható vagy ennél is barnább). Sokszor 90 fokos sütőben készítem, így egész éjjel bent van a sütőben, reggelre kész a puha, édeskés-savanykás birsalmám.

2015. október 8., csütörtök
Padlizsánfasírt
Idén próbáltam először, mert most sok padlizsánunk termett. Nagyon finom.
Hozzávalók:
- kb. fél kg padlizsán, hámozva, apróbb kockákra vágva,
- 1 nagy fej vöröshagyma, aprítva,
- só,
- bors,
- 1 tojás (én már tojás nélkül készítem, mert lányom tojásallergiás),
- petrezselyemzöld, aprítva,
- 5 dkg reszelt sajt (elmaradhat)
- zsemlemorzsa,
- zsiradék a sütéshez.
Elkészítés:
1. A padlizsánt és a vöröshagymát 2 evőkanál zsiradékkal keverve puhára pároljuk. Kicsit meg is piríthatjuk, de ne égjen meg, mert keserű lesz a hagyma. Kicsit kihűtjük.
2. A kihűlt padlizsánt összekeverjük a sóval, borssal, petrezselyemzölddel, tojással. Annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, mellyel összeáll a massza. Reszelt sajtot is gyúrhatunk a tésztába. Nem kell turmixolni a zöldségeket, de azért nyomkodjuk szét a darabokat (én rusztikusan szeretem, azaz hagyok benne kisebb darabokat).
3. Fasírtokat formázunk. Ha akarjuk, beleforgathatjuk zsemlemorzsába, így ropogósabb lesz (én beleforgatom). Forró zsiradékban kisütjük (mivel én tojásmentesen készítem, nem bő zsiradékban sütöm, mert félek, szétesne, hanem egy nagy serpenyőben, amibe teszek pár evőkanálnyi zsiradékot, majd abban sütöm nagy lángon a fasírtokat.)

Frissítés: lányom már fogyaszthat tojást, ezért újra kerül a masszába tojás is.
Puha teljes kiőrlésű lisztből készült kiflik
Annak ellenére, hogy kétharmad részben teljes kiőrlésű lisztet tartalmaz, nagyon jó kis puha kifliket kaptam.
Elkészítés:
- 60 dkg liszt (nálam most 40 dkg teljes kiőrlésű-20 dkg fehér tönköly),
- 2 teáskanál só,
- egy nagy csipet cukor,
- 78 g natúr joghurt (ennyi volt itthon),
- kb. 2 dl víz,
- 2 dkg élesztő,
- 2 evőkanál olaj,
- magvak ízlés szerint (lenmag, szezámmag, napraforgómag stb.).
Elkészítés:
1. Az élesztőt felfuttatjuk a langyos vízzel és a cukorral.
2. A hozzávalókból tésztát dagasztunk (ha szükséges, még adunk hozzá vizet), a magvakat a végén dolgozzuk bele, majd letakarva kelni hagyjuk.
3. Ízlés szerinti nagyságú darabokra vágjuk a megkelt tésztát. Kifliket formázunk belőle. Kb. 20 percet állni hagyjuk, addig melegszik a sütő. Lefújjuk vízzel a kifliket és 200 fokon készre sütjük.

Krumplis pogácsa (élesztő helyett vadkovásszal)
Szerettem volna végre kipróbálni, milyen lesz a pogácsa a kovászommal, melyet a kenyérsütéshez használok. Krumplis pogácsa mellett döntöttem, mert az gyors és már jól bevált, szeretik a gyerekek. Élesztővel készült változattal egy igen pihe-puha pogácsát kapunk, kovásszal készítve pedig kívül ropogós, belül puha sós sütemény lesz a végeredmény. Hamar elfogyott. Figyelem! Ennek a pogácsának a készítési ideje a kovász miatt sokkal hosszabb, mint az élesztős változaté.
Hozzávalók:
- kb. 27-30 dkg liszt,
- 13 dkg kovász (a kovászról itt írtam),
- 3 kicsi krumpli, előzőleg megfőzve,
- kb. 0,5 dl tej
- 1 tojássárgája,
- 7,5 dkg zsír,
- kb. fél evőkanál só,
- 1 tojás a tetejére.
Elkészítés:
1. A kovászt elkeverjük a langyos tejjel, majd hozzáadjuk a főzött, áttört krumplit, sót, lisztet, tojássárgát és zsírt.
2. Kidagasztjuk, ha szükséges, adunk még hozzá tejet. Letakarjuk és néhány óra alatt megkelesztjük. A kovász miatt lassan kel (lásd bevezető).
3. Amikor szépen megkelt, akkor meghajtogatjuk, majd 30 percet állni hagyjuk. Ismét meghajtogatjuk és jó ujjnyi vastagra nyújtjuk. Tetejét rácsozzuk egy kés segítségével. Kiszaggatjuk, majd felvert tojással megkenjük a tetejét. Az oldalára ne kerüljön tojás, mert akkor nem sül magasra. 180 fokon, légkeveréses üzemmódban vagy hagyományos sütőben 200 fokon készre sütjük.

Bögrés-almás palacsinta
A Nosalty-n találtam. Már többször elkészítettem. Nagyon finom, könnyű, eteti magát.
Hozzávalók:
- 2 db tojás,
- 1 csomag vaníliás cukor vagy házi vanília,
- 2 evőkanál xukor,
- 1 bögre liszt (2,5 dl),
- 2,5 dl tej,
- 2 nagy alma reszelve,
- zsiradék a sütéshez.
Elkészítés:
1. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a tej egy részét.
2. A lisztet is hozzákeverjük, felváltva adagolva a maradék tejjel.
3. A reszelt almát is belekeverjük (a levét ne nyomkodjuk ki).
4. Végül a tojások fehérjét habbá verjük és azt is a tésztába keverjük.
5. Közepes lángon felmelegítjük a serpenyőt. Kevés zsiradékot olvasztunk benne. Ha minden felmelegedett, akkor egy evőkanálnyi adagot teszünk a palacsintasütőbe, a kanál domború felével ellapítjuk, majd még kettő ilyen palacsintát készítünk. Amikor buborékok jelennek meg a tésztában, akkor megfordítjuk őket és a másik oldalukat is világosbarnára sütjük. Tálalhatjuk fahéjas cukorral, lekvárral.

Diós, körtés, kecskesajtos pite
A receptet a Díványon találtam. Nagyon finom!
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt,
- 12,5 dkg hideg vaj,
- 1 evőkanál hideg víz,
- 1 teáskanál só,
- 20 dkg kecskesajt,
- 4 körte, szeletelve,
- 4 evőkanál durvára tört dió.
Elkészítés:
1. A tésztával kezdjük. A liszthez keverjük a sót, majd elmorzsoljuk a hideg vajjal. Annyi vizet adunk hozzá, hogy egy jól nyújtható tésztát kapjunk. Dolgozzunk gyorsan, minél kevesebbet érintkezzünk a tésztával. Fóliába csomagoljuk, hűtőben pihentetjük. Akár előző nap is összegyúrhatjuk.
2. Pihentetés után a tésztát akkorára nyújtjuk, hogy a formánknál kb. 4 cm-rel nagyobb átmérőjű kört kapjunk. A sütőforma aljára helyezzük a tésztát.
3. A tésztára morzsoljuk a sajt felét. Erre tesszük a szeletelt körtét, majd megszórjuk a maradék sajttal, végül a dióval. A tésztát körben felhajtjuk.
4. 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)