2015. október 31., szombat

Póréhagymás pite

Egy újabb sós pite. És még mennyi van, amit ki sem próbáltam! Nagyon szeretem ezeket a zöldségtortákat! Ebbe már a saját készítésű feta sajtom sült bele.




Hozzávalók a tésztához:
- 20 dkg liszt,
- 10 dkg vaj vagy zsír,
- 1 tojás,
- só,
- víz, ha szükséges.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 2,5 dl tejszín,
- póréhagyma (nekem saját termesztésű póréhagymám van, ami kisebb, mint a bolti, így nem tudok mennyiséget mondani, de legyen sok), felkarikázva,
- szalonna ízlés szerint, vékony, kis kockákra vágva,
- kb. 10 dkg feta sajt,
- kevés só,
- bors,
-szerecsendió,
- 2-3 tojás.

Elkészítés:

1. A tésztát összegyúrjuk és fóliába csomagolva néhány órát pihentetjük a hűtőben. (Vagy összegyúrjuk, kibéleljük vele a sütőformát és így tesszük hűtőbe).

2. A tojásokat összekeverjük a tejszínnel. Ízesítjük kevés sóval (sós a feta és a szalonna is), borssal, szerecsendióval. 

3. A tésztát kinyújtjuk, piteformába nyomkodjuk (legyen pereme). Előmelegített sütőben, 180 fokon, kicsit elősütjük (kb. 10 perc).

4. Az elősütött tésztán elrendezzük a hagymakarikákat, a szalonnadarabokat. Leöntjük a tejszínes keverékkel, rámorzsoljuk a feta sajtot és készre sütjük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése