2020. október 10., szombat

Zabpelyhes, dagasztás, formázás nélküli dán zsemle

Őszintén szólva, sok reményt nem fűztem ehhez a zsemléhez, de úgy voltam vele, ha nem próbálom ki, soha nem tudom meg, milyen. Kétkedve olvastam, hogy egy éppen csak kikevert lágy tésztából majd lesz valami élvezhető. A végeredmény: nagyon jó lett! Ha valaki siet, nincs ideje, kedve dagasztani, majd formázni, akkor ezt a receptet neki ajánlom. 

Ezeket a zsemléket egy utazás előtt, korán reggel sütöttem több más étel mellett. 






Hozzávalók: 
- 35 dkg finomliszt (nálam a szokásos tönköly fehér, de kevertem bele némi teljes kiőrlésű tönkölylisztet is),
- 10 dkg finom, apró szemű zabpehely (fontos, hogy finom szemcséjű legyen),
- 1 teáskanál cukor,
- 2, esetleg 3 kiskanál só, ízlés szerint,
- 1 csomag szárított élesztő (én friss élesztőt használtam, kb. 2-2,5 dkg-ot, amit előzőleg fel is futtattam),
- 3,8-4 dl langyos víz,
- 1 evőkanál olaj,
- tetejére lehet szórni magvakat, zabpelyhet. 

Elkészítés: 

1. Ha szárított élesztőt használunk, akkor nincs más teendő, csak összekeverni az élesztőt a száraz hozzávalókkal. Ha friss élesztőt, akkor először futtassuk fel némi langyos cukros vízben (abból a vízből vegyünk el, amit a tészta dagasztásához szántunk, azaz a 4 dl-ből). 

2. A lisztet, zabpelyhet, sót, cukrot, szárított élesztőt tehát összekevertük, ezután hozzáadjuk az olajat és valamennyi vizet. Ne mindet, mert előre nem tudhatjuk, mennyi vizet igényel majd a tésztánk. Sűrű nokedlitészta állagú tésztát kell kapnunk, tehát vigyázzunk, ne legyen túl lágy sem. Egy kanál segítségével kell összekeverni. Ha összeállt a tészta, kész is vagyunk. Letakarjuk az edényt egy konyharuhával és egy órát kelesztjük (két-háromszorosára dagad). 

3. Ezután két evőkanalat fogunk. Sütőpapírral bélelt nagy tepsire egymástól viszonylag távol halmokat formázunk velük. Ha nagyon lágy a tészta, jobban terül majd. Nem készítettem túl nagy zsemléket, nagyjából 15 darab lett. 

4. Megszórtam a zsemlék tetejét mákkal, lenmaggal, zabpehellyel. 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 

Ezek a zsemlék nem lesznek olyan magasak, mint a jól megszokott, hagyományos módon készített zsemlék. Talán kicsit tömörebbek is, de puhák és másnap, takarás, csomagolás nélkül is finom, élvezhető volt az a pár darab, amit kint felejtettem az asztalon. Egészen biztos, hogy máskor is elkészítem, ha éppen sietnem kell és nincs időm dagasztani, formázni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése