Egy borkóstolós estére készítettem ezeket a szilvalekváros papucsokat. Az a különleges benne, hogy a tésztája enyhén sós, a töltelék viszont édes. Nem rajongok a tepertőkrémes süteményekért, de most, azt hiszem, megtört a jég, mert ez a süti tényleg nagyon finom. Néhány tanács: kizárólag házi, nagyon sűrű szilvalekvárból érdemes elkészíteni. Tavalyról nekem mardt még jó sok üveg sűrű, darabos szilvalekvár, amit sütőben készítettem, cukor nélkül. Ez nem folyik ki, kellően édes, de nem túl édes. A tepertőkrémet érdemes szintén otthon készíteni, a boltiban ugyanis túl sok lehet a só, illetve bőrdarabok is lehetnek a krémben, ami nem tesz jót az összehatásnak.
Sok receptet átnéztem az interneten és végül főleg Viki receptjét és útmutatásait használtam fel.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 pohár joghurt vagy kefír (2X175 g), 1 egész tojás, 1 kiskanál cukor, 25 g friss élesztő, 25 dkg töpörtyű ledarálva (ha van rajta bőr, azt előtte le kell szedni), 2 teáskanál só, bors, házi szilvalekvár (nekem kicsit több mint egy nagy üveg kellett), tojás a kenéshez.
A kefírt vagy joghurtot meglangyosítjuk és beleöntjük egy dagasztótálba. Ezt követően szintén a tálba tesszük a tojást, a lisztet, a cukrot és az élesztőt. Kidagasztjuk a tésztát, majd kelesztjük.
A töpörtyűt ledaráljuk, sózzuk, esetleg kicsit borsozzuk (én csak egy csipet borsot tettem bele), Ha megkelt a tészta, kinyújtjuk, megkenjük a tepertőkrémmel, összehajtogatjuk, majd jól eldolgozzuk, belegyúrjuk a tésztába a tepertőt (én párszor még hajtogattam, majd nyújtottam és aztán még gyúrtam is a tésztán egy kicsit). A tészta a zsírtól meglágyul, ezért kell még tenni hozzá néhány evőkanálnyi lisztet, hogy kezelhető legyen.
Vékonyra nyújtjuk a tésztát (a receptek kb. 5 mm vastagságot írnak, én ennél kicsit vékonyabbra nyújtottam), derelyevágóval kis négyzetekre szabdalunk, hogy falatnyi méretű sütiket kapjunk, és mindegyik közepére teszünk egy jó nagy adag lekvárt. Nem érdemes spórolni a szilvalekvárral, mert ez adja meg igazán a süti ízét (igaz, ha sok lekvár kerül egy-egy sütire, akkor könnyebben szétnyílhatnak a papucsok). A négyzetek két ellentétes oldalát összecsippentetjük, tepsire rakjuk a papucsokat és 20 percig kelesztjük őket. Közben a sütőt előmelegítjük 200 fokra úgy, hogy teszünk a sütő aljába egy pohár vizet (hogy jó gőzös legyen a sütő). Amikor letelt a 20 perc kelesztés, megkenjük mindegyik papucsot a felvert tojással és betesszük a tepsit a sütőbe. Körülbelül 20-25 percig sütjük a sütiket.
2012. június 12., kedd
2012. június 10., vasárnap
Szénhidrátszegény palacsinta
Sajnos komolyabban kell vennem a diétámat, mert a terheléses vércukrom lett túl jó. Akármit nem ehetek, figyelnem kell a napi elfogyasztott szénhidrát mennyiségére. A brokkoli krémleves mellé azonban már nem szerettem volna túl bonyolult, sok időt igénybe vevő második fogást készíteni, pláne nem húst, másrészt vágytam valamilyen édességre, ezért esett a választásom erre a palacsintára. Az interneten több receptet elolvastam és végül elkészítettem a saját verziómat.
Hozzávalók: 15 dkg darált mandula, 3 tojás, egy evőkanál xukor zero, egy-két kiskanál lenmag őrölve, egy kiskanál fahéj, egy kevés vanília esszencia, körülbelül 1,5-2 dl víz/tejszín/kókusztej vagy ezek keveréke, késhegynyi foszfátmentes sütőpor.
A hozzávalókból palacsintatészta sűrűségű tésztát keverünk ki. Kicsit állni hagyjuk, majd sütés előtt, ha szükséges, tehetünk még hozzá egy kis folyadékot. Kisebb méretű palacsintákat sütünk, mert nem könnyű megfordítani. Alacsony hőfokon kell sütni a palacsintákat, különben megégnek. Xukorral kevert kakaóporral és házi lekvárral ettük.

Brokkoli krémleves
A kertben megérett a brokkoli is. Lefagyasztani nem szerettem volna, így levest főztem belőle. Gyorsan elkészül és nagyon finom.
Hozzávalók: 3 fej brokkoli, 3 gerezd fokhagyma, 1 vöröshagyma, Vega-mix, 2,5 dl tejszín, 1 közepes krumpli, só, bors, szerecsendió, parmezán.
A borkkolit rózsáira szedtem, megmostam és egy edénybe tettem. A krumplit meghámoztam, kockára vágtam és a brokkolihoz adtam. Fűszereztem fokhagymával, vöröshagymával, 1 kiskanál Vega-mix-szel, sóval, borssal. Felöntöttem annyi vízzel, hogy a brokkoli feléig érjen. Menet közben tettem bele szerecsendiót is. Amikor minden puhára főtt, botmixerrel simára kevertem, majd beleöntöttem a tejszínt. Forraltam rajta egyet és lezártam a gázt. Tálaláskor parmezánt reszeltünk a tetejére.

24. heti menü
Június 11., hétfő: Rakott karalábé
Június 12., kedd: rakott karalábé
Június 13., szerda: Borsófőzelék, sült virsli
Június 14., csütörtök: Borsófőzelék, sült virsli
Június 15.: péntek: Karalábéfőzelék
Június 16.: szombat: pácolt tarja sütve, barnarizs, tejfölös-joghurtos öntet
Június 17.: vasárnap: Káposztás hús nyári kovászos káposztából

23. heti menü
Június 4., hétfő: karalábéfőzelék, csicseriborsó fasírttal
Június 5., kedd:
Június 6., szerda: paradicsomleves tarhonyával, rántott karalábé, kapros tejfölös-joghurtos öntettel
Június 7., csütörtök: paradicsomleves tarhonyával, rántott karalábé, kapros tejfölös-joghurtos öntettel
Június 8., péntek: fűszeres csirkecsíkok, quinoa
Június 9.: szombat: Brokkoli krémleves, fűszeres csirkecsíkok, quinoa
Június 10.: vasárnap: brokkoli krémleves, szénhidrátszegény palacsinta lekvárral, kakaóporral

2012. június 2., szombat
Sült tarja párolt lilakáposztával
A recep alapötlete Szemiramisztól származik. Nagyon finom, szaftos ebéd, biztosan sokszor fogjuk még készíteni.
Hozzávalók: fél kg csont nélküli tarja, só, 2,5 dl tejszín, 1 kg krumpli, lilakáposzta, alma, kömény, fél citrom leve, 3-4 kisebb vöröshagyma.
A pác hozzávalói: 2-3 dl olaj, só, bors, 4-5 nagy gerezd fokhagyma, 2 kiskanál méz, 4 kiskanál mustár, 5 szál kakukkfű, fél citrom leve.
A pác hozzávalóit összekeverem és beleforgatom a szeletekre vágott tarját. Letakarom fóliával és hűtőben pihentetem másnapig.
Következő nap a tepsi alját nagyon vékonyan kizsírozom, beleteszem egy vagy maximum két sorban a karikára vágott krumplit, melyet sózok is. Erre jön a szintén felkarikázott vöröshagyma. Enyhén kiklopfolom a már pácban érlelődött hússzeleteket, majd olajon hirtelen kisütöm mindkét oldalukat és mehetnek a hagymára szépen egymás mellé. Végül a tejszínes pácléhez keverek egy keveset abból a zsiradékból, amin sültek a hússzeletek és ráöntöm a húsra (kicsit soknak találtam így az egész páclevet, ezért végül mindet nem mertem ráönteni a húsra). Fóliával letakarom és 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. Egy-másfél óra múlva megnézem, ha már puha a hús, leveszem a fóliát és sütöm még körülbelül fél órát.
A párolt káposztához a káposztát lereszeljük vagy késsel vékony szeletekre vágjuk, besózzuk és állni hagyjuk. Ha levet enged, kicsavarjuk. Egyedényben olajat hevítünk, apróra vágott vöröshagymát párolunk rajta, majd beletesszük a levétől kicsavart káposztát, reszelünk bele néhány almát, ízesítjük köménnyel és citromlével. Megpároljuk.

22. heti menü
Május 28., hétfő: Anyu főzte nagyon finom marhapörkölt, tarhonya, savanyúság
Május 28., kedd: marhapörkölt, tarhonya, savanyúság
Május 30., szerda: előadáson voltam, ott is ebédeltem
Május 31., csütörtök: borsópörkölt frissen szedett borsóból, bulgur
Június 1., péntek: borsópörkölt frissen szedett borsóból, bulgur
Június 2., szombat: sült tarja párolt lilakáposztával, krumplival
Június 3., vasárnap: sült tarja párolt lilakáposztával, krumplival

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)