2019. május 5., vasárnap

Túró rudi (zselatin nélkül)

Többször nekifutottam már a túró rudi készítésének, mert gyerekeim szeretik, de boltban nem szívesen vásárolok nekik. Itt a sok saját készítésű túró, így tegnap elkészítettem egy új recept szerint a legújabb túró rudinkat. Eddig ezzel vagyok a legjobban megelégedve. 

A korábbi receptekkel az volt a bajom, hogy vagy túl lágy volt a túrómassza és nehezen tudtam bevonni csokival, ill. nehezen tudtuk fogyasztani, mert könnyen szétesett vagy a beletett zselatintól gumis lett. Olyan megoldást kerestem tehát, ahol nem kell zselatin, mégis jó állaga lesz a túrónak. Aztán egyik nap találtam egy receptet Praliné paradicsom oldalán, amit amint lehetett, ki is próbáltam. 

A megoldás, hogy a túrót készítés előtti napon préselni kell. Mivel én fölözetlen, azaz zsíros tejből készítem a túrót (a bolti sovány tejből készül, ha jól emlékszem, egy videóban fél %-os tejről beszéltek), ráadásul kecsketejjel dolgozom, mert kecskéket tartunk, ezért krémesebb lett a túrómassza állaga, de egyébként nagyon finom, kellemes túródesszertet kaptam. 



Hozzávalók: 
- 25 dkg túró,
- porcukor ízlés szerint,
- 3 dkg puha vaj,
- reszelt citromhéj, esetleg egy kevés citromlé, de, ha van, akkor ezek helyett citromolaj (5-6 csepp), nekem egyik sem volt, így ezek most kimaradtak, helyette tettem egy kis vaníliát a masszába,
- 10-15 dkg étcsoki. 

Elkészítés: 

1. A túrót a felhasználás előtt egy nappal elkezdjük lecsepegtetni, préselni. Egy szűrőt kibélelőnk sajtkendővel vagy gézlapokkal. Becsomagoljuk vele a túrót és teszünk rá nehezéket (mondjuk egy kistányért és arra valamilyen súlyt). Hűtőben csöpögtetjük/préseljük. 

2. Mikor kész, akkor összegyúrjuk a túrót a puha vajjal, porcukorral, citromolajjal. Betesszük a hűtőbe, hogy kicsit szilárduljon a massza, majd hengereket formázunk. Most a hosszt és vastagságot is sikerült jól eltalálnom. Sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük a rudakat és vagy a mélyhűtőbe toljuk egy kis időre vagy a sima hűtőbe kicsit hosszabb időre. Én siettem, így a mélyhűtőbe tettem. 

3. A csokit a szokásos módon vízgőz felett megolvasztjuk (ne legyen túl forró, ne érje gőz, víz, ne lógjon bele az edény alja a vízbe). Érdemes olyan csokit használni, ami jól olvad, jól folyik, ha megolvasztjuk. 

4. A rudak talpát úgy szoktam készíteni, hogy egy sütőpapírral bélelt tálcára egy kiskanállal csokicsíkot húzok. Erre ültetem rá a túrórudat. A megolvasztott étcsokit meg ráöntöm. Gyorsan kell dolgozni, mert pillanatok alatt megköt a csoki a hideg rudakon! Az ideális persze az lenne, ha egy rácsra helyezném a már megszáradt csokitalppal rendelkező rudakat, de nekem soha nincs kéznél ilyen rács, meg olyan sok csokit soha nem akarok megolvasztani, hogy bőven tudjam folyatni a rácson fekvő rudakra. Igyekszem minél jobban befedni csokival a rudak oldalát is, de, ha kimarad egy-egy kisebb rész, nem gond, el fog fogyni hamar az egész úgyis. :) 

5. Hidegre teszem, és, ha megköt a csoki, már lehet is fogyasztani. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése