2019. május 23., csütörtök

Csíkos máktorta

Véletlenül találtam ezt a receptet és egyből megtetszett. Túróm azonban most éppen nem volt, nem készítettem a héten, volt viszont egy kis ordám (ricottám). ebből sem volt azonban annyi, amennyit a recept ír, így 8 dkg házi krémsajttal kipótoltam. Tejfölöm sem volt, volt viszont sok házi joghurt, így azt tettem a tortába. Minden tejtermék, amit a tortába tettem, kecskéink tejéből készült.

A torta krémje finom, krémes. Nem száraz, nem fojtós. Azt gyanítom, hogy ordával készítve lágyabb, krémesebb tortát kapunk, mintha túróval sütnénk (főleg, ha nem házi, hanem bolti túrót használ valaki), de legközelebb kiderül, mert elkészítem majd túróval is.





Hozzávalók (22 cm-es forma): 
- 20 dkg liszt,
- 10 dkg vaj,
- 5 dkg cukor (nálam csak 2,5 dkg),
- 1 egész tojás (én tojást nem tettem bele, helyette natúr joghurtot gyúrtam a tésztába),
- 1 teáskanál sütőpor (nálam egy mokkáskanál szódabikarbóna).

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 2 tojás,
- 50 dkg túró (nálam házi orda/ricotta és egy kevés házi krémsajt),
- 100 ml tejföl (nálam házi natúr joghurt),
- 13 dkg darált mák,
- 2 evőkanál keményítő,
- cukor ízlés szerint (eredetileg 15 dkg, nálam ennél jóval kevesebb),
- reszelt citromhéj (nekem sajnos nem volt itthon kezeletlen héjú citromom, így most nem tettem bele citromot, de hiányzott bele),
- vanília.

Elkészítés: 

1. Először a tésztát készítjük el. Ezt akár előző nap is össze lehet gyúrni. A lisztet, sütőport, cukor összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a felkockázott vajat. Gyorsan dolgozzunk. ne olvadjon meg a vaj kezünk melegétől. Ezután következik a villával felvert tojás vagy nálam egy kevés joghurt. Egy jól nyújtható nem ragacsos tésztát kell kapnunk. Becsomagoljuk és hűtőbe tesszük legalább 1 órára pihenni. Úgy is lehet, hogy összegyúrás után rögtön kinyújtjuk a tésztát, belesimítjuk a formába és így tesszük a hűtőbe pihenni. Addig elkészítjük a tölteléket.

2. A krémhez először is a darált mákot felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Nekem nem is kellett szűrni, mert szépen beitta a mák a vizet.

3. A túrót, a tojást, a cukrot, a keményítőt, a vaníliát, a citromhéjat (ha használunk), tejfölt egy tálban összekeverjük. Legyen krémes, ne darabos, így akár botmixerrel is megdolgozhatjuk egy kicsit. Én most ordát használtam, így csak habverővel elkevertem és már kész is volt.

4. A krémet kétfele vesszük. Az egyik legyen több. A kisebb adaghoz keverjük az előkészített mákot. Ügyeljünk, hogy mindegyik krém legyen folyékony, hogy szépen terüljön majd, mikor öntjük a formába. A mellékelt videón meg lehet nézni, milyen állagú legyen a krém (minden túró más, van, ami több tejfölt igényel).

5. A következő lépésnél eltértem az eredeti recepttől, mert nem olvastam el figyelmesen a leírást, de utólag már nem bánom. Eredetileg ugyanis a kinyújtott tésztát formába helyezzük úgy, hogy pereme is legyen, majd erre jön a krém és csak ezután teszi a sütőbe. Én azonban elősütöttem a tésztát és ezután töltöttem csak meg a krémmel és így ment a sütőbe.

6. A formába helyezett tészta közepére egy nagyobb kanál mákkrémet, majd erre egy kanál vaníliás krémet teszünk. Majd erre jön egy mákkrém, utána vaníliakrém és így tovább, míg el nem fogy a krém. A krém folyékony, így szépen terül majd.

7. Ahogy az 5. pontban írtam, eredetileg nem sütik elő a tésztát, én azonban elősütöttem és csak erre kanalaztam a tölteléket.

8. Mikor készen vagyunk a kanalazással, akkor egy fogpiszkálóval a torta közepétől kifele haladva (mintha szeleteket rajzolnánk) csíkokat húzunk.

9. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük a tortát. Én akkor nyilvánítottam késznek, mikor egy kicsit repedezni kezdett a szélén a krém, de megmozgatva a tortaformát még rezgett a teteje (nagyjából 50-55 percig sütöttem). Az elősütést magasabb hőfokon, 200 fokon végeztem, majd, mikor már a krémmel került be a torta, akkor 180 fokra levettem a hőt, de a sütés utolsó 10-15 percében már csak 150 fokon sütöttem, mert féltem, hogy nagyon megég a tészta (mint utóbb kiderült, nem égett meg. :) ). Az én sütöm viszonylag gyengén süt egyébként.

10. Ha kihűlt, szeletelhetjük.

A videón megtekinthető itt, 1:30-tól kezdve, hogyan kell kanalazni a tölteléket, ill. látni, hogy mennyire legyen folyékony a krém.

2 megjegyzés:

  1. A hozzávalókban nem szerepel keményítő csak az összeállításnál. Mennyi keményítő kell a krémhez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Valóban nem szerepelt, azonnal javítottam is. Köszönöm még egyszer a figyelmeztetést! Szép napot kívánok! :)

      Törlés