2015. április 2., csütörtök

Húsmentes rakott zöldbab

Antal Vali oldalán találtam a receptet, azt alakítottam át egy kicsit saját ízlésre. Nagyon finom, könnyű ebéd.






Hozzávalók: 
- zöldbab (nálam kb. 1 kg).
- bulgur vagy köles vagy rizs (általában kölest vagy bulgurt használok, kb. 30 dkg-ot főzök meg),
- 2 fej vöröshagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- egy 7 dl üvegben eltett házi lecsó,
- 1 evőkanál őrölt pirospaprika,
- egy evőkanál zsiradék,
- só,
- bors,
- őrölt kömény,
- szárított vegyes zöldség, natúr, ebből kb. egy púpos teáskanállal teszek,
- tejföl (1 nagy dobozzal szoktam, ami kb. 350 g),
- sajt, reszelve (ízlés szerint, a tetejét kell megszórni reszelt sajttal).

Elkészítés: 

1. A zöldbabot sóval ízesített vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.

2. A kölest vagy bulgurt vagy rizst megfőzzük a szokásos módon, amit ízesítünk sóval, natúr szárított zöldségkeverékkel.

3. Az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk. Ha kész, hozzáadjuk a reszelt vagy aprított fokhagymát, néhányat keverünk rajta, majd levesszük az edényt a tűzről. Mehet bele a fűszerpaprika, majd a lecsó. Visszatesszük a tűzre, fűszerezzük. Egy kicsit főzzük, majd elzárjuk alatta a tüzet.

4. A lecsót összekeverjük a megfőtt bulgurral/kölessel.

5. Egy közepes tepsiben eligazítjuk a bab felét, sózzuk, ha szükséges, erre jön a lecsós bulgur/köles, majd rá a bab másik fele. Tetejére tejfölt öntünk, majd reszelt sajtot szórunk rá. 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

Csirkés-spenótos pite (quiche)

Finom, laktató és egyszerű étel.


Hozzávalók a tésztához: 
- 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
- 10 dkg vaj,
- kevés só,
- 5-6 evőkanál hideg víz.

Hozzávalók a feltéthez: 
- 50 dkg csirkemell,
- 20-25 dkg spenót (lehet fagyasztott vagy friss),
- só,
- bors,
- kevés zsiradék a csirkemell sütéséhez,
- 4 gerezd fokhagyma,
- 3 tojás,
- 2,5 dl tejszín,
- egy csokor aprított petrezselyem,
- 10-15 dkg sajt reszelve
- néhány dkg szalonna.

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóit gyorsan összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és hűtőben legalább fél órát pihentetjük.

2. A töltelékhez a csirkét apróra kockázzuk, majd zsiradékon puhára főzzük-sütjük. Közben sózzuk, borsozzuk.

3. A tojásokat összekeverjük a tejszínnel, belereszeljük a sajtot, ízesítjük zúzott fokhagymával, borssal, sóval, petrezselyemmel. Mivel most csak fagyasztott spenótom volt, ezért a kiolvasztott spenótot is ehhez kevertem. Ha friss spenóttal dolgozunk, akkor azt csak daraboljuk, nem kell megfőzni és már keverhetjük is a tejszínhez vagy egyszerűen csak rászórjuk a csirkehúsra.

4. Egy piteformát kibélelünk a tésztával. 180 fokos sütőben elősütjük.

5. Ezután elosztjuk rajta a csirkehúst, ráöntjük a tejszínes keveréket és a vékonyra vágott szalonnát, majd készre sütjük.


Mini kuglóf

A receptet Sütisnéne blogján találtam. Kicsit módosítottam az elkészítésen, mert én zablisztet is tettem a tésztába és kakaóporral is ízesítettem, vaj helyett pedig olajat tettem bele. 


Hozzávalók: 
- 15 dkg liszt (nálam fele zabliszt),
- fél csomag sütőpor,
- 8 dkg vaj (nálam most olívaolaj),
- 5,5 dkg xukor (aki édesebben szereti, annak több cukor)
- 1 citrom reszelt héja (elhagytam),
- 2 tojás,
- másfél dl joghurt,
- mazsola, dió, csoki, mandula, mogyoró, kakaópor stb. amit szeretnénk.

Elkészítés: 

1. A vajat kikeverjük a cukorral, majd mehet bele a citromhéj és az egész tojások.

2. A lisztet összekeverjük a sütőporral.

3. A vajas tojáshoz keverjük a joghurtot és a lisztet.

4. Most tesszük bele a mazsolát, diót stb. Formákba töltjük és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

2015. április 1., szerda

Fokhagymás-újhagymás (snidlinges) krémsajt

Sülve-főve blog oldalán találtam ezt a kencét vagy mártogatóst.

Hozzávalók: 
- 10 dkg krémsajt,
- 3 evőkanál joghurt,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 2 evőkanál aprított snidling,
- egy kiskanál citromlé,
- kevés bors és
- só.

Elkészítés: 

A hozzávalókat összekeverjük és már tálalhatjuk is.

Répás túrókrém

Az Édes otthonunk némi sóval nevű blogon találtam ezt a finom kence receptet.

Hozzávalók: 
- 25 dkg túró,
- 1 répa,
- 1 nagyobb, ecetben eltett uborka,
- 2 evőkanál tejföl,
- 1 teáskanál mustár,
- kevés apróra vágott petrezselyemzöld,
- só,
- bors.

Elkészítés: 

1. A túrót egy tálban villával összetörjük, majd hozzákeverjük a finomra reszelt répát és ecetes uborkát.

2. Tejföllel lazítjuk, a fűszerekkel, mustárral ízesítjük. Kenyérre kenve, sok friss salátával, zöldséggel fogyasztjuk.

Lisztmentes pizzaalap vagy kenyér

A receptet a Paleo hedonistáknak nevű blogon találtam. Én csak az alapot sütöttem paleo módon, a feltét már az igazi kenyérlángos receptje szerint készült.




Hozzávalók: 
- 10 evőkanál finomra darált mandula,
- 5 evőkanál szezámmag,
- 5 evőkanál tökmag finomra darálva,
- 5 evőkanál dió darálva,
- 3 tojás,
- fél teáskanál szódabikarbóna,
- 1 dl víz,
- só ízlés szerint (egy szűk teáskanálnyit tettem bele),
- feltétnek zöldségek, paradicsomszósz vagy tejföl, szalonna, hagyma, ha nem paleo diéta szerint étkezünk.

Elkészítés: 

1. A magokat összekeverjük a szódabikarbónával és a sóval, majd hozzáadjuk az előre felvert tojásokat, vizet.

2. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, arra öntjük a keveréket kb. egy ujjnyi vastagon. Én egy kisebb méretű tepsit használtam.

3. 180 fokon elősütjük a tésztát, majd az általunk választott feltéttel megkenjük, megszórjuk és a sütőbe visszatolva készre sütjük.

Mustáros krumplifőzelék céklarösztivel

Katucikonyha oldalán találtam a receptet. Különleges, finom főzelék és feltét. Egy másik fajta céklaröszti is van fenn a blogon.


Hozzávalók a főzelékhez: 
- 3 evőkanál olívaolaj,
- 1 evőkanál vaj,
- 1 vöröshagyma,
- 2 gerezd fokhagyma,
- 1,5 kg krumpli,
- 5 dl alaplé,
- só,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1-2 teáskanál jó minőségű mustár,
- 1 dl tejszín,
- 1 evőkanál étkezési keményítő,
- bors.

Hozzávalók a céklarösztihez: 
- 3 közepes cékla,
- 2 répa vagy édesburgonya,
- 1 tojás,
- 2 evőkanál liszt,
- só,
- bors,
- 1 csokor petrezselyem,
- 1 gerezd citrom,
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A főzelékhez az apróra vágott hagymát a vaj és az olaj keverékén üvegesre pároljuk, majd ráreszeljük a fokhagymát és néhány keverés után mehet rá a felkockázott krumpli, valamint a petrezselyem finomra aprított szára. Felöntjük az alaplével, ízesítjük sóval, borssal, majd lefedjük az edényt és lassú tűzön puhára pároljuk.

2. Egy nagy merőkanálnyit kiveszünk a kész főzelékből, összeturmixoljuk, visszaöntjük a főzelékhez, majd hozzáadjuk a mustárral és keményítővel kevert tejszínt. Egyet forralunk rajta, majd rászórjuk az aprított petrezselymet és elzárjuk a tüzet.

3. A rösztihez a zöldségeket nagylyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk és 10 percig állni hagyjuk. Ezután jól kinyomkodjuk a levét.

4. Összekeverjük a tojással, fűszerekkel és a liszttel.

5. Egy serpenyőben zsiradékot melegítünk, majd egy evőkanál segítségével halmokat teszünk a serpenyőbe, tetejüket ellapítjuk a kanállal és mindkét oldalukon ropogósra sütjük. Tálaláskor citromlevet csepegtetünk a rösztikre.