2012. július 14., szombat

Kovászos káposzta leves

A kovászos káposztát ugyanúgy készítjük, mint a kovászos uborkát. Igen nagy adag káposztát sikerült kovászolnom, káposztás húst már nem olyan régen készítettem, így most inkább valami mást szerettem volna kipróbálni. Leves lett belőle.



Hozzávalók: 50 dkg kovászolt káposzta, 3-4 krumpli, 2-3 répa, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, kömény, babérlevél, só, olaj, fűszerpaprika, kevés xukor, egy kisebb doboz tejföl.

Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, majd rátesszük a reszelt fokhagymát is. Kicsit kevergetjük és levesszük a tűzről. Teszünk rá fűszerpaprikát (körülbelül 2 teáskanálnyit), majd a csíkokra vágott répát, a felkockázott krumplit és a káposztát is az edénybe rakjuk. Felöntjük vízzel, fűszerezzük babérlevéllel, sóval, borssal, köménnyel, petrezselyemmel, kevés xukorral.

Amikor minden megpuhult, a tejfölt tálba tesszük, öntünk rá egy kis levet a levesből, elkeverjük, majd visszaöntjük a levesbe. Kicsit forralunk rajta és kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése