Nekem a nyárról igen egyszerű gyerekkori ételek jutnak eszembe, hisz abban az időben nem volt ideje szüleimnek a konyhában időzni a sok állat és gyümölcsös miatt, ráadásul az anyagi lehetőségek is szerények, szűkösek voltak.
Mindig bevillan a sok befőttesüveg képe, ahogy sorakoznak a kabátok, pokrócok alatt erre-arra a házban. A paradicsom és a zsíros kenyér tipikus reggelink vagy vacsoránk volt, csakúgy mint a sós, ecetes, fűszerpaprikás vöröshagyma. Anyu mindig felszeletelte magának a paradicsomot és megsózta mindegyik szeletet. Soha nem értettem, miért kell megsózni, miért nem jó magában. Nagy kedvencem volt még nyár végén a zsíros kenyér szőlővel és természetesen a görögdinnye. De nem ám a hatalmas, hosszúkás, csíkos, hanem az a gömbölyű, sötétzöld fajta, amit mostanában alig lehet kapni és a fél országot be kell utazni érte (idén már inkább vetettünk mi magunknak). És persze a narancssárga szódásszifont sem felejtem soha, mellette a nagy üveg szörppel (ma már inkább maradunk a sima víznél).
Később, mikor elköltöztünk a tanyáról egy kisvárosba, akkor némileg változtak az étkezési szokásaink. Nagy nyári kedvencem lett a rántott patisszon. Valamiért anyuék soha nem vetettek, pedig azon kívül minden volt a kertben, így minden évben alig vártam, hogy nyáron a szomszéd néni heti rendszerességgel hozzon át nekünk egy-egy tányér rántott csillagtököt.
Jöttek a gimis és főiskolás évek. Arról az időszakról nem sok étkezéssel kapcsolatos emlékem van, mert akkor más volt a fontos. Aztán, mikor újra "megjött az eszem", ismét fontossá vált számomra az étel. Évek óta a paradicsom a nyár szimbóluma számomra, mert csak akkor eszünk paradicsomot, ha érik a kertünkben. Télen nem veszünk. Ilyenkor reggeltől estig csipegetek a bokrokról és készítem a kedvenc salátámat, a görög salátát, valamint főzöm be télire a sűrű házi paradicsomlevet, amiből mindig annyi készül, hogy a következő szezonig kitart. Ha az időjárás engedi, akkor még napon is szárítok egy jó adagot. A másik, nyárral összeköthető finomság nálunk a kovászos uborka, melyet néhány éve már a téli hónapokba is be tudok csempészni azzal, hogy egyszerűen elteszem (tartósítószer nélkül).
Most már vannak gyerekeink is. Igyekszem minél több élményt nyújtani nekik az ételek világában is, onnan kezdve, hogy elvetjük együtt a magokat a kertben.
Eddig tartott az én történetem, most pedig következik az első tojásmentes rántott patisszonunk meséje.
Mióta rájöttem, hogy Panni tojásérzékeny, kissé nehezebb feladat megoldani a főzést. Eddig is kihívás volt mondjuk, mert követelmény, hogy legyen egészséges, mindig tartalmazzon zöldséget úgy, hogy azt a gyerekek is megegyék (magyarán ne mindig ismerjék fel, hogy mit esznek), legyen finom, illeszkedjen azért az én diétámhoz is (IR diéta/160 g CH), a kertünkben termesztett zöldségekből készüljön nagyobb részt, hisz boltban csak azt vesszük, amit mi magunk nem tudunk termeszteni, illetve legyen viszonylag gyors és ne túl drága. Lassan fél éve pedig a tojásmentesség is megjelent a fenti listán. Azóta van, hogy úgy főzöm az ételeket, hogy egyszerűen kihagyom a tojást, ha ez nem megoldható, akkor próbálom a tojást lenmaggal, chia maggal, útifű maghéjjal, keményítővel vagy más trükkel helyettesíteni, és persze vannak ételek, melyek egyszerűen kimaradnak az étrendünkből. Ilyen volt eddig a rántott/bundázott csillagtök is, ami klasszikus nyári finomság nálam. Nem készítem minden héten, nem feltétlenül a legegészségesebb étel (habár, sok salátával még akár az is lehet), de azért nyaranta néhányszor mégis sütök. Nem tudtam belenyugodni, hogy Panni ebből kimarad, így kutatni kezdtem az interneten. Szerencsére rátaláltam Vegagyerek oldalán a vegán panírra. Tegnap délután volt a főpróba. Nagyon jól vizsgázott. Olyan lett, akár a "normál" bunda: szép a színe, ropog és ízre sem különbözik tőle, csak akkor, ha nem frissen fogyasztjuk.
Eredetileg csicseriborsólisztbe kellett volna forgatni a szeleteket, de nekem az nem volt itthon. Gondoltam egy merészet, és megmostam egy adag vöröslencsét, kitettem a napra száradni, majd kávédarálón lisztté őröltem.
Hozzávalók:
- csicseriborsólisz, de ha éppen nincs kéznél, akkor /sárgaborsóliszt/vöröslencseliszt,
- étkezési keményítő,
- zsemlemorzsa,
- só,
- zsiradék a sütéshez (ki mit használ pl. kókuszzsír, olajok, disznózsír, ha nem vagyunk vegánok, mint ahogy mi sem).
Elkészítés:
1. A patisszont (vagy más zöldséget) megtisztítunk, felszeleteljük. Sózzuk.
2. Beleforgatjuk csicseri-/sárgaborsó-/vöröslencselisztbe.
3. Ezután beleforgatjuk vízzel kevert keményítőbe. Azt még nem tudom, milyen a legideálisabb állag, de nálam most kb. tejszínsűrűségű volt. Kicsit lejött a vöröslencseliszt itt-ott, de nem volt vészes. A végén sűrűbb lett a keményítős víz, na, az már teljesen leszedte a vöröslencsés réteget, úgyhogy ebből gondolom, nem kell olyan sűrűnek lennie.
Frissítés: nekem végül úgy vált be az évek során legjobban, ha folyékonyra, tejszínnél kicsit hígabbra keverem ki a keményítőt a vízzel. A rántani valót gyorsan megforgatom benne, nem áztatom, vigyázok, ne jöjjön le a csicseriborsólisztes réteg, majd gyorsan dobom is a zsemlemorzsába.
4. Következik a zsemlemorzsába forgatás, majd a forró zsiradékban való kisütés. Frissen pont úgy néz, akár a tojásos változat, ropog is és az ízén sem lehet nagyon érezni a különbséget. Ha már nem friss, ha sütés után eltelt jó pár óra, akkor már jobban érezni a csicseriborsó ízét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése