2017. május 2., kedd

Spenótfőzelék- számomra újszerűen

Régen, mikor még nem volt kertünk, nem szerettem a spenótfőzeléket, mást meg nem is próbáltam főzni belőle (ma már tudom, milyen finom és kreatív ételeket lehet sütni-főzni spenótból a pitéktől kezdve a kelt tésztákon át a rakott tésztáig). Van a blogon egy szép gyűjtemény most már ebben a témában is ITT. Mióta a saját, kertünkben szedett spenótot megkóstoltam, rájöttem, még egy egyszerű főzelék is lehet nagyon ízletes ebből a megosztó zöldségből. Meg sem közelíti a boltban kapható, zacskós változatot. A hétvégén leszüreteltem a spenót nagy részét, eltettem télire a mélyhűtőbe (alapos mosás, blansírozás, kihűtés, majd adagolás zacskókba egészben vagy aprítva, feliratozás). Egy adagot pedig megfőztem ebédre. Egyik nap párolt retekkel és újhagymával ettük (az ötlet a Vidék Íze 2017 májusi számából származik), másik nap pedig grillsajtot sütöttem hozzá. Most készítettem először életemben grillsajtot (kecsketejből), így nagyon izgatott voltam, lehet-e majd sütni, nem folyik-e szét stb. Természetesen a gyerekeknek a grillsajtos változat ízlett jobban.


Hozzávalók ahogy én készítem, hagyományos módon a spenótfőzeléket:
- kb. 1 kg friss spenót, (ha friss, akkor először megmossuk, majd forró vízbe tesszük egy pillanatra, utána kiszedjük, leszűrjük és késsel, vágódeszkán jó apróra vágjuk),
- tej, mennyisége függ a spenót mennyiségétől és attól, mennyire szeretjük hígan (én hígabban szeretem, így nálam kb. 8-10 dl tej kerül bele),
- fokhagyma ízlés szerint (szeretem, ha jó fokhagymás, így én minimum 5 gerezdet teszek hozzá), aprítva,
- egy evőkanál zsiradék,
- 2-3 evőkanál liszt,
- morzsolt majoranna (ez elmaradhat, sokan nem tesznek bele),
- só.

Elkészítés:

1. A zsiradékon megfuttatjuk a fokhagymát. Nem kell sokáig, éppen csak kezdjen illatozni. Beletesszük az előkészített spenótot, felöntjük tejjel. Sózzuk és szórhatunk bele kevés majorannát, ha szeretjük. Lassú tűzön főzzük.

2. Mikor felforr a tej, behabarjuk. Kevés tejjel vagy vízzel kikeverjük a lisztet, Merünk hozzá egy evőkanállal a forró főzelékből, kikeverjük, csomómentesre, majd folyamatos keverés mellett az egészet visszaöntjük a főzelékhez. Forralunk rajta és kész. Hagyományosan tojással vagy bundáskenyérrel eszik, de nálunk a tojás szóba sem jöhet, mert Panni tojásallergiás.

Spenótfőzelék másképp:
Eddig így készítettem a spenótfőzeléket, hétvégén viszont tej helyett, illetve mellett görög joghurtot és egy kis tejszínt is öntöttem hozzá. Egész más íze lett, nekem így sokkal jobban ízlett most, mintha csak tej lett volna benne.





Hozzávalók:
- kb. 1 kg friss spenót, (ha friss, akkor először megmossuk, utána forró vízbe tesszük egy pillanatra, majd kiszedjük, leszűrjük és késsel, vágódeszkán jó apróra vágjuk),
- 2 dl tej,
- 3 doboz görög joghurt (összesen 800 g),
- 1 dl tejszín (csak, mert éppen volt bontva, helyette mehet tej vagy joghurt),
- fokhagyma ízlés szerint (szeretem, ha jó fokhagymás, így én minimum 5 gerezdet teszek hozzá), aprítva,
- egy evőkanál zsiradék,
- 2-3 evőkanál liszt,
- morzsolt majoranna (ez elmaradhat, sokan nem tesznek bele),
- só.

Elkészítés:

Ugyanaz, mint fent, de egy kicsit rámentem botmixerrel is, mikor elkészült. Azonban nem annyira, hogy pépes legyen az egész, hagytam inkább darabosra.

Feltét:
Friss retket és újhagymát daraboltam, majd vajon, kevés sóval megpároltam. A második nap pedig házi grillsajtot kis kockákra vágtam és megsütöttem egy nagyon pici zsiradékon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése