2019. január 6., vasárnap

Kerekrépás lepény

Karácsonyra megkaptam Borbás Marcsi Magyarország finom, Szívem csücske ország sarka című könyvét. A könyvben sok jó receptet olvastam, de a legizgalmasabbnak ezt a kerekrépás lepényt találtam. Alig vártam, hogy ünnepek után kipróbáljam végre.

Kerekrépát (angolul turnip) néhány éve termesztünk mi is a kertben. Nagyon finom, nincs olyan erős íze, mint mondjuk a szintén másodvetésű és télen fogyasztható feketereteknek. Ha esetleg valaki nem ismerné a kerekrépát, akkor lejjebb talál róla egy fotót. Tarlórépának is hívják a kerekrépát. Az Őrségben savanyítják is, ahogy a káposztát szokás. Régen a kerekrépát aratás után tarlóba vetették, másodvetésként.

Mi leginkább szendvicsekhez esszük, de olvastam, hogy készülhet belőle főzelék, rétestöltelék, húsos kerekrépa és persze a fentebb említett savanyított kerekrépa is. Volt már, hogy köretként készítettem úgy, hogy a tepsibe dobáltam darabolt gyökérzöldségeket, köztük kerekrépát is, olajjal meglocsoltam, sóval, borssal, esetleg zöldfűszerekkel megszórtam, dobtam közéjük pár gerezd fokhagymát, darabolt vöröshagymát és így sütöttem puhára. Hús mellé fogyasztottuk.

Most tehát ezt a kerekrépás lepényt próbáltam ki. Nem csalódtam, nagyon finom volt. Puha tészta, krémes, édeskés feltét a tetején.





Itt pedig a könyv és boldog tulajdonosa, azaz én:




Hozzávalók a tésztához: 
- 50 dkg liszt,
- 2,5 dkg élesztő,
- 1 nagy evőkanál zsír,
- 1 tojássárgája (nálam ez kimaradt, nem használhatok),
- 1 púpos teáskanál só,
- 1 evőkanál cukor,
- 2,5 dl tej (nálam kicsit több, mert tönkölylisztet használok).

Hozzávalók a feltéthez: 
- 1 evőkanál zsír,
- 1 kiskanál só,
- 2 evőkanál cukor,
- 3 nagy fej kerekrépa (nálam több),
- 3 dl tejföl,
- 2 evőkanál cukor.

Elkészítés: 

1. A zsírt elmorzsoljuk a lisztben és elkeverjük benne a sót.

2. A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt és elkeverjük benne a cukrot. Hagyjuk, hogy felfusson.

3. Amikor már habos az élesztős tej, belekeverjük a tojássárgáját és az egészet hozzáöntjük a liszthez. A szokásos módon sima, hólyagos tésztát dagasztunk. Ezután vékonyan beolajozzuk a tészta tetejét, majd letakarva duplájára kelesztjük.

4. Míg kel a tészta, a kerekrépát megtisztítjuk (én meghámoztam), majd almareszelőn lereszeljük.

5. Nagy átmérőjű edényben zsírt olvasztunk, rászórjuk a cukrot és a sót, majd rátesszük a reszelt kerekrépát. Megpároljuk, végül hagyjuk kihűlni.

6. A megkelt tésztát kerek formájúra nyújtjuk. Nekem ez nem így sikerült, téglalap alakú lett a tészta. Kizsírozott sütőformába helyezzük (nálam egy nagy gáztepsire). Azt nem írja a recept, milyen vastagra kell nyújtani a tésztát, így nálam a tészta majdnem akkorára lett nyújtva, amekkora a gáztepsim.

7. A tészta tetején egyenletesen elosztjuk a párolt kerekrépát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

8. A tejfölt kikeverjük a cukorral és a lepényt 30 perc sütés után meglocsoljuk ezzel a cukros tejföllel. Jusson belőle mindenhova. Visszatoljuk a lepényt a sütőbe és még további 15-20 percre visszatoljuk a sütőbe. Langyosan kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése