2014. szeptember 22., hétfő

Öntött túrós pite

Viszonylag egyszerű és nagyon finom ez a túrós sütemény, aminek receptjét Illés Krisznél találtam.






Hozzávalók a tésztához: 

- 6 tojás sárgája,
- nálam 5 evőkanál cukor--->eredetileg 12 evőkanál cukor, aki az édes ízeket szereti, tegyen bele többet, mint én,
- 18 evőkanál olaj,
- 18 evőkanál tej,
- 12 evőkanál liszt,
- 1 kávéskanál sütőpor,
- csipet só.

Hozzávalók a túrós töltelékhez: 

- 6 tojás fehérje,
- 50 dkg túró,
- 10 dkg cukor (nálam kevesebb),
- 3 evőkanál búzadara,
- 1 citrom reszelt héja,
- 1 vaníliás cukor.

Elkészítés: 

1. Az edényt, amiben a tésztát keverjük, lemérjük. Erre azért van szükség, mert pontosan el kell majd feleznünk a tésztát.

2. A tojások sárgáját fehéredésig verjük a cukorral, majd hozzáadjuk a nedves, végül a száraz hozzávalókat.

3. Egy 20X30-as méretű tepsit kivajazunk, kilisztezünk és a tészta felét beleöntjük.

4. 175 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt elősütjük a tésztát.

5. Közben a tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, a túrót pedig összekeverjük a búzadarával, a citromhéjjal és a vaníliás cukorral. Végül a kemény habot beleforgatjuk a túróba.

6. Az elősütött tészta tetejére kenjük a túrós tölteléket, ráborítjuk a tészta másik felét és készre sütjük a süteményt 160 fokon (teteje kapjon egy kis színt).

Császármorzsa kölesből

Flat-catnél találtam a receptet néhány éve. Már sokszor elkészítettem, mert férjem a hagyományos császármorzsánál jobban szereti ezt a változatot. Gergő is szívesen eszi.

Időközben elkészítettem már tojás nélkül is ezt az ételt. A recept ITT található.






Hozzávalók 2 személy részére (én ennek a többszörösét szoktam készíteni):

- 1 dl köles (kb. 6 dkg), alaposan megmosva, többször, váltott vízben,
- 2,5 dl zsíros tej, a lényeg, hogy a tej 2-2,5-szerese legyen a kölesnek (van, hogy tej és víz keverékét használom),
- 2 nagy tojás (nem mindig emelem arányosan a tojás mennyiségét, ha többet készítek),
- 3 dkg vaj,
- cukor, ha valaki igényli,
- tehetünk bele mazsolát is,
- vaníliaőrlemény/vaníliás cukor, vaníliaesszencia, kinek mi van,
- egy evőkanál vaj a sütéshez, de ez elhagyható, én szoktam tenni bele,
- tálaláshoz lekvár.

Elkészítés: 

1. A kölest a vaníliával és a tejjel összekeverjük, felforraljuk, majd kis lángon készre főzzük (kb. 10 perc).

2. Hozzáadjuk a vajat (és a cukrot is), majd lefedjük és állni, hűlni hagyjuk.

3. A tojások sárgáját hozzákeverjük a köleses masszához, végül a tojások keményre vert habját is óvatosan beleforgatjuk.

4. Egy tapadásmentes serpenyőt felforrósítunk (én vajat is tettem bele) és beleöntjük a massza felét. Mérsékelt lángon addig sütjük, míg összeáll, majd egy fakanállal szétszaggatjuk a tésztát és addig forgatjuk, míg morzsás nem lesz (a morzsák mérete ízlés kérdése, férjem az aprót szereti, én meg úgy, ha vannak benne gombócok is :)). A másik felével ugyanígy járunk el. Ha van egy jó nagy edényünk, akkor egyszerre is megsüthetjük. Lekvárral tálaljuk.

2014. július 6., vasárnap

Túrós-borsos töklepény

A Nagy Ramakönyvben találtam ezt a különleges lepény receptet. Már 2 éve készülök megsütni, de mindig elmaradt valami miatt. Most végre nekiláttam és még annál is finomabb, mint hittem korábban. A lepény egyébként horvát specialitás. Az eredeti recept 1 kg lisztet használ, én mindent feleztem.






Hozzávalók a tésztához (ez egy fél adag) 

- fél kg liszt (én tettem bele teljes kiőrlésűt is),
- 1 tojás a tésztába + 1 tojás a kenéshez (én a tojásokat kihagytam, tojásallergia miatt),
- 1 csapott teáskanál só,
- 1 evőkanál vaj, olvasztva (nem forró!)
- 2,5 dkg élesztő,
- kb. 2,5-3 dl tej, liszttől függ,
- fél evőkanál cukor.

Hozzávalók a töltelékhez: 

- 2 kg főzőtök (csak frissből jó, fagyasztottból nem jó), az eredeti recept ennyit ír, de azt nem, hogy tisztítás előtt vagy után értendő a tök súlya, nálam tisztítás után, mag nélkül 1-1,3 kg volt,
- fél evőkanál só (többet tettem),
- 1 fej vöröshagyma,
- kevés zsír,
- 25 dkg túró (nálam házi),
- 1 dl tejföl,
- fél teáskanál őrölt bors,
- fél marék búzadara,
- 1-1 mokkáskanál őrölt fűszerpaprika és pirosarany (vagy házi darált paprika).

Elkészítés: 

1. Az élesztőt a langyos tejben, kevés cukorral elkeverve, 2 teáskanál liszttel megszórva felfuttatjuk.

2. A lisztet megszitáljuk, hozzáadjuk a tojást, a sót, a felfuttatott élesztőt és elkezdjük kidagasztani a tésztát. A vége fele belegyúrjuk a megolvasztott vajat. Letakarva duplájára kelesztjük (kb. 1 óra). Ha megkelt, 12 egyforma súlyú cipót formázunk és letakarva 10 percig pihentetjük a tésztát.

3. A töltelékhez a tököt lereszeljük, megsózzuk és 20 percig állni hagyjuk. Ezután kétszer jól kinyomkodjuk a levét.

4. A hagymát apróra vágjuk és zsíron megpirítjuk.

5. A megpirított hagymához keverjük a túrót, a tejfölt, a borsot s a búzadarát. Ha kell, még sózzuk. Hozzákeverjük a tököt is.

6. Minden tésztadarabot egyesével kinyújtunk négyzet alakúra. Én viszonylag vékonyra nyújtottam a tésztát. Megtöltjük, majd boríték formára összehajtogatjuk. Kezünkkel jól lelapítjuk. Zsírozott (nagy gáz)tepsire helyezzük, megkenjük a pirospaprikával, pirosarannyal felvert, elkevert tojással. 190 fokos sütőben készre sütjük (kb. 35 perc).

Fokhagymás párolt mángold

Egyik hétvégén sült csirkét készítettem, amihez fokhagymás mángoldot ettünk. Gyors és egészséges köret (na, meg laktató is). A receptet Lilafügénél találtam, aki azt írja, hogy ez az étel délszláv országokban szinte mindennapos. Sok fokhagymával fogyasztják és gyakran főtt krumplival keverik össze.






Hozzávalók: 

- 1 kg mángold,
- 10 gerezd fokhagyma,
- 8 evőkanál olívaolaj (én kevesebbet használtam),
- só,
- bors,
- fél szerecsendió lereszelve (opcionális),
- főtt krumpli (opcionális).

Elkészítés: 

1. A mángoldot megmossuk, majd a leveleket összedaraboljuk. (Ha nagyok már, én a közepét, a szárát kitépem, ahogy a sóskánál is szokás.)

2. Olívaolajat melegítünk, rádobjuk a reszelt vagy nagyon kicsi darabokra vágott fokhagymát. Nem kell megpirítani, éppen csak kezdjen illatozni.

3. Ekkor mehet rá a mángold Sózzuk borsozzuk, szerecsendióval megszórjuk. 6-8 perc alatt kész. Ekkor vagy önmagában vagy krumplival összekeverve kínáljuk sült húsok, grillezett halak mellé. Lilafüge tálalás előtt még megöntözi olívaolajjal a kész mángoldot, de én ezt kihagytam.

Zöld turmix

Állítólag nagy divat külföldön a zöld turmix. Én még soha nem hallottam róla, csak néhány napja futottam bele pár ilyen receptbe az interneten. Nem sok reményt fűztem hozzá, mert el nem tudtam képzelni, hogy a zöld levelek és a gyümölcsök párosítása ilyen finom is lehet. Most már minden nap iszunk egy-egy pohár zöld turmixot. Még a majdnem 2 éves kisfiam is szereti, ami nála nagy szó.

Azt írják, hogy a helyes arány 60 százalék gyümölcs, 40 százalék zöld levél. Bármilyen ehető zöld levelet felhasználhatunk. pl. sóska, spenót, mángold, petrezselyem zöldje, répa zöldje, csalán, kelkáposzta stb. A lényeg, hogy zöld legyen. Azt is olvastam, hogy egyszerre 2 féle gyümölcsöt tegyünk a turmixba, ne többet.

Én a leveleket széttépkedem, a gyümölcsöket darabolom és kevés vizet öntök hozzájuk. Beindítom a turmixot és pár másodperc múlva kész a finom ital. Nem szoktam sok vizet adni hozzá, mert sűrűn jobban szeretem.


2014. július 5., szombat

Rakott mángold kölessel

Ritánál találtam ezt a receptet. Nagyon jó lett.

Hozzávalók: 

- 12 dkg köles,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 50 dkg darált hús,
- 1 teáskanál fűszerpaprika,
- 2 evőkanál paradicsomlé (én jóval többet tettem bele),
- 1 evőkanál zsiradék,
- só,
- bors,
- 30 dkg mángold (én többet használtam fel),
- 2 dl tejföl (én többet tettem bele),
- reszelt sajt (elhagyható).

Elkészítés: 

1. A kölest jól megmossuk, majd sózott, kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük.

2. A vöröshagymát apróra vágjuk és egy evőkanál zsiradékon üvegesre pároljuk. Ekkor rátesszük a darált húst, sózzuk, borsozzuk és fehéredésig sütjük. Ezután belereszeljük a fokhagymát, megszórjuk fűszerpaprikával és hozzáöntjük a paradicsomlevet, majd fedő alatt készre főzzük.

3. A megmosott, darabokra vágott mángoldot zsiradékon megpároljuk.

4. A tepsi alján elosztjuk a húst, erre jön a köles, majd a mángold. Az egészet leöntjük tejföllel, sajtot reszelünk rá és 200 fokos sütőben készre sütjük.




2014. június 22., vasárnap

Cseresznyés focaccia

Limaránál olvastam egy cseresznyés focaccia receptet, ami nagyon megtetszett, a tésztáját viszont nem az ő, hanem a schiacciata receptem szerint készítettem.


Hozzávalók a tésztához:

- 50 dkg liszt (nálam fehér tönköly),
- 1 teáskanál só,
- 1 evőkanál cukor,
- 2 evőkanál olívaolaj,
- 2,5 dkg friss élesztő,
- 3-3,5 dl langyos víz.

Hozzávalók a tetejére:

- 50 dkg cseresznye, 
- 3 evőkanál olívaolaj, 
- 2-3 evőkanál barnacukor, 
- egy kis ág rozmaring, 
- mandula ízlés szerint. 

Elkészítés: 

1. Az élesztőt kevés langyos vízben feloldjuk és megszórjuk a cukorral. Felfuttatjuk.

2. A felfuttatott élesztőt a többi hozzávalóval összedolgozzuk, kidagasztjuk. Letakarva duplájára kelesztjük. 

3. Amikor megkelt, egy nagy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, belelapogatjuk a tésztát. Ujjainkkal mélyedéseket nyomunk bele. 

4. A tészta tetejét megszórjuk kimagozott cseresznyével, megszórjuk barnacukorral, apróra vágott rozmaringlevelekkel, apróra tört mandulával és megöntözzük olajjal.  Letakarjuk és 20-30 percet pihenni hagyjuk.

5. 190 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.