2015. augusztus 15., szombat

Gesztenyés-meggyes piskótatekercs (lisztmentes)

Hozzávalók a tésztához: 
- 6 tojás,
- 3 evőkanál xukor zero,
- 9 púpos evőkanál darált mandula vagy darált dió.

Hozzávalók a töltelékhez: 
- 25 dkg gesztenyemassza (cukormentes),
- 2,5 dl habtejszín,
- 2-3 evőkanál rum,
- porcukor ízlésszerint
- fél üveg meggybefőtt (cukormentes).

Tetejére: 
- 10 dkg étcsokoládé,
- egy kiskanál vaj.

Elkészítés: 

1. A piskótát megsütjük. Ehhez a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a xukorral habosra keverjük (fehéredésig). Ezután a tojásfehérjéből habot verünk. A sárgáját hozzáöntjük a habbá vert fehérjéhez és összekeverjük, vigyázva, hogy a hab össze ne törjön. Ezután a darált mandulát is óvatosan beleforgatjuk.

2. Nagy gáztepsit sütőpapírral kibélelünk és beleöntjük a tésztát. Elsimítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Ekkor leszedjük a sütőpapírról és még melegen konyharuhára tesszük, felcsavarjuk. Így hűtjük ki.

3. A krémhez a gesztenyét krumplinyomón átnyomjuk. Porxukorral és rummal ízesítjük. A tejszínt habbá verjük, majd a gesztenyével összekeverjük.

4. A kihűlt tésztát kiterítjük, megkenjük a töltelékkel, egyenletesen elosztjuk rajta a meggyet. Feltekerjük.

5. A csokit gőz felett felolvasztjuk. Vajat keverünk bele, majd gyorsan bevonjuk vele a süteményt. Hűtőben pihentetjük néhány órát.

Nem volt idő fotózgatni, így elkészülés után csak gyorsan kattintottam egyet a géppel.

Frissítés 2021-ben: Már nem használok édesítőszereket, így normál cukrot teszek a sütikbe. 




Új kép 2021. 11.07.



2 megjegyzés:

  1. Ez a képen abszolut lisztel keszult piskotatekercs
    Hazugsag ez a par kanal mandulabol keszult
    Ki sem probaltad!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Moris! Köszönöm szépen kedves és udvarias szavaidat! Mivel ezt az oldalt elsősorban magamnak írom, nem tartom valószínűnek, hogy magamnak hazudnék.😉

      Törlés