2018. december 4., kedd

Sütőtökös-krémsajtos csokigolyók/pumpkin truffles

Többször említettem már, hogy hatalmas nagydobosi sütőtökök nőttek idén a kertünkben (például itt). Mikor megvágok egy tököt, egy tepsire nem fér el az egész, még egyszer vagy kétszer sütnöm kell egy újabb adagot. Három gyerekemből egy eszi csak a sült tököt (ő sem sokat), a fiúk nem szeretik. Habár tényleg nagyon szeretem, egyedül azért nem tudok megenni ennyi tököt, így jönnek a főételek és desszertek, melyek sütőtököt is tartalmaznak. Így ugyanis, nagyon érdekes módon, mindenki megeszi a sütőtököt. Leves, lasagne, sütőtökös túrótorta, chilei babragu,  marokkói tazsin, sütőtökös rakott krumpli, sütőtökkrémes tészták itt és itt, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. De legújabb kísérletem a pizza, a vegán burger és a palacsinta is jól sikerült. Mutatom sorban őket is.

Ez a kis desszert nagyon kapós volt, férjem és a gyerekek is pillanatok alatt eltüntették (volna), ha hagyom. Nem tettem bele sok fűszert, csak éppen annyit, hogy kellemesen fűszeres legyen, de semmiképp sem tolakodó.






Hozzávalók (kb. 30 db kicsi golyóhoz): 
- 8 dkg krémsajt (nem túl lágy fajta), a krémsajtot én készítettem,
- 2-3 dkg porcukor (ha valaki az édesebb ízekhez van szokva, tegyen többet),
- 10 dkg sütőben sült sütőtök (ez már a héj nélküli mennyiség), nálam nagydobosi tök, ami kevésbé lédús a sokak által fogyasztott kanadai/sonkatöknél,
- kevés mézeskalács fűszerkeverék (elmaradhat, tehetünk helyette más fűszert is),
- kevés fahéj,
- 5-10 dkg keksz (bármilyen, nálam most diós preckedli volt, de lehet mézeskalács, vajas keksz stb., legutóbb narancsos pöfeteg volt, nagyon jó ízt adott neki), lehet, hogy többre lesz szükség, ha a krémsajt lágyabb és/vagy a sütőtök lédúsabb!,
- jó minőségű étcsoki a bevonáshoz (nálam kb. 5 dkg étcsoki fogyott), 78 %-os volt a csoki.

Elkészítés: 

1. A krémsajtot, a porcukrot és a puha, sült sütőtököt, valamint a fűszereket krémesre kikeverjük. Ne maradjon a krémben nagy sütőtökdarab (esetleg a tököt előzőleg botmixerrel is krémesre keverhetjük). A fűszerből csak keveset tettem a masszába, éppen csak annyit, hogy pikánsan ízesítse a desszertet, de ez ízlés kérdése.

2. A kekszet kávédarálóban megdaráljuk. Elképzelhető, hogy több kekszre lesz szükség, ha lédúsabb a tök és lágyabb a krémsajt. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy egy jól formázható, de nem száraz masszát kapjak.

3. A kész masszát alaposan lefedjük és hűtőben pihentetjük néhány órát vagy másnapig.

4. Ezután kis golyókat formázunk (kb. kisebb főtt tojássárgája méretűt). Ha még mindig nagyon lágy lenne a massza, akkor a golyókészítés előtt még mindig tehetünk bele kekszmorzsát.

5. Ezután ismét hűtsük, tegyük vissza a hűtőbe. 

6. A csokit gőz fölött a szokásos módon megolvasztjuk. (ITT, a szaloncukornál írtam erről.) Egyesével belemártjuk a golyókat (szép vékony csokimáz sikerült most is...úgy készítettem, ahogy a szaloncukrot mártottam a csokimázba), majd sütőpapírral bélelt tálcára sorakoztatjuk őket. Hűvös helyen hagyjuk, hogy megkeményedjen a csokibevonat. Hűtőben tárolom, de hamar el szokott fogyni. :)

2 megjegyzés:

  1. Elkèszítettem,es finom volt. Kicsit puhaább lett,de legközelebb a kemènyebbre csinálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nálatok is sikere volt! Nagyobbik fiam egyik kedvence ez, pedig egyébként ki nem állja a sütőtököt.

      Törlés