2021. január 30., szombat

Vajon pirított polentagombóc

 A polentagombóc leírását a Vidék íze 2021 februári számában találtam. Ők ott szaftos hússal kínálták, én viszont fűszeres paradicsomszószt készítettem hozzá. 


Hozzávalók (én csak a felét készítettem most el): 

- 25 dkg kukoricadara,

- 5 dl víz,

- 5 dkg vaj,

- 1 kis csokor petrezselyem (én helyette kevés szárított bazsalikomot tettem bele),

- só,

- bors,

- 1 gerezd fokhagyma,

- reszeltem bele 5 dkg házi, félkemény kecskesajtot is (amit még nyáron készítettem).


Elkészítés: 

1.  A fokhagymát apróra vágjuk (esetleg reszeljük). Egy magasabb lábasba öntjük a vizet, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a fokhagymát is és én még szárított bazsalikomot is szórtam bele. 

2. Ha felforrt, akkor állandó kevergetés mellett hozzáöntjük a kukoricadarát. Lassú tűzön kb. 10 percig főzzük. Vigyázni kell, nehogy leégjen. A végén én még kevertem hozzá sajtot is. Sűrű, kemény masszát kapunk. 

3. Ha kihűlt, vizes kézzel dió nagyságú gombócokat készítünk. 

4. Egy nagy serpenyőben vajat olvasztunk, beletesszük a gombócokat. Átpirítjuk. Ha kész, akkor kell megszórni az apróra vágott petrezselyemmel. 

Az eredeti receptben hús mellé kínálták ezt az ételt (köretnek), én viszont készítettem egy sűrű, fűszeres paradicsomszószt és azzal ettük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése