2018. október 26., péntek

Szultán tekercs/sultan sarmasi

Ez egy török édesség, amit korábban egy közösségi oldal főzős csoportjában nagyon sokan elkészítettek. Én nem próbáltam ki akkor, mert valamiért azt gondoltam, hogy nem lehet túl finom ez a desszert. A pudingot egyébként sem kedvelem, így aztán el is felejtkeztem róla. Nemrég valahol újra belefutottam ebbe a receptbe. Mivel sok tej volt itthon, amit szerettem volna most már felhasználni, gondoltam, itt a vissza nem térő alkalom, próbáljuk ki. A siker elsöprő volt, ami a családot illeti. Nem jellemző rám, hogy hétköznap édességet készítsek a családomnak, de kivételesen engedtem a nyomásnak és 2 nap múlva újra elkészítettem. Mindkétszer szinte harcok folytak azért, hogy ki ehet még egy tekercset és kié lesz az utolsó tekercs.

A süteménynek nem pont így kell kinéznie, ahogy az enyém (nálam jócskán kibuggyan az oldalán a tejszín, míg az eredeti receptekhez csatolt képeken szépen látszik a csigavonal, ahogy tekeredik a "tészta"). Több tejszínt tettem bele, mint kellett volna, de itt, nálunk, a tejszínnek nagy szerepe van, mert a gyerekek imádják, így nem szerettem volna csökkenteni az adagon.

Azt még el kell mondjam, nekem nagy nehézséget okozott mindkétszer a tészta feltekerése, ugyanis hajlamos volt törni. Éppen ezért azt javaslom, ha vendégeknek készítenénk, előtte tegyünk egy főpróbát, készítsünk el egy próbaadagot a családnak, hogy kitapasztaljuk, hogyan kell bánni a tésztával. Egyébként nagyon finom, kellemesen csalódtam, könnyű desszert, ami "eteti" magát. Az biztos, hogy fogok még kísérletezni vele, mert az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb desszertje volt náluk.





Hozzávalók a pudinghoz (ez lesz a "tészta"): 
- 1 liter tej,
- cukor (eredeti recept szerint 15 dkg, nálam csak 4-5 dkg),
- 10 dkg étkezési keményítő,
- 7 dkg liszt,
- 3 dkg kakaópor,
- vaníliakivonat/ őrlemény,/vanília kikapart belseje, kinek mi van otthon,
- vaj (némely recept 5 dkg-ot, míg más 10 dkg-ot ír, én mindkettőt kipróbáltam, így is-úgy is jó, de talán több vajjal finomabb, krémesebb volt),
- van recept, ami szerint kerül bele 10 dkg étcsoki is akkor, amikor a vajat teszi a pudingba, de én étcsokival még nem próbáltam,
- 20 dkg kókuszreszelék (felesleges ennyi, nem vesz fel ennyi kókuszt a tészta, másodszor már kevesebbet használtam).

Hozzávalók a krémhez: 
- 2 dl tejszín (nálam 2,5 dl, mert a gyerekek szeretik, ha sok benne a tejszín, de van, aki csak 1,5 dl-t tesz bele),
- porcukor ízlés szerint.

Elkészítés: 

1. Egy nagy gáztepsibe szórjuk és egyenletesen elosztjuk benne a kókuszreszeléket. Eredetileg 20 dkg kókuszt írnak a receptek, de szerintem ez sok, ennyit nem vesz fel a puding. Másodszorra már kevesebbet, 10-15 dkg-ot használtam csak. (Igaz, gáztepsi és gáztepsi között is van különbség, egy ideje tudom, ugyanis van két tűzhelyem, mindegyik 60 cm széles, de az egyiknek jóval kisebb a sütőtere és így a tepsije is. Én ehhez a recepthez a kisebb gáztepsit használtam, de legközelebb kipróbálom a nagyobbal is.)

2. A kakaóport, a cukrot, a lisztet és a keményítőt csomómentesen (!) kikeverjük 3 dl tejjel. A maradék tejet feltesszük forrni a vaníliával (vigyázzunk, nehogy odakapjon, odaégjen az edény aljára a tej).

3. Mikor felforrt a tej, valamennyit hozzáöntünk a kakaós tejhez, gyorsan átkeverjük, majd az egészet, folyamatos keverés mellett visszaöntjük a felforralt tejhez.

4. Lassú tűzön, állandó keverés mellett besűrítjük a pudingot.

5. Ha kész, elzárjuk a tüzet és hozzákeverjük a vajat is.

6. Ezt a kakaós pudingot ráöntjük a kókuszreszelékre (ne egy helyre öntsük, hanem öntsünk belőle mindenhova), majd gyorsan eligazgatjuk, hogy mindenhol egyenletes vastagságú legyen (hamar "köt" a puding, ezért kell igyekezni). Kihűtjük (van, aki hűtőben pihenteti 1 órát).

7. Ha kihűlt, felverjük a tejszínt a porcukorral (én tettem bele egy negyed zacskó habfixálót is, biztos, ami biztos, mivel nem növényi tejszínt használok) és rákenjük a kihűlt pudingra.

8. Most jön a neheze, a feltekerés. Késsel felcsíkozzuk a tésztát. Rengeteg videot megnéztem, volt, ahol csak 8 részre, volt, ahol 10-12 csíkra osztották fel a süteményt. Szerintem szerencsésebb, ha több részre vágjuk. (A puding felcsíkozása úgy néz ki, hogy a hosszabbik oldallal párhuzamosan a tésztát félbe vágjuk, majd erre merőlegesen, azaz a rövidebb oldallal párhuzamosan felcsíkozzuk a sütit, mint pl. itt is látható, 5 perc 10 másodperctől kezdődően: https://www.youtube.com/watch?v=lNnJ2Ga6Rz0 ).

9. Feltekerjük (óvatosan) az első tekercset. Esetleg egy tortalapátot is használhatunk, azzal segítve a felcsavarást és a tányérra helyezést. Ha tudjuk, felcsavarás után még meg lehet hempergetni a kókuszreszelékben, ha nem, mert mondjuk túl lágy vagy nagyon törik a puding, akkor majd a tányéron megszórjuk még egy kis kókuszreszelékkel a tetejét és az oldalát. Fogyasztásig hűtőben tároljuk, de rögtön is fogyasztható.

Rengeteg videót található az interneten, én is csatolok egyet (Sultan sarmasi a süti neve, ezt kell beírni és rengeteg találat feljön majd), itt tekinthető meg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése