2018. október 26., péntek

Lencsefasírt

Húsmentes, olcsó, gyors ebéd. Mi most rizzsel ettük, mert nem volt itthon más köretnek való. Húst kedvelő férjem és válogatós kisfiam örömmel és jóízűen fogyasztották.





Hozzávalók: 
- 25 dkg lencse,
- fokhagyma ízlés szerint (nálam 3 gerezd), apróra vágva,
- 1 fej vöröshagyma, nagyon apróra vágva,
- só,
- bors,
- fél kiskanál pirospaprika,
- kömény,
- zsemlemorzsa,
- aprított petrezselyemzöld,
- a tojásos változathoz 1 tojás,
- zsiradék a sütéshez.

Egy másik fűszerezés készült következő alkalommal:
- olaszos fűszerkeverék (
- nem tettem bele köményt, pirospaprikát és külön fokhagymát sem, mert volt a fűszerkeverékben.

Elkészítés:

1. A lencsét átválogatjuk, majd megmossuk, végül vízzel felengedjük és puhára főzzük. Víz ne maradjon alatta, főzzük el teljesen róla a vizet. Ha kész, villával törjük szét, de botmixerrel is végezhetjük ezt, ha nem szeretnénk rusztikusra hagyni a masszát (én botmixerrel törtem össze, de nem teljesen simára, hagytam kissé darabosra). Hagyjuk hűlni.

2. Fűszerezzük aprított fokhagymával, sóval, borssal, köménnyel, vöröshagymával, pirospaprikával, aprított petrezselyemzölddel.

3. Aki eszik tojást, azt is keverje a masszába, végül annyi zsemlemorzsát adjunk hozzá, amennyitől egy jól formázható anyagot kapunk.

4. Fasírtokat formázunk, majd zsemlemorzsába forgatjuk őket.

5. A tojásmentes változatot néhány kanálnyi olajon sütöttem csak ki (egy nagy serpenyőben, de lehetett volna sütőben is, csak az hosszadalmasabb lett volna), a tojásos változatot forró, bő zsiradékban. Most rizst főztem hozzá (de gyakran fogyasztjuk kölessel is az ilyen zöldségfasírtokat), de bármilyen köret illik mellé, valamint sok friss zöldség, saláta.

Tipp: szinte bármilyen zöldségből lehet "fasírtot" készíteni és itt szeretném ajánlani a diósültet is (recept itt), mely kiváló húsmentes feltét.

2018. október 24., szerda

Szalonnás-sütőtökös csiga

A már jól bevált gyors kelt tésztát gyúrtam be most is, amibe teljes kiőrlésű tönkölyliszt ezúttal is került, hogy egészségesebb legyen a végeredmény. Erre mindig igyekszem figyelni és szerencsére a gyerekeimnek sincs ezzel problémájuk.

Volt maradék sült tök, egy kevés krémsajt (én készítettem, kecsketejből) és feta sajt (még nyáron készítettem kecskéink tejéből).



Fél adag tésztát gyúrtam be és ehhez kevertem ki annyi krémet, amennyi alapanyagom volt hozzá, azaz 7 dkg feta sajtot, 3,5 dkg krémsajttal, majd 7 dkg joghurttal lazítottam. Néhány vékony szelet sült sütőtököt morzsoltam a tésztára kent krémre és egy vastag szelet szalonnát kockáztam, majd sütöttem ki zsírjára, azt is rászórtam. A töltelék hozzávalói tetszés szerint változtathatók, kicsit többet is elbír a tészta, de így is finom volt. Friss zöldségekkel ettük vacsorára, kisfiam ebédre, az iskolában.

Elkészítés: 

1. A tésztát bedagasztottam (most fél adagot készítettem), majd kelesztettem (eredetileg nem muszáj keleszteni).

2. Addig a szalonnát apró kockákra vágtam, majd kisütöttem.

3. A krémsajtot, a feta sajtot kikevertem joghurttal (tejföllel is jó). Sóztam kicsit.

4. A megkelt tésztát vékonyra nyújtottam, megkentem a fetás krémsajttal, majd megszórtam a sült szalonnával, végül megszórtam a sült sütőtökkel (nem kockáztam, hanem szétnyomkodtam és úgy szórtam rá a krémsajtra).

5. Feltekertem a tésztát, ahogy a kakaós csigát szokás, majd szeleteltem (kb. másfél ujjnyi vastagra).

6. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam (nem túl távol egymástól). Annyit keltek, míg a sütő bemelegedett (190 fokra). Készre sütöttem (amikor az alja pirult, akkor szedtem ki a sütőből), majd, miután megsült, konyharuhával letakartam és így hagytam még 10 percet állni.

2018. október 23., kedd

Cukkinis-padlizsános tészta, ricottával

Ez az étel úgy készült, hogy mindenből volt egy kevés itthon: a kertben pár cukkini és padlizsán, a spájzban tészta, de mindegyik zacskóban csak egy kevés, így többfélét főztem össze, a tegnapi sajtkészítésből pedig ricottát/ordát tettem félre. Sütöttem hozzá szalonnakockákat és máris készen volt egy olyan ebéd, amire kisfiam azt mondta, hogy "kedvenc", pedig egyébként nem szereti sem a cukkinit, sem a padlizsánt és ricottát is ritkán eszik csak úgy. 





Hozzávalók: 
- 3 kisebb-közepes zsenge cukkini, 
- néhány padlizsán,
- 1 nagy fej vöröshagyma, 
- só,
- bors,
- kevés szalonna kis kockákra vágva,
- tészta (orsó vagy szarvacska vagy masni vagy ami van),
- orda/ricotta (kb. 20 dkg). 

Elkészítés: 

1. Az apró kockára vágott szalonnát zsírjára sütjük. Egy másik, nagy átmérőjű edényben, melynek van fedele is, merünk át a kisütött szalonnazsírból. Ezen pároljuk meg az apróra vágott vöröshagymát. 

2. A cukkinit nem kell meghámozni, mert zsenge. Reszeljük le. Nem kell finomra reszelni, elég a durvábbal lereszelni. A padlizsánt meghámozzuk és felkockázzuk. Mindkettőt rádobjuk a megpárolt hagymára, majd sózzuk, borsozzuk. Lefedjük és saját lében megpároljuk. Ha szükséges, nagyon kevés vizet adhatunk hozzá. Mikor szétfőtt a zöldség (kissé krémesre), elzárjuk a tüzet. 

3. A tésztát kifőzzük, majd, ha kész, leszűrjük és hozzákeverjük a zöldségekhez. 

4. Az ordát kikeverjük krémesre vagy csak villával összetörjük (én most siettem és csak ez utóbbit tettem). A zöldséges tészta tetejére "pötyögtetünk" belőle, majd megszórjuk sült szalonnadarabokkal.

2018. október 7., vasárnap

A nagy csicsókás összefoglaló

A másik oldalamon már régebben megígértem, hogy lesz egy csicsókás összefoglaló, amit most végre el is tudtam készíteni. Először írok néhány mondatban a csicsóka jótékony hatásairól, melyeket az évek során olvastam (már 3-4 éve található csicsóka a kertünkben), majd a saját tapasztalatomat a fogyasztásával kapcsolatban, végül jönnek a receptek. 

Nagyon magas a rosttartalma (a krumpliénál 5-6-szor nagyobb). A legmagasabb inulint tartalmazó növényünk (14-16 %). Az inulin vízben oldódó nagy méretű rost, ami a bélben sértetlen marad (nincs olyan enzimünk, ami meg tudná emészteni) így magához vonzza a jó baktériumokat. Az inulin probiotikus, tehát tápanyagul szolgál a hasznos bélbaktériumoknak (ajánlják antibiotikumkúrák után, a bélflóra helyreállítása érdekében). Gátolja az egyéb szénhidrátok felszívódását, laktató, gátolja a székrekedést. Káliumban, kálciumban, cinkben, magnéziumban és foszforban gazdag. Azt is olvastam, hogy gyerekkori ételallergiák, pollenallergiák, asztma, szív-és érrendszeri betegségek, koleszterinproblémák és cukorbetegség esetén kifejezetten ajánlott a csicsóka rendszeres fogyasztása.

Egy jó tanács tőlem, nagyon fontos: ha nem szoktunk hozzá a csicsókához, akkor először keveset együnk belőle, mert erősen puffaszthat és hasfájást okozhat. Nálunk már nem igazán okoz problémát (maximum, ha túl sokat eszünk belőle, így itt is fontos a mértékletesség). Nagyon érdekes, mert három gyerekem közül egyiknél sem okoz problémát. Az okot nem tudom, csak találgatok (még nincsenek "elrontva" vagy a gyerekek emésztése másképp működik?) Az íze is eléggé jellegzetes, elsőre furcsa lehet, de aztán nagyon meg lehet kedvelni. Mi szeretjük minden formában, a gyerekeim is vígan megeszik a legtöbb ételt, amit ebből a zöldségből készítek. 


Amit én készítettem eddig csicsókából itt látható, képekkel együtt. Természetesen ezeken kívül még számtalan ételhez, ételben felhasználható a csicsóka, sőt, nyersen préselve, gyümölcslevekkel keverve állítólag finom és egészséges ital is készíthető belőle (még nem próbáltam, de idén már talán ezt sem felejtem el). Lehet pürének, rétegezve, gratinnak, rakott krumplinak készíteni (mondjuk krumplival vegyesen) stb. Próbálgatni kell, csak a fantázia szabhat határt. :) 

Tulajdonképpen bármit készíthetünk belőle, amit amúgy krumplival készítenénk (habár a krumplinak jellegtelen íze van, a csicsókának van egy érdekes, édeskés, diós íze, ami nyersen nem annyira, főzve-sütve jobban kijön), sőt, annál még sokkal több étel alapanyaga lehet. Több helyen olvastam azt is, hogy a csicsóka külföldön az egyik legelegánsabb téli zöldségek közé tartozik és drága halakkal, homárral, libamájjal, szarvasgombával kínálják (Magyarországon pedig azt mondják, a csicsóka a szegények krumplija.)

A receptek a képek alatt található linkeken érhetők el. 


Így néz ki a gumó, közvetlenül felszedés után. 

Ilyen a virágja 

Saláta, dióval, almával. 



Csicsóka szárítva, nálam napkollektoros aszalóban. A tavaszi szedés aszalva sokkal finomabb, ez a tapasztalatom.


Csicsókakrémleves


Szendvicskrém csicsókából


Spenótos vagy csalános csicsóka

Csicsókás sós pite

Csicsókás pogácsa

Csicsókanudli, dióba forgatva

Szilvalekváros holdak, csicsókás tésztával (vegán, tejmentes, tojásmentes)

Csicsókatorta, krémsajttal (vegán, tejmentes, tojásmentes alappal)

2018. október 5., péntek

Sós gofri, tojásmentesen

Próbálkoztam már többféle tojásmentes gofri recepttel, de még mindig nem találtam meg az igazit. Volt, ami kisülés után nagyon finom volt, ropogós is, de aztán hamar elveszítette tartását, gumiszerűvé vált az állaga. Most viszont kipróbáltam valami újat. Ez a gofri sütés után kívül enyhén ropogós, belül puha, fél nap után pedig kívül-belül puha, nem szárad ki, nem fojtós, nem lesz gumis, nagyon finom puha, akárcsak a korábban mutatott almás palacsinta. A tojásmentes almás palacsinta mintájára készítettem egy próbaadagot, amibe, ha cukrot teszek (vagy semmit), akkor lehet édes, ha viszont sózom és keverek bele igen apróra vágott szalámit, hagymát, reszelek bele sajtot, esetleg még zöldfűszerrel is megbolondítom, máris kész a sós gofri. Lehet itt is variálni, ki mit szeretne beletenni vagy mi van éppen otthon. A tetejét is meg lehet kenni tejföllel, különféle krémekkel, ketcuppal, megszórni sajttal, szalámit vagy felvágottat tenni rá stb. Én most például szalámis-sajtos-hagymás gofrit csomagoltam fiamnak az iskolába.

Akinek nem kell tojásmentes diétát tartania, nyugodtan használja a jól megszokott gofri receptjét, csak a cukrot (vaníliát) cserélje le sóra.




Almás palacsinta, tojásmentesen

Ez a palacsinta úgy készült, hogy próba szerencse alapon összekevertem a hozzávalókat. Borongós, álmosító idő volt, mikor készült, hűvös is volt odakint. Gondoltam, bekeverek egy kisebb adagot, hátha sikerül és akkor én sem fázok, mert a tűzhely melegít és a család is örül egy kis meglepetésnek. Olyan sikere volt, hogy másnap újra készítettem egy adagot.

Természetesen, akinek nem kell tojásmentesen étkeznie, nyugodtan készítse tojással. Rengeteg recept található az interneten, szerintem bármelyikben meg lehet bízni, elrontani nem lehet.

Nagy meglepetésemre ez a palacsinta puha maradt még órák múlva is.  A tésztája lyukacsos, laza, nem fojtós.





Így készült tehát az én tojásmentes változatom.

Hozzávalók: 
- kb. 20 dkg reszelt alma (hámoztam az almát, majd lereszeltem és így volt egészen pontosan 22 dkg),
- 18 dkg liszt (nálam a szokásos tönköly fehér),
- 2 dkg csicseriborsóliszt,
- 2 dkg étkezési keményítő,
- egy mokkáskanál szódabikarbóna,
- nagyon kevés cukor, mert az alma úgyis édes, a tetejére úgyis szórunk egy pici porcukrot, felesleges túlcukrozni (persze, aki édesebb ízekhez van szokva, tegyen bele több cukrot, mi nagyon kevés édesítést használunk),
- zsíros tej, annyi, amennyitől egy sűrű, amerikai palacsinta állagú tésztát kapunk (lisztfüggő, almafüggő, állás közben, az alma leve miatt hígul majd),
- lehet bele tenni kis vaníliát (nálam vaníliaőrlemény),
- vaj a sütéshez,
- fahéj, porcukor, lekvár a fogyasztáshoz.

Elkészítés: 

1. Minden hozzávalót összekeverünk. Annyi tejet adjunk hozzá, amennyitől egy sűrű, amerikai palacsinta állagú tésztát kapunk. A sütés vége fele egyébként hígul majd a tészta, ahogy az alma engedi a levét. Vagy így hagyjuk, vagy teszünk hozzá egy kis lisztet. Vigyázni kell, ne keverjük túl a tésztát, különben gumis lesz a kész palacsinta állaga (amint jól elkeveredett, hagyjuk abba a keverést). azonnal kezdjük meg a sütést, ne hagyjuk állni a tésztát.

2. Egy palacsintasütőt felforrósítunk, egy mokkáskanálnyi vajat elkenünk rajta (nekem van egy ecsetem, ami bírja a hőt, azzal szoktam). Egy kis merőkanállal belemerünk egy adagot a serpenyőbe, eligazítjuk a merőkanál aljával, majd ezen kívül még kettőt-hármat készítünk. Nálam egyszerre három-négy kis palacsinta sült, ennyi fért a palacsintasütőbe.

3. A nagy rózsán sütöttem, de a legalacsonyabb hőfokon. Akkor fordítottam meg, mikor a teteje buborékos volt (vagy kezdett buborékos lenni), a szélén már megdermedt a tészta és ellenőrizve a palacsinta alja ilyenkor már barnás, úgyhogy egy lapos fakanállal óvatosan megfordítottam mindegyik palacsintát. Ha túl hamar fordítjuk meg, akkor petyhüdt lesz a palacsinta (ha későn, akkor meg megég). Minden újabb adag palacsinta előtt tettem egy mokkáskanálnyi vajat a serpenyőbe.

Érdemes az első adag megsütése után megkóstolni, ellenőrizni, jó lesz-e az állag, az íz, megsült-e rendesen stb., aztán folytatni a sütést (nálunk legalábbis mindig én eszem meg az első darabot :) ).

2018. október 4., csütörtök

Cukkinis krém, kenyérre

Nyáron könnyen vagyunk, saját kecskéink tejéből készíthetek túrót, krémsajtot, friss és érlelt sajtokat, lágysajtokat, joghurtot. A kert tele van olyankor uborkával, paradicsommal. Most, hogy már elapasztottuk a kecskéket, kifogyott a sajtraktárunk és a kertben is egyre kevesebb a zöldség. Felvágottat nem fogyasztunk, csak akkor, ha én készítek, kolbászt, szalámit, szalonnát pedig minden nap nem eszik az ember, mert az nem lenne túl egészséges. Mit lehet hát tenni a kenyérre, ha már unjuk, hogy minden nap ugyanazt kenjük, esszük? Jött az ötlet, készítsek többféle zöldségkrémet. Nagyon népszerű volt az ötlet, így ezentúl minden héten készítek valamilyet: cukkiniből, padlizsánból, babból, vöröslencséből, borsóból, sütőtökből, batátából, spenótból, csalánból, csicsókából vagy abból, ami éppen van. És persze édes kencéket is készíthetünk, például olajos magvakat krémesre őrlünk az aprítóban, azt ízesítjük egy kicsit, ha kell, és kenhetjük is kenyérre, kekszre.

Ez most egy nagyon egyszerű recept. A krém igen finom, enyhén édeskés. Lehet persze dúsítani ezzel-azzal, de én most csak egyszerűen megszórtam különféle pirított magvakkal. Lehet tenni bele majonézt, mustárt, vagy ízesíteni friss zöldfűszerekkel, pirospaprikával, esetleg paradicsomosan készíteni vagy más zöldségekkel keverni (pl. zöldborsóval, padlizsánnal).





Hozzávalók:
- egy közepes-nagyobb cukkinit használtam,
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- néhány gerezd fokhagyma,
- só,
- bors,
- szerecsendió,
- kevés zsiradék a hagyma párolásához.

Elkészítés: 

1. A cukkinit kisebb kockákra vágjuk, a hagymát és a fokhagymát felaprítjuk.

2. Egy nagy átmérőjű lapos edénybe (lehetőleg valamilyen tapadásmentes edény legyen) teszünk egy kevés zsiradékot, abban megpároljuk a vöröshagymát. Ezután rátesszük a fokhagymát, majd a cukkinit is. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük. Lefedjük. Alacsony lángon pároljuk, közben kevergetjük. Nehogy odaégjen, figyeljük. Esetleg nagyon pici víz mehet alá, de én nem szoktam, saját levében megpárolódik a cukkini.

3. Addig pároljuk, míg igen jól megpuhul a cukkini, azaz kissé szét is főhet. Ezután áttesszük egy magasabb falú edénybe, amiben botmixerrel krémesre turmixoljuk. Ha kell, ízesítjük még sóval, borssal.

4. Nagyon jól illet hozzá a rászórt pirított vegyes magkeverék.