2017. augusztus 29., kedd

Kéksajtos, fokhagymás pasztinákkrémleves

Ismét kedvenc szakácsom, Hugh Fearnley-Whittingstall receptje következik. A Három jó dolog című könyvében található ez a különleges levesrecept. Finom, de erős ízű leves.




Hozzávalók: 
- 500 g pasztinák, pucolva, darabolva,
- 1 közepes fej vöröshagyma, vastag szeletekre vágva,
- 2-3 evőkanál olaj,
- 2 fej fokhagyma,
- alaplé (kb. 600 ml vagy ízlés szerint),
- 50 g krémes kéksajt, de ne a kesernyésebb fajtából (pl. Stiltont ne),
- só,
- bors.

Elkészítés: 

1. A pasztinákot, amit előzőleg darabokra vágtunk, egy magasabb falú sütőedénybe tesszük. Én kerek kerámia sütőtálba tettem, aminek van teteje is. Hozzákeverjük a vöröshagymát, két-három evőkanál olajjal meglocsoljuk, sózzuk, borsozzuk. Az egészet összeforgatjuk. Kevés vizet öntünk alá.

2. A két fej fokhagyma tetejét levágjuk, hogy a gerezdek előbukkanjanak és a pasztinákhoz adjuk (eredetileg alufóliába kellene csomagolni a fokhagymát úgy, hogy meglocsoljuk olajjal és sózzuk, borsozzuk, de én nem szeretek alufóliát használni, mert szerintem nem egészséges, így ettől most eltekintettem).

3. 190 fokos sütőben, lefedve, addig sütjük, míg a fokhagyma megpuhul, a pasztinák karamellizálódik és puha lesz.

4. Mikor kész, áttesszük az egészet egy edénybe, amibe a levest főzzük. A fokhagymát kinyomjuk a héjából (mint egy krém, úgy jön ki).

5. Botmixerrel krémesítjük hozzáadva az alaplevet és a kéksajtot is. Felforraljuk.  Ha szükséges, sózzuk, borsozzuk még. Melegen tálaljuk (eredeti recept szerint tűzforrón).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése