2019. december 10., kedd

Sütőtökkrémleves 2.

Van már egy sütőtökből készült krémleves recept a blogon, jöjjön most egy másik változat (azt tejszínnel öntöm fel). Ez egy tejmentes leves, így vegán vagy ételérzékeny vendégeinket is kínálhatjuk vele.



A hozzávalókat nem tudom pontosan leírni, mert levesek esetében nem mérek ki mindent, de nagyjából így készült:
- egy kisebb sütőtök sütőben, a szokásos módon, szelekre vágva, megsütve (takarékos megoldás, ha egy nagy tököt sütünk meg és abból veszünk el valamennyit a leveshez, a többit jóízűen megesszük magában vagy készítünk belőle desszertet, pizzaszószt stb., én így tettem),
- 2 nagyobb krumpli,
- 2-3 alma,
- só,
- szerecsendió,
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- zsiradék a hagyma párolásához,
- pirított tökmag és tökmagolaj a tálaláshoz.

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát apróra vágjuk és zsiradékon megpároljuk.

2. Az előzőleg megsütött tök héját leszedjük.

3. A megpárolt hagymához adjuk a tököt, a megpucolt, kis kockákra vágott krumplit és a kockákra vágott hámozatlan almát is.

4. Felöntjük vízzel. Sózzuk, szerecsendióval ízesítjük. Addig főzzük, míg minden megpuhul.

5. Botmixerrel krémesre törjük. Ha túl sűrű, vízzel kicsit hígítsuk. Én sűrűre, szinte főzelékszerűre főzöm, hogy minél többet fogyasszanak belőle a gyerekek.

6. Pirított tökmaggal, és ha van, tökmagolajjal tálaljuk (nekem ez utóbbi nem volt).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése