2012. május 22., kedd

Mákos citromtorta


A hétvégén mákos citromtortát sütöttem anyunak a születésnapjára. Meglepően finomra és nagyra sikeredett a torta. Az ötletet Tortaimádó oldaláról vettem.

Hozzávalók a mákos piskótához: 5 tojás, 8 dkg xukor, 3 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 9 dkg mák, 1 citrom reszelt héja.

A xukor egyik felével a tojásfehérjét keményre, a másik felével a sárgáját habosra verjük, majd a jól kihabosított tojássárgáját a citromhéjjal együtt belekeverjük a tojásfehérjébe és géppel összekeverjük. A darált mákot a liszttel és a sütőporral elvegyítjük, apránként a tojásos keverékbe szitáljük és lazán összekeverjük, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze. Előmelegített, 180 fokos sütőben körülbelül 20 percig sütjük.

Hozzávalók a sárga piskótához: 4 tojás, 6 dkg xukor, 6 dkg liszt. A tészta készítésének menete megegyezik a mákos piskóta készítésével.

Hozzávalók a krémhez: 5 dl habtejszín, 3 citrom leve és héja, egy 450 grammos tejföl lecsöpögtetve (házi mascarpone), 15 dkg vaj, ízlés szerinti xukor, másfél evőkanál étkezési zselatin.

Egyéb hozzávaló: 1 citrom leve és héja, lekvár.
A puha vajat összekeverjük a xukorral, majd hozzátesszük a házi mascarponét és a citromok reszelt héját és levét. A tejszínt keményre verjük. A zselatint kevés vízben felfőzzük és amikor hűlt egy kicsit, belekeverjük a vajas-mascarponés krémbe. Végezetül az egészhez óvatosan hozzákeverjük a felvert tejszínt is.

A lapokat elvágjuk (a sárga lapot most egyben hagytam), mindegyiket meglocsoljuk egy kis citromhéjjal elkevert citromlével és megkenjük valamilyen lekvárral (sárgabaracklekvárt használtam). A lapokat megtöltjük a krémmel, de hagyunk a tetejére és az oldalára is egy kis krémet. Egy éjszakát pihentetjük a tortát, hogy az ízek jól összeérjenek.



Másnap díszítjük citrommal és citromfű levelével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése