2012. május 15., kedd

Mazsolás-mandulás rizses csirke

A holnapi és a csütörtöki ebéd egy különleges csirkés egytál lesz. A receptet Kicsi Vúnál találtam. Néhány helyen módosítottam a hozzávalók tekintetében, de így is nagyon finom lett a végeredmény. A receptet leírása itt megtalálható, perzsa rizses csirke néven.




Ahol módosítottam: aszalt vörösáfonya helyett mazsolát, egy narancs héja és leve helyett kettőt tettem a fél kg csirkéhez. Mivel nem eszünk fehérrizst, barnarizzsel főztem, így viszont tovább tartott a főzési idő. A perzsa hagymából pedig kihagytam a római köményt, mert azt nem szeretjük.

Hozzávalók: csirkemell (nálam fél kg), só, bors, 4 újhagyma, szárával együtt, 2 narancs leve és héja, olívaolaj, 25 dkg barnarizs, 10 dkg mandula aprítva, 1 dl fehérbor, 2-3 marék mazsola.

A csirkemellet megmostam, csíkokra vágtam, sóztam, borsoztam, majd olívaolajon addig sütöttem, míg kis színt nem kapott. Ekkor kiszedtem az edényből a húst és az apróra vágott hagymát kezdtem el párolni benne. Amikor összeesett a hagyma, hozzáadtam a rizst, kevertem rajta párat, majd beletettem a megsütött csirkecsíkokat, az előzőleg szárazon megpirított, aprított mandula kétharmadát, a narancshéjat, a mazsolát és az egészet felöntöttem a két narancs levével, borral és 5-6 dl vízzel. Sóztam és lefedtem az edényt. Addig főzzük, míg a rizs meg nem puhul.

A perzsa hagyma hozzávalói: 4 fej hagyma, 5 dkg vaj, só, fél kiskanál őrölt gyömbér, fél kiskanál őrölt fahéj, mandula.

A hagymát felkarikáztam, megsóztam és vajon, lassú tűzön addig pároltam, míg arany színt nem kapott. Ekkor elzártam a gázt, részórtam a fűszereket és a mandulát. Összekevertem. A rizses csirkével tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése