2017. március 28., kedd

Csalános-sóskás tésztaszósz

Egy kísérlet volt részemről ez a szósz. A korábban már jól bevált sóskás tésztaszószt (recept ITT)alakítottam át egy kicsit. Nagyon jól sikerült, így legközelebb nagyobb adagot készítek. A gyerekek olyan örömmel ették, hogy csak na! Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy zsenge csalánból készítsük ezt is és más csalános ételt is. Korábban már próbálkoztam csalános ételekkel, de ez sikerült eddig a legjobban, mert ebben tényleg csak a zsenge leveleket, a hajtásvéget főztem bele.



Hozzávalók a szószhoz (pici adag, 2 személyre):
- 4 dkg friss, zsenge csalánlevél, mosva,
- 2 dkg frissen szedett sóka, alaposan megmosva,
- 3-4 gerezd fokhagyma, aprítva,
- 1 kis fej vöröshagyma, aprítva,
- 1 evőkanál vaj,
- só,
- bors,
- szerecsendió,
- kb. 100 g 7,5 %-os natúr joghurt (de használhatunk tejfölt vagy tejszínt is esetleg a sóskaszósznál leírtak szerint tejet és lisztet).

Elkészítés:

1. A megmosott csalánt egy pillanatra forró vízbe, majd utána rögtön hideg vízbe tesszük. Így nem csíp majd a csalán.

2. Az aprított vöröshagymát egy kevés vajon megpároljuk. Ha kész, rádobjuk a fokhagymát is. Egyet-kettőt keverünk rajta és mehet rá az előkészített csalán és sóska.

3. Hamar összeesnek és megpuhulnak majd a levelek. Közben sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük és beleöntjük a joghurtot (vagy bármi mást, lásd a hozzávalóknál). Botmixerrel krémesítjük. Egyet forr és elzárjuk a tüzet. A krémességet és sűrűséget a joghurt mennyiségével tudjuk beállítani.

4. Tésztát főzünk, összekeverjük a szósszal és reszelhetünk a tetejére sajtot is (vagy morzsolhatunk rá feta sajtot, ha van).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése