2017. január 24., kedd

Ötletek tízóraihoz, uzsonnához 1. (kekszek, rágcsák, egészséges/"mentes" sütemények)

Rengeteg keksz, glutént tartalmazó és gluténmentes, paleo és/vagy tojásmentes, tejmentes, cukormentes, édesítőszermentes recept található a blogon. Érdemes használni a jobb oldali címkelistát (korábban nem voltam túlságosan következetes, de most már igyekszem figyelni a részletekre, illetve, ahogy időm engedi, javítani a régi bejegyzések címkézését). Most azokból a receptekből készítettem egy válogatást, amiben nincs vagy kevés a glutén és nyugodt szívvel adnám gyerekeimnek is tízórai, uzsonnára, valamint, ami akár az én diétámba is belefér. Egyelőre senkiről nem derült ki, hogy gluténérzékeny lenne a családban, ugyanakkor figyelek arra, hogy ne terheljem a gyerekek és a magunk szervezetét minden étkezés alkalmával glutént tartalmazó étellel, hanem próbáljak alternatív megoldásokat is találni.

Reggelire például nem is fogadnak el a gyerekek mást, csak zabkását. Tízóraira és uzsonnára leginkább gyümölcsöt, aszalványokat és magvakat, (télen) sütőtököt szeretek adni nekik (Panni imádja, Gergő nem szereti sajnos), de időnként előfordul, hogy sütök kekszeket és abból is esznek. Ha sietünk vagy úton vagyunk, remek megoldás egy-egy egészséges keksz, rágcsa, így biztosan nem kell a boltban venni semmit.

Szeretem azokat a kekszeket és desszerteket, melyekbe nem kell sok zsiradékot tenni (vaj, olaj, zsír), és azokat, melyekben nincs vagy nagyon kevés édesítés található. Ebbe a válogatásba ilyen receptek kerültek. A zabpelyhet gluténmentesnek minősítettem, habár tudom, hogy akinek fontos a tiszta, gluténmentes termékek fogyasztása ételérzékenység miatt, annak egyrészt mértékkel szabad csak fogyasztania, másrészt garantáltan gluténmentes zabpelyhet kell vásárolnia.

Az édesítésről írtam már egy külön bejegyzést, itt csak röviden annyit említenék meg, hogy körülbelül 6 éve kezdtem el alternatív édesítőszereket használni, mint például stevia (nem ízlett), xilit, majd xukor zero. Ezeket használtam tavaly őszig, majd fokozatosan leszoktunk az édesítőszerekről. Jelenleg normál répacukrot, kókuszcukrot (az íze miatt), esetleg mézet használok, de inkább arra törekszem, hogy gyümölccsel, aszalvánnyal, magvakkal, fahéjjal édesítsem a desszerteket és, ha mégis szükséges a cukor használata, abból minél kevesebb kerüljön az ételbe. Mondok egy példát: karácsonyra sütöttem flódnit. Az egész, nagy adag sütibe összesen 2 dkg cukor került. Ez nekünk bőségesen elég édesítés volt, mert a cukormentes házi szilvalekvár, a boros almaréteg, a narancsos-boros dió és a mazsolás mák bőven elég édességet adott. Azt hiszem, elmondhatom, mi már nagyon jól állunk, remekül érezzük az ételek természetes édes ízét. A legnagyobb boldogság pedig az, hogy a gyerekek eleve ezt szokták meg és nem esik jól nekik a túl cukros étel.

Sós rágcsa magokból (glutén-, tejmentes)


Sós zabkeksz (tej-, tojásmentes)


Tökmagos keksz (glutén-, tejmentes)


Hajdinás sós ropogós (tej-, tojás-, gluténmentes), 


Hajdinás keksz, édes(tej-, tojás-, gluténmentes) 


Kölestorta sárgabarackkal, kakaós (glutén-, tej-, tojásmentes)


Mákos kölestorta (tej-, tojásmentes)


Mindenmentes sütemény (tej-, glutén-, tojás-, édesítőszermentes), 


Almás pite (glutén-, tojás-, tej-, édesítőszermentes)


Túrós-almás pite (glutén-. tojásmentes, kölestúróval tejmentessé tehető),


Babos csokitorta (tej-, gluténmentes)


Házi müzliszelet (glutén-, tej-, tojásmentes)


Zabpelyhes-almás kókuszgolyó (tej-, tojás-, gluténmentes)


Aszalt gyümölcsös rudacskák (tej-, tojás-, gluténmentes, hozzáadott cukor nélkül)

Kókuszos túrógolyó (glutén-, tojásmentes)

Kakaós-mandulás quinoa sütemény

A Facebookon is megtalálható a blogom. Itt tudsz csatlakozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése