2017. január 30., hétfő

Csicseriborsós laposkenyér (glutén-, tej-, tojásmentes, vegán)

Az afrikai kukoricaleves mellé készült ez a kísérleti jellegű laposkenyér. Igazából kicsit félve is írom le, mert ezt most gyorsan dobtam össze, nem volt időm kitanulmányozni, hogy készül az eredeti. Vagyis, nézegettem sok receptet, de miután ahány recept, annyiféle arány volt a liszt és a víz tekintetében, abban maradtam, hogy egyet kipróbálok, és, ha nem lesz jó, akkor majd legközelebb máshogy készítem. Szerencsére jól sikerült, egyben maradt, megsült. Önmagában nem biztos, hogy megállja a helyét, de belemártogatni valamilyen szószba, már jó lehet.

Ami az állagát illeti: léteznek ropogósabb változatok. Ez nem lett ropogós. Talán a széle. Inkább puha lett.

Amiért mégis most leírom ezt a receptet, annak az az oka, hogy a gyerekeimnek, főleg a fiamnak nagyon ízlett, így nem szeretnék elfeledkezni a receptről. Ezt fogom alakítgatni, aztán a tapasztalatok alapján kiegészíteni ezt a bejegyzést.

Vannak receptek, ahol a liszt és a víz mennyisége megegyezik, vannak, ahol nagyon kevés a víz a csicseriborsóhoz képest (gondolom, ezek lesznek a ropogós változatok), van, ahol több a víz, mint a liszt (ahogy végül én is készítettem). Van, aki sütőben süti.




Hozzávalók nálam:
- 10 dkg csicseriborsóliszt,
- 180 ml víz,
- só,
- bors,
- egy evőkanál (szőlőmag)olaj,
- kevés olaj a sütéshez,
- kevés friss zöldfűszer, aprítva (nálam most petrezselyemlevél volt),
- 1-2 gerezd fokhagyma, reszelve.

Elkészítés:

1. A lisztet és a vizet csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is.

2. Legalább fél-egy órát állni hagyjuk, de talán még jobb lenne, ha minimum 4 órát állna (a pulton). Sűrűsödni fog.

3. A magam esze után mentem innentől. Fogtam egy palacsintasütőt, kevés olajat öntöttem bele, majd a tészta felét beleöntöttem, gyorsan eligazítottam, hogy mindenhol egyenletes legyen. Lassú-közepes tűzön sütöttem. Egy vékony fakanállal fellazítottam az alját, mikor színe lett a serpenyővel érintkező oldalnak, majd ráborítottam egy méretben passzoló lapostányért. Gyorsan belefordítottam a lepényt. Így a sületlen oldala került alulra. Óvatosan visszacsúsztattam a lepényt a palacsintasütőbe (tehát a megsült oldala lesz most fent). Készre sütöttem, majd tálra borítottam. A következővel is így jártam el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése